Videofelvétel az egyik isztambuli merénylőről?
További Külföld cikkek
- Eltűnt egy magyar testvérpár Skóciában
- Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
Megítélése szerint a pokolgépeket Törökországban fabrikálták, ugyanakkor elvetette azt a feltevést, hogy egy török földalatti csoportocska képes lett volna a merényletek megszervezésére. "Törökországban nem létezik olyan szervezet, amely ezt egyedül meg tudta volna tervezni. Kézenfekvő, hogy külföldről készítették elő" - mondta. Kifejtette: a Nevé-Salom előtti zsinagóga előtti furgon az épület felé tartott, amikor felrobbant. "A biztonsági kamera megsérült a detonáció során, és kikapcsolt" - tette hozzá.
A két isztambuli zsinagógánál elkövetett merényleteket az al-Kaida terrorhálózat vállalta egy arab napilap szerkesztőségének küldött elektronikus levelében. A beismerést Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hétfőn óvatosan fogadta, mondván: először meg kell bizonyosodni az üzenet hitelességéről. Ennek kiderítése a biztonsági szervek feladata - tette hozzá.
Német és lengyel sajtóvisszhangok
|
A két isztambuli zsinagóga ellen elkövetett merényletnek kettős célja lehetett: a terroristák csapást akartak mérni a zsidókra, egyben Törökországra, amely az Egyesült Államok legközelebbi szövetségese a térségben, ráadásul muzulmán ország létére világi berendezkedésű, és nem tolerálja az iszlamistákat - írta hétfőn a Rzeczpospolita című független lengyel konzervatív napilap.
Az al-Kaida és "testvérszervezetei" ez idáig kevéssé voltak aktívak Törökországban, amely szinte kizárólag a kurd terrorszervezetek terepe volt - idézte egy amerikai terrorizmus-szakértő véleményét a liberális Gazeta Wyborcza. A kurdok azonban nem támadnak zsidó célpontokat, mert az antiszemitizmus nem része ideológiájuknak. Az al-Kaida szerint Törökországnak olyan állammá kell válnia, amelyben az iszlám törvénykezés érvényesül, emellett meg akarja büntetni a török kormányt az iraki amerikai beavatkozás támogatásáért. Ezért további merényletekre lehet számítani az országban - írta a Gazeta Wyborcza.