Emberrablás miatt tartóztatták le az olasz kémfőnököt
Letartóztatták az olasz katonai titkosszolgálat (Sismi) egyik igazgatóját, akit a milánói ügyészség azzal vádol, hogy segítette az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) egy feltételezett terrorista elrablásában, írja a Reuters. Marco Mancini az első olasz, aki ellen hatósági eljárás indul Hasszan Musztafa Oszama Naszr, vagy ismertebb nevén Abu Omar elrablása kapcsán.
Abu Omart, a milánói szunnita mecset imámját 2003. február 17-én rabolta el a CIA a Sismi közreműködésével állítólagos terrorista kapcsolatai miatt. Az iszlám vallási elöljárót a legújabb hírek szerint Egyiptom területén tartják fogva az amerikaiak.
A hírt először bírósági források kezdték szivárogtatni, amit később Francesco Cossiga volt olasz elnök is megerősített. Cossiga, aki korábban belügyminiszter is volt, közleményben jelentette be, hogy a Sismi több tagját is letartóztatták, nekik szintén közük lehetett az imám elrablásához. A Sky TG24 hírcsatorna szerint Mancini a Sismi második legfontosabb embere, a televízió szerint összesen három embert vettek őrizetbe.
Keresik a CIA 22 ügynökét
Az olasz igazságszolgáltatás a CIA 22 tagja ellen elfogatási parancsot adott ki Európában, ők szintén részt vehettek a három évvel ezelőtti akcióban. A Berlusconi-kormány idején már születtek kérelmek a 22 ügynök kiadatására, a kormány most ezeket erősítette meg. Az áprilisban megbukott jobboldali kormány azt állította, hogy az amerikaiak nem tájékoztatták az ügyről az illetékes olasz szerveket, így azok nem is vehettek részt benne.
Ha bebizonyosodik az olaszok szerepe az ügyben, ez bizonyítékot szolgáltathat az európai országok együttműködésére az Egyesült Államokkal a terroristagyanús személyek titkos fogolyszállítási ügyeiben. Armando Spataro milánói ügyész, aki a vizsgálatot vezeti, elzárkózott a médiajelentések kommentálásától.