Olmert nem meneszti lázadó helyettesét
A kettejük vasárnapi megbeszélése után kiadott miniszterelnöki hivatali közlemény szerint a felek megállapodtak abban, hogy folytatják együttműködésüket az Ehud Olmert vezette kormányban. A közleményében az olvasható, hogy a vasárnapi kabinetülés után tartott rövid találkozón diplomáciai kérdésekkel és nem személyes nézeteltérésekkel foglalkoztak.
"Izrael állam nemzetközi kapcsolatai egyértelműen nem személyes ügyek számomra vagy a miniszterelnök számára. Ezért vagyok a kormányban" – mondta újságíróknak Livni még a találkozó előtt. A miniszterelnök-helyettes azt követően szólította fel lemondásra Olmertet, hogy a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibákat vizsgáló bizottság súlyosan elmarasztalta a kormányfőt.
Olmertnek eddig sikerült kivédenie Livni és mások menesztési kezdeményezéseit, de számos megfigyelő szerint a miniszterelnök ezzel csak időleges haladékot kapott. A kormány fő koalíciós partnere, a baloldali Munkapárt a kilépést fontolgatja, ami előrehozott választásokat eredményezhetne. Csütörtök este Tel-Avivban több mint százezer ember követelte a kormányfő lemondását. Livni, bár a hét elején nyilvánosan szorgalmazta, hogy a kormányfő távozzon, annak elutasítása után nem lépett ki a kabinetből. Emiatt törvényhozók és elemzők is élesen bírálták.