Érvénytelenítette az elnökválasztásokat az alkotmánybíróság
További Jugó cikkek
A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) kampánymenedzsere Zoran Djindjics az alkotmánybíróság döntésének ismertetése előtt ismerni vélte annak tartalmát. A Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a Jugoszláviában hatalmon lévők két-három hónapon belül akarnak új választásokat rendezni. "Addig pedig van idejük arra, hogy a sztrájkok és tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben erőszakot alkalmazzanak" - tette hozzá Zoran Djindjics.
Feszültség Szabadkán
A Szabadkai Rádió legfrisebb jelentése szerint, műsora hamarosan valószínűleg megszűnik, mert a rendőrök betörtek a sportcsarnokba, azzal a céllal, hogy leszereljék a rádió adóját. A másik adó a szabadkai városházán van, de annak hatósugara sokkal kisebb.
Csak 15 kilométert jutottak el a szabadkai buszok, amelyek Belgrádba indultak Kasza Józseffel együtt. Nagyfénynél megállította őket a szabadkai rendőrség és nem engedte továbbhaladásukat. Még nem tudni milyen okkal, de ez már mindegy, hiszen nem érhetnek Belgrádba.
Az Index információi korábbi szerint Szabadkán a rendőrök engedtek a tüntetők nyomásának és három autóbusznyi ember Kasza József polgármester vezetésével Belgrád felé vette útját. A többezres tömeg korábban egy letartóztatott és harminc napos börtönbüntetésre ítélt Ellenállás-aktivista, Robertino Knjur szabadon engedését követelve vonult a helyi börtön elé.
Csütörtökön délelőtt a rendőrség megszállta a szabadkai buszállomást, és nem engedték, hogy a buszok elinduljanak a fővárosba. A tervek szerint 10 autóbusznyi ember utazott volna Belgrádba, az önkormányzat irányítása alatt lévő Suboticatrans Buszforgalmi Vállalat buszait a rendőrség rendkívüli műszaki vizsgára akarta elvitetni, annak ellenére, hogy ezt a vizsgát tegnap már a vállalat elvégezte.
A vállalat területére az embereket nem engedték be, Kasza József polgármester és Milenko Smiljanics községi szakszervezeti elnök vezetésével egy delegáció tárgyalt a rendőrökkel. Mivel az elhúzódott, az emberek testükkel torlaszolták el az E-5-ös nemzetközi utat - jelentette a Szabadkai Rádió, amely egész napos különműsort sugároz. A rendőrség erősítést kapott. Több száz autós spontánul a helyszínre érkezett, és ők is csatlakoztak az útlzáráshoz.
Szerdán Szerbia-szerte 300 ezer ember követelte Milosevics távozását
Szerdán Szerbia húsz városában mintegy 300 ezer ember követelte Slobodan Milosevics elnök távozását. Nisben 50 ezer ember gyűlt össze, hogy Kostunicát köszöntse. Újvidéken húszezren, Szabadkán 25 ezren, Kraljevóban 30 ezren, Leskovacban és Borban 15-15 ezren, Uzicében 25 ezren mentek tüntetni a jelenlegi elnök ellen.
|
Csütörtökön újabb tüntetések várhatók
Nis polgármestere szerda este fölszólította a nisieket, hogy csütörtökön 9.30-kor gyülekezzenek a város főterén, s kocsival, vagy a húsz busz valamelyikével szervezetten menjenek Belgrádba. A hadsereget és a rendőrséget fölszólította, hogy ne akadályozzák meg utazásukat, hanem haladjon előttük közlekedési rendőr, és irányítsa a forgalmat. "Azt üzenem a katonáknak és rendőröknek, hogy nem fogunk megállni egyetlen útakadálynál sem, ne próbáljatok bennünket Belgrádba menet megállítani. Ha mégis úgy határoztatok, hogy megállítatok bennünket, kénytelenek lesztek fegyvereiteket használni" - mondta Zivkovics.
A polgárokat arra szólította föl, hogy vigyenek magukkal élelmiszert és tartalék ruhát, kocsijukban legyen elegendő üzemanyag, de semmiképpen se legyen náluk fegyver vagy más hasonló eszköz. "Nem azért megyünk Belgrádba, hogy meghódítsuk a várost, hanem azért, hogy új elnökünket bevezessük a kabinetjébe" - mondta Zivkovics.
Az Otpor (Ellenállás) Népi Mozgalom fölhívta a Szerb Pravoszláv Egyházat arra, hogy járuljon hozzá a szerbiai helyzet békés rendezéséhez és az igazság elismeréséhez. "Felkérjük Őszentségét, Pál szerb pátriárkát és valamennyi egyházi elöljárót, hogy október 5-én, csütörtökön csatlakozzanak a szerb néphez, annak erőszakmentes harcához, amelyet a városok utcáin vív az igazságért és a választási győzelem megvédéséért.Kérjük, álljanak a nép élére, hogy megelőzzék a vérontás kiváltását, amire a béke és demokrácia ellenségei készülnek" - áll az Otpor közleményében. Egyben azt kérik, hogy csütörtökön pontban 15 órakor szólaljon meg minden harang, s tartsa vissza az erőszaktól, a szerb nép újabb szenvedésétől a válság minden résztvevőjét.
Bíróság elé állítható-e Milosevics?
Kofi Annan ENSZ-főtitkár Párizsban újságírók előtt kijelentette, hogy Szlobodan Milosevicsa ellen vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék. Hangsúlyozta: Milosevicset el kell ítélni. Carla del Ponte a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze is úgy nyilatkozott, hogy nem lehet szó Milosevics felmentéséről esetleges távozásáért cserében.
Az orosz állami duma külügyi bizottsága elutasította az amerikai külügyminisztériumnak azt a követelését, hogy adják ki Hágának Szlobodan Milosevicset, ha a jugoszláv elnök - Vlagyimir Putyin meghívására - elutazik Moszkvába. A képviselők holnap döntenek arról, hogy Oroszország küld-e megfigyelőket a jugoszláv választások második fordulójára. Ha igen, azzal Moszkva elismeri az első forduló eredményeinek hivatalos belgrádi verzióját. Közben az ENSZ-főtitkár délszláv megbízottja úgy nyilatkozott: meg kell adni Milosevicsnek a mentességet, ha ezzel biztosítani tudják a jugoszláv elnök távozását a hatalomból.