Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A pápa a magyar katolikus egyházat dicsérte

2008.05.10. 21:06

"Jogos volt kritikátok a homoszexuálisok együttélésének polgárjogi elismerésével kapcsolatosan, mert az nemcsak az Egyház tanításával ellentétes, hanem a magyar alkotmánnyal is - hangoztatta az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti prímás vezette püspöki delegáció előtt mondott s a Vatikán honlapján is közreadott beszédében XVI. Benedek. - Ez a helyzet, amelyet súlyosbít a nagycsaládosoknak juttatott támogatások rendszerének hiányossága, a születésszám drasztikus csökkenéséhez vezetett, s ezt még drámaibbá teszi a magzatelhajtások elterjedt gyakorlata."

A pápa általában is pálcát tört a házasságkötés nélküli együttélés terjedése fölött, amelyet az elvilágiasodás velejárójának nevezett. Mint mondta, ennek legfőbb kárvallottja a család, amely "Magyarországon is súlyos válságon megy keresztül. Ez jól látható a házasságkötések számának apadásán és a válások számának jelentős emelkedésén".

A magyar püspöki konferencia tagjai ötévente szokásos ad limina látogatáson tartózkodtak a Vatikánban, ahol szombaton fogadta őket az egyházfő.