Hamasztánnal a békéért

Egy hét múlva parlamenti választásokat tartanak Izraelben, az eredmény átrendezheti a térséget meghatározó erőviszonyokat. A kormányalakításra jó eséllyel startol a Likud, a Munkapárt és a Kadima (Előre). Választási szereplésüket nem is elsősorban a belpolitika, inkább az ország életét és fennmaradását befolyásoló külpolitikai kérdések, különösen a békefolyamatról alkotott nézeteik dönthetik el. A baloldal vagy a centrum sikereivel újra kezdődhetnek a béketárgyalások, a jobboldal viszont nem tűnik kompromisszumkésznek.

Előrehozott választások

2005 novemberében földrengés rázta meg az izraeli belpolitikát. A baloldali Munkapártban elnökválasztást tartottak, a győztes, Amir Perec a Nobel-békedíjas Simon Pereszt váltotta a pártelnöki poszton. Perec első intézkedései között bejelentette, hogy a Munkapárt elhagyja a kormánykoalíciót. Lépésüket azzal indokolták, hogy a befagyott békefolyamathoz kormányzó pártként nem akarják a nevüket adni.

Ariel Saron néhány nappal később kivált a maga alapította jobboldali Likudból, és Kadima (Előre) néven új pártot alapított, majd új választások kiírását kezdeményezte. Az augusztusi gázai kivonulás óta folyamatossá váltak a Likudon belüli csatározások, Saron támogatottsága ingatag lábakon állt. A párt új elnöke a korábbi pénzügyminiszter és miniszterelnök, Benjamin (Bibi) Netanjahu lett.

Mose Kacav államfő a választásokat március 28-ra írta ki. A Kadima centrista politikájával gyorsan a népszerűségi listák élére került, majdnem kétszer annyi mandátumot jósoltak neki, mint egyenként a Likudnak vagy a Munkapártnak. Saron agyvérzése és január 4-e óta tartó kómája kétségessé tette a friss párt jövőjét. A tízéves jeruzsálemi polgármestersége idején tapasztalatot szerzett Ehud Olmert azonban gördülékenyen vette át a hatalmat, és támogatottsága biztossá vált.

Békés forgatókönyv

A Kadima és a Munkapárt elsősorban a békefolyamat megítélésében különbözik a Likudtól. A centrista párt támogatja a palesztin–izraeli konfliktus végleges megoldására lehetőséget kínáló, útiterv néven ismert béketervet. Tárgyalásos úton kívánják elérni a határok végleges kijelölését, és nem terveznek további egyoldalú kivonulást a megszállt palesztin területekről.

Álláspontjuk szerint létre kell hozni egy legitim palesztin államot, demográfiai alapon meghúzott határokkal, ez biztosítotaná az izraeliek és a palesztinok harmonikus egymás mellett élését. A Kadima ugyanakkor fenntarja, hogy a palesztin államnak békében kell élnie Izraellel, le kell állítania az izraeli célpontok elleni támadásokat, és fel kell számolni a terroristák infrastruktúráját.

A Munkapárt a békefolyamatot az oszlói egyezményben foglaltak szerint képzeli el. Külpolitikájában arra törekszik, hogy Izrael állam békében, biztonságban és védhető határok közt élhessen; a Munkapártnak tehát megoldást jelenthet az egyoldalú kivonulás is az 1967-es határok mögé.

Hamasztán víziója

A Likud ennél gyanakvóbban tekint szomszédjára, a Hamász elsöprő győzelme a palesztin parlamenti választásokon Netanjahu szerint felveti annak a veszélyét, hogy Izrael hátsó udvarában megalakul "Hamasztán". Bibi a Hamász győzelmét Hitler hatalomra jutásához hasonlította.

Netanjahu vezetése alatt a párt jobbra csúszott, erőit az egyoldalú kivonulás megállítására koncentrálta. A választásokon Bibi malmára hajthatja a vizet, hogy két riválisa hajlandó lenne kompromisszumokra, amivel sok szavazatot veszíthetnek. A Hamász hatalomra jutása tovább erősítheti a Likudot.

Palesztin várakozás

Az izraeliekben persze inkább bizonytalanságot és félelmet okozna a Hamász további előretörése, hiszen az nem ismeri el Izrael állam létjogosultságát, és lesöpörné a térképről. A Hamász győzelme igazolta legvadabb félelmeiket, amelyek csak akkor csitulnának, ha a szervezet végleg lemondana az erőszakról, és elismerné Izraelt.

Ennek ellenére Amir Perec volt az első izraeli politikus, aki a Hamász választási győzelme után találkozott Mahmud Abbasz palesztin elnökkel. Abbasz mégis úgy nyilatkozott, hogy a Kadima választási győzelmében reménykedik. Megítélése szerint Ehud Olmert megfelelő partner lehet a további együttműködéshez. Olmert nem fogadta kitörő örömmel a nyilatkozatot, hiszen – a Kadima centrista párt lévén – számít a jobboldali szavazókra.

Koalíciós esélylatolgatás

A Kadima már felállított egy különleges kampánycsapatot, amelynek elsősorban az a feladata, hogy a választások után megakadályozzon egy esetleges Likud–Munkapárt-koalíciót. A két párt ugyanis közösen szerzett mandátumaival többségbe kerülhet, és az elnök a legtöbb mandátumot szerzett párt helyett a kétpárti koalíciót kérheti fel kormányalakításra.

Az elnök általában a választók akaratát leginkább képviselő, legtöbb szavazatot szerző párt kormányalakítását támogatja, azonban a törvények megengedik, hogy adott esetben egy koalíció kerüljön hatalomra. Erre akkor kerülhet sor, ha a Likud és a Munkapárt – a jóslatoknak megfelelően – egyesíti erőit, és nem hajlandó koalícióra lépni a Kadimával.

A Kadima és a Munkapárt koalíciója azonban reálisabb lehet, hiszen elképzelésük a békefolyamatról összeegyeztethető, a Likud náluk sokkal szélsőségesebb megoldásra törekszik.

Ellenfélből szövetséges

A Kadimának tehát nem elég megnyernie a választásokat, úgy kell kevernie a kártyákat, hogy le ne csússzon a kormányalakítás lehetőségéről. A Likud és a Munkapárt azért egyelőre nem tekinthető szövetségesnek; elsősorban a békefolyamatról alkotott ellentétes nézeteik miatt. A két párt vezetője gyakran kapott össze az utóbbi években különböző gazdaságpolitikai kérdéseken is, Netanjahu a liberális szabad piacot támogatja, Perec inkább szociáldemokrata nézeteket vall.

Egyelőre Perec és Netanjahu nyilatkozatai is kizárják a közös kormányzás lehetőségét, bár a Likud választási győzelme esetén szívesen látná a Munkapártot az oldalán. A Kadima megpróbálja a kezében tartani a szálakat, és igyekszik felkelteni a rivális pártok szavazótáborának a figyelmét.