Orvosok is részt vettek az iraki foglyok kínzásában

2004.08.20. 08:04
Egy amerikai professzor szerint az amerikai katonai egészségügyi szolgálat néhány orvosa meghamisított halotti bizonyítványokat állított ki, illetve ugyancsak nem a valóságnak megfelelő látleleteket vett fel a megkínzott és megalázott áldozatok sérüléseiről.
Katonaorvosok is részt vettek a bagdadi Abu Graib börtönben a rabok kínzásában - állítja egy amerikai professzor a The Lancet című brit orvosi szaklap pénteken megjelent számában.

Hamis látleletek

Steve Miles, a Minnesotai Egyetem tanára egyértelmű tényként tálalta azt, hogy az amerikai katonai egészségügyi szolgálat néhány orvosa meghamisított halotti bizonyítványokat állított ki, illetve ugyancsak nem a valóságnak megfelelő látleleteket vett fel a megkínzott és megalázott áldozatok sérüléseiről. Az is előfordult: egy rab az ütlegek miatt elájult, majd orvosi segítséggel térítették magához, hogy folytathassák kínzását - írta a szerző.

Senki nem jelentett

Miles állításait amerikai kongresszusi meghallgatásokra, az őrizetesek és a katonák eskü alatt tett vallomásaira, egészségügyi szaklapok és más ügynökségek beszámolóira alapozza.

Szerinte a kegyetlen bánásmódról elhíresült fegyintézetben még a kínzásoktól magukat távol tartó orvosok is tudtak a szóban forgó az esetekről, de ezekről nem tettek említést a vizsgálat januári kezdete előtt.

A botrány áprilisban robbant ki, amikor nyilvánosságra kerültek a megkínzott rabokról készült első fényképfelvételek.

Túlkapások

Washingtoni kormánydokumentumok alapján Miles professzor végezetül azt a következtetést vonta le az egészből, hogy az amerikai hadsereg egészségügyi szolgálat rendszere nem képes megvédeni az őrizeteseket a túlkapásoktól, sőt lehetőséget ad arra, hogy munkatársai együttműködjenek a kihallgatókkal és a brutális fegyőrökkel embertelen tevékenységükben. Emellett még azt sem tudja meggátolni, hogy hamisított orvosi dokumentumokat állítsanak ki a kínzások eltusolására.

Bizonyíték hiányában

Az amerikai szárazföldi hadseregnél elvégzett vizsgálat eredménye szerint magas rangú amerikai parancsnokok hibáztathatók a Bagdad melletti abu-gréb-i börtönben történt visszaélésekért, jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.

A szóban forgó parancsnokok nem jelöltek ki megfelelő vezetést a börtön élére, nem ellenőrizték alaposan annak munkáját, és nem osztottak be kellő számú katonát az intézmény fenntartására, közölték a lappal védelmi minisztériumi és más katonai tisztségviselők.

A vizsgálatban azonban bizonyíték hiányában személy szerint senkinek a bűnösségét nem állapítják meg, így azét az ezredesét sem, aki vezette a hírszerzési egységet a börtönben - tették hozzá a nyilatkozók. A jelentés, amely egy a sok közül a börtönben történt visszaélésekkel kapcsolatban, a jövő hét elején kerülhet a washingtoni kongresszus elé.

Hét személy ellen indult eljárás

A George Fay vezérőrnagy vezette nyomozás eredménye szerint legalább kéttucatnyi embert, katonai hírszerzőket, polgári alkalmazottakat és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tisztjeit fogják hibáztatni a börtönben fogva tartott irakiakkal szembeni kegyetlenkedésekért. Ezenkívül vádolnak katonaorvosokat is, mert vagy tanúi voltak a kínzásoknak, vagy tudomásuk volt ezekről, de nem jelentették feletteseiknek.

Ha ezek a vádak beigazolódnak, akkor az illetők ellen indíthatnak büntetőeljárást, vagy sújthatják őket adminisztratív büntetéssel is, a vádak súlyosságától függően. Eddig hét katonai rendész ellen indult eljárás a börtönben történtek miatt. Közülük néhányan úgy vallottak, hogy katonai hírszerzőtisztek parancsára cselekedtek.