Izrael mégis kifizeti a palesztinokat
További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
Izrael a Hamasz választási győzelme után döntött úgy, hogy addig nem utal a palesztinoknak, amíg a kormányalakításra jogot szerzett Hamász el nem ismeri Izrael államot, és le nem fegyverzi katonai szervezeteit. A védelmi bizottság javaslatára Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök megváltoztathatja álláspontját, és beleegyezhet a 250 millió sékel (11 milliárd forint) átutalásába, írja a Haarec. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is hasonló ultimátumot adott a palesztin vezetésnek, így a Palesztin Hatóság elesett legfőbb bevételi forrásaitól, a nyugati államoktól érkezett támogatásoktól.
Enyhülés az izraeli oldalon
A miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint Olmert még nem hozott végleges döntést, de „nem lelkesedik az ötletért”, hogy Izrael pénzt folyósítson a Palesztin Hatóságnak. Tzipi Livni külügyminiszter, aki múlt héten még azt tanácsolta, hogy tartsák vissza a vámbevételeket, amíg a nemzetközi közösség állást foglal a támogatások ügyében, enyhülni látszik.
Livni megváltoztathatja véleményét, hiszen Izrael széles nemzetközi támogatottságot élvez, így a Hamászra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy ismerje el Izraelt, mondta egy vezető kormánypolitikus. Livni enyhülésére okot adhat az is, hogy egyiptomi látogatása során a palesztin kormány megalakulásáról is tárgyalt, így világossá vált számára, hogy a kormányalakítás akár több hétig is eltarthat. Olmert vasárnap egyeztet a védelmi bizottsággal, és csak utána jelenti be döntését.
Havi juss a palesztinoknak
Izrael áruforgalmi és vámbevételeket gyűjt a Palesztin Hatóság számára, amit havonta utalnak át a pénzügyminisztériumnak. A következő utalás jövő szerdán esedékes. A védelmi bizottság mellett Saul Mofaz védelmi miniszter és a miniszterelnök közvetlen tanácsadói csapatának vezetője, Dov Weissglas is a folyósítás mellett foglalt állást.
Véleményüket azzal indokolták: a palesztinok forrásai kimerültek, a Világbank már jelezte is a héten, hogy a Palesztin Hatóság összeomlik, ha nem kap azonnali pénzügyi támogatást. A védelmi bizottság úgy véli, hogy Izraelnek az az érdeke, hogy a Palesztin Hatóság működése ne szenvedjen kárt, és továbbra is biztosítani tudja polgárainak az alapvető szükségleteket.
További indok, hogy a pénz valójában a palesztinoké, amit azért tartottak vissza, mert a választások utáni helyzet bizonytalanságot teremtett és el akarták kerülni, hogy az összeg illetéktelenül a Hamász kezébe jusson.
A Fatah kooperál
A kormány vezetése még mindig Mahmud Abbász palesztin elnök kezében van, aki megkezdte a tárgyalásokat az új, Hamász vezette kormány megalakulásáról. A palesztin pénzügyminiszter, Jihad Wazir a héten levélben tájékoztatta az izraeli felet, hogy a vitatott pénz a költségvetésből hiányzó összeget pótolná, így várhatóan pár nap alatt el is fogyna. Wazir ígéretet tett rá, hogy a pénzt kizárólag a jelenlegi kormány tagjai kezelik majd, nem juthat illetéktelen kezekbe.
A vámbevételek átutalásával a nemzetközi közösség is egyetért: amíg meg nem alakul az új kormány, addig az Izraelből érkező pénzzel akarnak segítséget nyújtani a Palesztin Hatóságnak a fennmaradáshoz.
A Hamász keménykedik
A Hamász egyelőre kitart álláspontja mellett, bár fontolgatja, hogy hosszú távú fegyverszünetet köt a zsidó állammal, írja a Reuters. „Soha nem ismerjük el azt a zsidó államot, amit a mi földünkön alapítottak” – írta Khaled Meshaal, a Hamász vezetője a palesztin al-Hayat al-Jadida című lapban publikált cikkében.
Meshaal jelenleg Damaszkuszból irányítja a palesztin választásokon győztes Hamász politikai és katonai szárnyait. A cikkben Meshaal kitért arra is, hogy hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni Izraellel, ha hosszú távra fegyverszünetet kötnek. Tárgyalna még a Gázai övezetben és Ciszjordániában egy palesztin állam létrehozásáról, de a Hamász soha nem mond le arról a céljáról, hogy megsemmisítse Izraelt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
2 órája
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
1 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
2 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
5 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
1 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
3 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
4 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
5 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
3 órája
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
6 órája
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
8 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
3 órája
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
9 órája
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
10 órája
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21