A spanyol rendőrség hat marokkóit gyanúsít a múlt heti madridi robbantásos merényletsorozat gyakorlati végrehajtásával. Öten közülük szökésben vannak, a hatodikat, Dzsamal Zugamot szombaton őrizetbe vették - jelentette kedden az El País.
Az öt szökésben levő gyanúsított nevét nem közölte a spanyol lap.
Az El País tudomása szerint a nyomozók hitelesnek találják azt a
videokazettát, amelyen egy ismeretlen személy az al-Kaida nemzetközi
terrorszervezet nevében vállalta a múlt héten elkövetett, 200 halálos
áldozatot követelő merényletsorozatot.
Azt azonban nem tudják, ki a videofelvételen látható személy - jelentette internetes kiadásában az El País, a terrorizmusellenes harcban részt vevő forrásokra hivatkozva. A lap által idézett források a lehetséges felbujtók között említették az al-Kaidához fűződő kapcsolatokkal gyanúsított jordániai Abu Muszab az-Zarkavit, akinek fejére Washington tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki.
Az amerikai kormány az-Zarkavi rovására írja az iraki Nedzsefben és az ENSZ irodái ellen Bagdadban elkövetett tavalyi merényleteket is.