Németeket és amerikaiakat lőttek le Irakban

2004.04.11. 20:50
Iraki lázadók által kivégzett német biztonsági alkalmazottak és amerikai civilek holttesteiről készült felvételek járják be a világsajtót. Közben Fallúdzsában életbe lépett a tűzszünet.
Agyonlőtték a bagdadi német nagykövetség napok óta eltűntként számon tartott, két biztonsági alkalmazottját az iraki lázadók - jelentette vasárnap a Sunday Telegraph című brit újság. Az újság fényképeket is közölt a két áldozat vérrel borított holttestéről.

A lázadó síiták egy jápán túszt is kivégeznek huszonnégy órán belül, ha Tokió nem vonja ki csapatait Irakból - fenyegetőznek a három japánt fogva tartó iraki lázadók. Az emberrablók egy közleményére hivatkozva az al-Dzsazíra korábban arról számolt be, hogy az elrabolt japánok épek és egészségesek, és még a nap folyamán visszanyerik szabadságukat.

Aiszava Icsiro japán külügyminiszter-helyettes vasárnap reggel a jordániai Ammánban megerősítette, hogy a három elrabolt japán állampolgár továbbra is az iraki emberrablók fogságában van. A bagdadi japán nagykövetség próbál kapcsolatot létesíteni - tette hozzá, de azt nem árulta el, hogy folynak-e tárgyalások - és ha igen, kivel - a túszok kiszabadításáról.

Szabadon engedték a britet

Szabadon engedték brit túszukat az iraki felkelők. A harminchét éves, ötgyerekes családapa szabadulását a brit külügyminisztérium is megerősítette. A férfi egy mosodai szolgáltatásokat végző magáncég alkalmazottjaként dolgozott Násziríjában. Kiszabadulásának körülményeit hivatalosan nem ismertették.

Nyolc, a koalíciós erőknek dolgozó, túszként fogva tartott külföldi sofőr elengedését jelentette be egy iraki lázadócsoport vasárnap este az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban. Az arab hírtévében bemutatták a sofőrök szabadon engedéséről készült videofelvételt is. Az állítólag Irak-szerte túszul ejtett gépkocsivezetők közül három pakisztáni, kettő török, egy indiai, egy nepáli egy pedig Fülöp-szigeteki állampolgár. A riadtnak tűnő férfiak bemondták nevüket, állampolgárságukat és korukat a kamera előtt. Az ázsiai sofőrök elfogásáról eddig nem tudott a világ.

Otthagyták őket

A német külügyminisztérium szombaton jelentette be a bagdadi külképviselet biztonsági alkalmazottainak eltűnését, hozzátéve, hogy vélhetően Fallúdzsa környékén veszett nyomuk. A nagykövetség akkor attól tartott, hogy alkalmazottait elrabolták.

A két német a jordániai Ammánból Bagdadba tartott egy járműoszlopban, amely átszáguldott a lázadók egyik ellenőrzőpontján. Az iraki felkelők üldözőbe vették a hat gépkocsit és a kibontakozó tűzharcban kilőtték az utolsó autó kerekeit, amelyben a németek utaztak. A gépkocsi lesodródott az útról és egy volt iskolaépület előtt állt meg, ahol a lázadók mindkét férfival végeztek.

Az ARD német televízió előzőleg arról számolt be, hogy a két férfi a GSG-9 nevű terroristaelhárító elitalakulat embere volt, és szerdán csapdába estek Fallúdzsánál.

Vér borította tetemek

#alt#Két amerikainak mondott polgári személy holttestét mutatta be vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtévé, a beszámoló szerint Fallúdzsában estek áldozatul az iraki lázadóknak.

A két civil "az Irakban működő amerikai hírszerző szolgálatok tisztje" volt - tette hozzá a katari székhelyű televízió egy kommentárt idézve, amely állítása szerint a holttestekről készült videofelvételt kísérte.

A vér borította tetemeket egy út mentén filmezték le irakiak egy csoportjának jelenlétében - hangzott el az arab hírtévében, amely csak néhány percre mutatta a holttestekről készült képeket.

A videofelvételen egy gépkocsi roncsa is látható, amely az al-Dzsazíra szerint az amerikai áldozatoké volt.

Tűzszünetnek kell lennie

Életbe lépett vasárnap a tűzszünet az iraki Fallúdzsában, ahol az amerikai tenegerészgyalogosok egy hete harcolnak a szunnita lázadókkal - erősítette meg a koalíció egy illetékese.

A nap jórészében érvényben kell maradnia a tűzszünetnek - mondta a névtelenséghez ragaszkodó illetékes. Tudósítók a helyszínről arról számoltak be, hogy a lövöldözések a reggel életbe lépett tűzszünettel számottevően alábbhagytak a városban.

Kiegyeznének

Ne tartóztassák le Moktada asz-Szádr radikális síita vezetőt - javasolja megállapodási tervezetében az iraki ideiglanes kormányzótanács. Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója hajlik arra, hogy az irakiak döntsenek a síita főpap letartóztatásáról. Egy iraki bíróság egy másik síita vezető, al-Hoi ajatollah meggyilkolásával kapcsolatban adott ki letartóztatási parancsot nemrégiben Szadr ellen, aki mindig tagadta, hogy köze lenne a Nedzsefben tavaly történt gyilkossághoz.

Lelőttek egy Apapche-t

Mindkét pulótája meghalt annak az AH-64 Apache katonai helikopternek, amit iraki lázadók lőttek le Bagdadtól nyugatra. A helikopter a szunnita háromszögben járőrözött. A térségben, ahol az incidens történt, amerikai helikopterek szálltak fel, és szemtanúk hatalmas füstoszlopokról számoltak be.