Ohio az új Florida

2004.11.03. 13:08
Floridát elbukta, de Ohióban még hetekig harcolhat John Kerry. Az elnökségről döntő államban több száz ezer szavazatot vitatnak, miközben a két jelölt közötti különbség száznegyvenezer szavazat - Bush javára. Négyezer ügyvéd készül a harcra.
Miután Bush nyert Floridában, minden számítás szerint Ohióban fog eldőlni az amerikai elnökválasztás. Az államban azonban hosszas jogi csatározások követhetik a szavazást, mivel a republikánusok csak az utolsó pillanatban nyertek meg egy bírósági keresetet, mely alapján a két nagy párt képviselői részt vehettek a választók szavazati jogának ellenőrzésében.

200-300 ezer bizonytalan szavazat

Az állam belügyminisztere szerint Ohióban 175 ezer (korábban 250 ezerről volt szó) úgynevezett ideiglenes szavazatot adtak le, amelynek érvényességét később vizsgálják. Az ideiglenes szavazat intézményét a 2000-es választást követő választói reformok során vezették be, lényege, hogy azok is szavazhassanak, akik nem regisztráltak időben, vagy regisztrációjuk státusa kérdéses.

#alt#
Tekintse meg képeinket!
A demokraták továbbá több tízezer, katonák által leadott szavazatra is hivatkoznak, amelynek összeszámlálására tizenegy napja van az ohiói választási irodáknak az állami szabályozás szerint. Ohióban Bushra száznegyvenezerrel többen szavaztak az eddigi adatok szerint.

Kenneth Blackwell ohiói belügyminiszter szerda reggel bejelentette, hogy minden Ohióban leadott ideiglenes szavazat érvényességét ellenőrzik, és újraszámolják ezeket a voksokat. A vizsgálatok idejéig nem hirdetnek hivatalos eredményt.

Túlóráztak

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a demokraták állítása szerint sokan nem tudták leadni szavazatukat. Az ohiói urnazárások pillanatában, sőt még hajnali negyed háromkor is hatalmas sorok álltak a szavazóhelyiségeknél. Az államban 75 százalék körüli volt a részvétel, akadtak megyék, ahol a régi típusú lyukasztógépeket állították ismét üzembe.

A republikánusok pont a regisztrációs problémák miatt ragaszkodtak ahhoz, hogy képviselőik már a szavazóhelyiségekben megtámadhassák a gyanúsnak talált regisztrációkat. A demokraták szerint az elnök pártjának egyértelműen a választók, főleg az afroamerikai szavazók elriasztása volt a célja.

Háborúra készülnek

A republikánusok és a demokraták komoly jogi csatározásokra számítottak az államban, legalábbis erre utal, hogy mindkét párt két-kétezer ügyvédből álló jogi csapatot küldött Ohióba.

Bárki nyeri is a választást Ohióban - erre pillanatnyilag Bushnak van nagyobb esélye - a végleges eredmény kihirdetése hónapokig elhúzódhat. Az azonban nem valószínű, hogy a republikánus többségű legfelsőbb bíróság - a négy évvel ezelőtti floridai újraszámlálások kapcsán hozott döntéséhez hasonlóan - megváltoztatná az eredményt.