Hawaiit célozták meg az észak-koreai rakétával

2006.07.07. 07:22
Hawaiit vette célba a szerdán kilőtt észak-koreai rakéták közül az először kipróbált Taepodong-2-es nagyhatótávolságú rakéta. Az észak-koreai csodafegyver rögtön a kilövés után el kezdte hullatni darabjait, pár száz kilométer megtétele után még Japán előtt a tengerbe zuhant.

Hawaii térségébe akarták célba juttatni az Egyesült Államok alaszkai területeit is veszélyeztető Taepodong-2-es rakétáját, írja a Sankej Simbun japán napilap. A hatezer kilométeres hatótávolságú rakéta azonban közvetlenül a kilövés után csütörtököt mondott, és pár száz kilométernyire a kilövőállástól a Japán-tengerbe zuhant.

Feldobták-leesett

A Sankej Simbun szerint a japán rombolók fejlett Aegis-radarrendszerének adatai szerint a rakéta kilövési szöge és utazómagassága arra utal, hogy Hawaii, illetve az amerikai tagállam környéke volt a rakéta célpontja. A lap értesüléseit nevük elhallgatását kérő amerikai katonai illetékesek is megerősítették.

A Sankej Simbun szerint Észak-Korea két okból célozhatta meg Hawaiit. Egyrészt bizonyítani akarta, hogy amerikai területre is képes csapást mérni (ez nagyon nem sikerült), másrészt meg Hawaiin van az amerikai Csendes-óceáni Flotta parancsnoksága (ennek eltalálása meg gyakorlatilag lehetetlen az immár bizonyítottan irányíthatatlan, feldobom-leesik működési elvű észak-koreai rakétákkal).

Teljes kudarc

A lap felvet egy békésebb lehetőséget is arra, miért is Hawaii volt a célpont. Mint már említettük, az észak-koreai rakéták megbízhatatlanságuk mellett pontatlanságukról is ismertek, Phenjan pedig valószínűleg nem merte azt megkockáztatni, hogy az Alaszka irányába kilőtt rakéta véletlenül el is találja az Egyesült Államokat.

Ez az amerikai és japán hírszerzési adatok szerint amúgy nem sikerülhetett volna, hiszen a Taepodong-2-es rögtön a kilövés után elkezdte hullatni alkatrészeit - azaz Észak-Korea kardcsörtető kísérlete közvetlenül a kilövés után kudarcba is fulladt.

Most Japánt fenyegetik

Phenjan a kudarc ellenére harcias maradt. Bár nyilvánvalóan képtelenek egy kontinensnél kisebb célterület eltalálására, mégis támadással fenyegették meg a rakétakísérletek miatt szankciókat bevezető Japánt. Tokió befagyasztotta a két ország közötti egyetlen gazdasági kapcsolatot jelentő kompjárat belépési jogát a japán vizekre, és felfüggesztette a két ország közötti charterjáratok működését is. Phenjan válaszában "keményebb fizikai lépésekkel" fenyegetőzött, az újságírókra bízva annak kitalálását, hogy ez mit is jelent.

Abe Sinzo japán kormányszóvivő élesen reagált az észak-koreai diplomata nyilatkozatára. "Jobb lenne, ha végiggondolnák, ki az oka ennek a viszonynak. Észak-Koreának meg kell értenie, hogy ha ezek a problémák nem oldódnak meg, nem lesz képes megoldani azokat a gazdasági, élelmiszer- és energiaproblémákat, amelyekkel jelenleg szembe kell néznie" - mondta a szóvivő, aki egyúttal nemzetközi erőfeszítéseket szorgalmazott Észak-Korea meggyőzésére.

Nem tárgyalnak

A dél-koreai kormány elutasította Észak-Koreának azt a javaslatát, hogy pénteken tartsanak magas szintű katonai tárgyalásokat Panmindzsonban, közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.

Másfelé repülnek

Dél-Korea a légi útvonalak módosítására szólította fel pénteken légitársaságait az észak-koreai rakétakísérletek miatt.

Egy dél-koreai légi közlekedési illetékes szerint egyelőre július 11-ig van érvényben a rendelkezés, mert Szöul újabb várható észak-koreai rakétatesztelésektől tart.

Szerdán az Asiana Airlines Szöul és Chicago között közlekedő Boeing 747 típusú gépe, fedélzetén 223 utassal és 12 főnyi személyzettel, alig 22 perccel az első észak-koreai rakéta kilövése előtt haladt át a veszélyes légtéren és Phenjan nem figyelmeztette előzetesen a dél-koreai légügyi hatóságokat.