Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Radioaktív nyomok a British Airways repülőin

2006.11.29. 21:36
Két brit Boeing 767-es gépen is polóniumnyomokat találtak a brit hatóságok. A British Airways harmadik gépét Moszkvában vizsgálják. A Londonban megvizsgált gépeken alacsony a sugárzás szintje, nem valószínű, hogy ezeken csempészték az országba a polóniumot.

A British Airways (BA) két Boeing 767-es repülőjén is megtalálták a polónium 210 radioaktív nyomait. Ez a méreg végzett Alekszandr Litvinyenko orosz exkémmel, aki halálos ágyán Vlagyimir Putyint vádolta haláláért.

A BBC jelentése szerint a BA három gépét - kettőt Londonban, egyet Moszkvában - vizsgálták, a poloniumnyomokat a londoni gépeken találták. A légitársaság értesíti a gépeken utazókat, hogy alávethessék magukat a vizsgálatoknak - a radioaktivitás sugárbetegséget okozhat, ami, mint Litvinyenko példája is mutatja, halálos is lehet.

A moszkvai vizsgálat eredménye még nem érkezett meg.

A légitársaság azt nem tudta megmondani, hogy a két gép mikor szennyeződhetet. Mint nyilatkozták, a törvényszéki szakértők október végére tippelnek.

A radioaktív nyomokat a BBC szakértője szerint vagy az hagyta maga után, aki becsempészte az országba a polóniumot, de az is elképzelhető, hogy egy olyan ember után maradt a gépen, aki érintkezett Litvinyenkóval.

A Londonban vizsgált gépeken egyébként nagyon alacsony sugárzási értéket mértek, azaz valószínűleg nem ezeken csempészték be az országba a polóniumot.

A BA a brit kormány keddi felkérésére vonta ki a forgalomból a három repülőjét. A nyomozás erre a három gépre koncentrál, a többi járatot nem érinti.