Erzsébet
1 °C
4 °C

Milosevics ásítozott utolsó meghallgatásán Hágában

MTI
2002.01.09. 17:07
Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök ismét elfogultsággal vádolta a hágai Nemzetközi Törvényszéket szerdán tartott ötödik - s pere kezdete előtt minden valószínűség szerint utolsó - meghallgatásán. A tavaly június óta hágai őrizetben lévő politikus soha nem ismerte el a törvényszék illetékességét ügyében, s ennek - akárcsak minden eddigi meghallgatásán - most is számos jelét adta. Az ülés kezdetén tüntetően ásítozott, gyakran nézett az órájára, s csak akkor élénkült fel, amikor Richard May tanácsvezető bíró megadta neki a szót. A meghallgatás a koszovói konfliktussal kapcsolatos, február 12-én kezdődő per előkészítésének része volt, s Milosevic ezúttal is elsősorban az általa agresszió elkövetésével vádolt NATO-t ostorozta. Azzal vádolta a NATO-t, hogy összejátszott a koszovói albán terroristákkal, márpedig szerinte elsősorban ők a felelősek azért, hogy a konfliktus olyan sok áldozatot követelt. Milosevic ellen három különböző vádiratot nyújtott be a hágai törvényszék ügyészsége, s ezek közül a legkorábbi, még 1999 májusában jóváhagyott dokumentum tárgyalja a koszovói konfliktussal kapcsolatos felelősségét. A másik kettő az 1991-es horvátországi, illetve az 1992-95-ös bosznia-hercegovinai háborúval összefüggésben vizsgálja ugyanezt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?