Iván
9 °C
22 °C

Magyar szál az osztrák Eurofighter-botrányban

2007.05.03. 09:48
Az, hogy jelenleg nem Gripenek, hanem Eurofighterek védhetik az osztrák légteret, a légierő főparancsokának állásába került. A HVG csütörtökön megjelent száma szerint egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság által is tisztázni óhajtja, kik kaphattak abból a pénzből, amely felett a magas rangú tábornok intézkedett. A kedvezményezetettek között egy részben magyar cég is található.

A budapesti Hortobágy Consulting and Management Kft. állítása szerint egy 2003-as ausztriai légibemutató szervezéséért kapták azt a 220 ezer eurót, amelynek eredetét többek között az osztrák parlament vizsgálóbizottsága is firtatja, írja legfrisebb számában a HVG. A vizsgálóbizottságot azután állították fel, hogy 2002-ben, negyvenéves Saab (Gripen) uralom után egy német-francia-spanyol-brit konzorcium által készített Eurofighter kapta az osztrák légtér védelmének feladatát.

A magyar céget 1996-ban két osztrák magánszemély alapította, egy évvel később Szabó János lett az ügyvezető igazgató. Szabó húsz éven keresztül a magyar katonai hírszerzésnél dolgozott. Azóta a tulajdonosok és az ügyvezető személye is megváltoztak.

Az ominózus pályázaton az volt a legszembetűnőbb, hogy a konzorcium ajánlata volt a legdrágább. A kormányváltás után az osztrák szociáldemokraták vizsgálatot kezdtek. Elsőként a légierő parancsnokát menesztették, akinek meghatározó része volt a pályázat elbírálásában, és akinek a felesége a konzorcium által szerződtetett lobbistától 87 ezer eurót kapott.

Nem ők ketten az egyedüliek, akik pénzt láttak az osztrák tábornok jóvoltából. A HVG szerint a lobbista, Erhard Steininger más "üzletfeleinél is felbukkant az az indoklás, mint a magyarnál, hogy légibemutató szervezéséért kapták a pénzt, de azoknál az indoklás hamisnak bizonyult.

A magyar cég szerint kezdetben tanácsadói feladatot láttak el, fegyverkereskedelemmel soha nem foglalkoztak. A magyar ügyvezető pedig soha nem találkozott Steiningerrel.