Frusztrált országnak frusztrált elnök

Úgy látszik, hogy a lengyelek - legalábbis azok, akik még egyáltalán el szoktak menni szavazni - szeretik a radikális megoldásokat. A baloldali kormány látványos összeomlása után az őszi választási sorozatban lényegében két jobboldali irányzat közül dönthettek a szavazók, noha bizarr módon a két párt egymásra van utalva a kormányalakítás során.

Az egyik oldalon Donald Tusk és a Polgári Platform (PO) állt a választók elé, klasszikus liberális-konzervatív, egyben európabarát vonalat képviselve. Az alternatíva a gdanski Kaczyński-ikerpár és pártjuk, a Jog és Igazságosság (PiS) volt, és noha természetesen ők sem akarnak kilépni az EU-ból, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a vélt és valós nemzeti érdekeknek, sőt nyíltan arról beszélnek, hogy Lengyelországot teljesen át kell építeni: a szerintük csődött mondott, korrupt állam helyett egy újat, egy Negyedik Köztársaságot kell alapítani.

A frusztráltak üzenete

A választók végül mind a parlamenti, mind az elnökválasztások során a Kaczyński-ikreknek szavaztak bizalmat. Ez úgy-ahogy talán érthető is. Lengyelországban a rendszerváltást követő strukturális átalakulás sokkal nehezebb körülmények között folyt le, mint például Magyarországon.

Egyrészt sokkal több olyan nehézipari üzemet örököltek a varsói kormányok, amire a nemzetközi versenyben már semmi szükség nem volt, másrészt sokkal többen élnek az egyébként rendkívül szegényes szintű mezőgazdaságból, mint nálunk. Míközben valóban kialakult egy új gazdasági elit és egy stabil városi középréteg, a társadalom széles rétegei reménytelenül lemaradtak.

Nem meglepő tehát, hogy míg Donald Tusk szavazói inkább nagyvárosiak, magasabban képzettek és fiatalabbak, az osztogatást igérő Lech Kaczyński a vidéki kisvárosokban és a falvakban, az erősen katolikus déli és a lehangoló képet nyújtó keleti országrészeken tarolt. Győzelmében döntő szerepet játszhatott az is, hogy a második fordulóban sikerült mobilizálnia a szélsőjobboldali parasztpárt, az Önvédelem szavazótáborát is.

Új köztársaság?

Igen nehéz lenne most megjósolni, hogy konkrétan mit is jelent a Kaczyński-ikrek győzelme Lengyelország és Európa számára. Ha nem akarnak megannyi rendszerváltás utáni lengyel politikushoz hasonlóan néhány éven belül eltűnni a történelem süllyesztőjében, akkor elég rövid időn belül látványos eredményeket kell majd felmutatniuk.

Ez egyáltalán nem lesz könnyű. A PiS tulajdonképpen csak a két ikerre épül, és noha meglepően jól meg van szervezve, a PO-val ellentétben a párt komoly szakmai holdudvarral vagy államigazgatásban jártas káderekkel szinte egyáltalán nem rendelkezik. Magyar szemmel nézve a helyzet egy kicsit olyan, mintha a 90-es évek közepén a Független Kisgazdapárt alakíthatott volna kormányt.

Gazdasági viszonylatban az új kormány keze alaposan meg lesz kötve, hiszen nincs mit elosztani, hogy a szegényebb rétegek életkörülményeit érezhetően javítsák. A gazdaságpolitika amúgy sem igazán a Kaczyński-ikrek terepe. Valószínű tehát, hogy más területeken próbálnak majd saját kormányzási profilt kialakítani.

Ezek közé tartozik a belügyi szervek és a bíróságok jogainak kiszélesítése, a korrupció elleni harc, a volt állampárti fukcionárusok és ügynökök elleni határozott fellépés, és a keresztény-nemzeti értékek erőltetése a kultúrpolitikában. Finoman szólva nem várható, hogy legalizálni fogják az abortuszt, bár az például igen valószínűtlen, hogy sikerülne visszaállítani a halálbüntetést, pedig ez a követelés a párt identitásának az egyik neuralgikus pontja.

Oroszpara, németpara

A leendő lengyel külpolitika ugyanennyire bizonytalan. Némileg súlyosbítja a helyzetet az, hogy Lech Kaczyński-nek az égvilágon semmi nemzetközi tapasztalata nincsen, és ugyanígy nincsenek pártjának kapcsolatai a külvilággal. A kérdés tehát az, hogy gyökeresen változni fog-e a lengyel külpolitika, vagy csak enyhén nacionalistább lesz-e a varsói hangnem.

Mindenesetre a leendő irányzat körvonalai már láthatóak: az USA marad a legfontosabb szövetséges, Oroszországgal inkább romlani fognak az amúgy sem túl jó kapcsolatok, míg az EU-n belül Lengyelország alighanem kényelmetlenebb partnernek bizonyul majd, mint eddig. Az azonban egyáltalán nem várható, hogy a lengyelek teljesen szembeforduljanak Európával, a tavalyi EU-csatlakozás ugyanis sokkal zökkenőmentesebben zajlott le, mint azt a szkeptikusok várták - illetve titokban talán remélték.

Külön jelentősége van még a bonyolult lengyel-német kapcsolatoknak, és ha a két ország vezetői nem vigyáznak, hamar eldurvulhat a hangnem. Itt több nyílt konfliktus is kitörhet, például a német-orosz viszony kapcsán. A szimbolikus politikára hiperérzékeny Varsóban már egy miniszteri szintű német-orosz találkozó is elég ahhoz, hogy új Molotov-Ribbentrop paktumot lássanak a láthatáron, noha Schröder búcsújával egyidejüleg alighanem véget ér a már-már kínossá vált német flört Putyinnal. Mégis, a pár héttel ezelőtt aláírt német-orosz egyezmény a balti tengeren tervezett földgázvezetékről súlyos megalázás a lengyelek és a balti államok számára, és alighanem mindent el fognak követni azért, hogy a csöveket mégiscsak a szárazföldön rakják majd le.

Csak semmi pánik

Lengyelországnak a legfontosabb most az, hogy a hosszúra sikerült választási kampány után a jobboldali politikusoknak sikerüljön összehoznia egy stabil és működőképes kormánykoalíciót. A kusza helyzet miatt a lengyeleket sokkal inkább attól kell félteni, hogy végeláthatatlan kormányválságok várnak rájuk, mint attól, hogy hirtelen egy szélsőjobboldali országban fognak élni. A PiS-nek sem a Szejmben, sem azon kívül nincs elég ereje ahhoz, hogy megváltoztassa az alkotmányt vagy radikálisan átépítse az országot. És míg Kaczyńskiék populisták ugyan, arra semmi jel nem utal, hogy gátlástalan őrültek lennének.