Karadzsics az EU-ban is csodadoktorkodott
További Külföld cikkek
- EU-csúcs: Szíria esete jól mutatja, hogy az oroszok nem legyőzhetetlenek
- Cseh milliárdosé lesz a brit Royal Mail
- Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezett, baráti körben hangolódik az EU-csúcsra
- Új szír vezető: Szíria kimerült, nem jelent fenyegetést a világra
- Műholdképek mutatják, ahogy Moszkva elkezdi kivonni erőit Szíriából
Amióta kiderült, hogy a legkeresettebb "hágai szökevény" Dragan Dabics néven éveken át szabadon járt-kelt Belgrádban, a szerbiai lapok oknyomozói nekiveselkedtek, hogy fényt derítsenek a név eredetére.
Szerte Szerbiában több élő Dragan Dabics nyomára bukkantak, majd olyan hírek láttak napvilágot, hogy a "boszniai mészáros" egy katona neve alatt bujkált, akit a boszniai háború idején öltek meg.
Pénteken a belgrádi napilapok internetes kiadásaikban már egyöntetűen azt írták, hogy a valódi Dragan Dabics ma is él a szerémségi Ruma városában, ott, ahol valószínűleg kiállították a szökevény papírjait.
A Politika című lap idézte Rasim Ljajicsot, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős hivatal elnökét, aki szerint az eredeti és az ál Dragan Dabics személyi igazolványaiban szereplő adatok mindenben megegyeznek: ugyanaz az igazolvány száma, a személyi szám és a kiállítás dátuma is, kizárólag a fénykép más rajta. Az eredeti, hiteles okmányt 1999 áprilisában adták ki, és Ljajics szerint most azt vizsgálják, hogy Karadzic hamis igazolványát valóban a rumai rendőrség állította-e ki.
A szerb ortodox egyház erélyesen cáfolta a szerbiai sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint Karadzsics gyakori vendége volt a Fruska Gora-i kolostoroknak a Szerémségben. Az egyház felhívja a figyelmet arra, hogy a Fruska Gora-i Ravanica kolostor női zárda, és ott férfi kizárólag püspöki engedéllyel tartózkodhat.
A kolostor templomát azonban bárki felkeresheti, évente rengeteg turista jár oda. "Az egyháznak nincs tudomása arról, hogy Radovan Karadzsics püspöki egyetértést élvezve járt volna Ravanicában" - közölte Veizar Z. Zsivanovics, a szerémségi püspökség titkára.
A Politika internetes változatában tételesen felsorolta azoknak a lakásoknak a címét - összesen nyolc helyszínt - , amelyekben az elmúlt években bujkált Karadzic, illetve a srebrenicai népirtás másik főfelelősének tartott volt boszniai szerb hadseregparancsnok, Ratko Mladics.
A lap a Mladics bujtatásával vádolt 11 személy vádiratából tallózva tételesen felsorolja, hogy a tábornok mikortól meddig és hol rejtőzködött. A Daily Telegraph című brit lap pedig azt állította szerb szakszolgálatokra hivatkozva: Ratko Mladic utasítást adott felfegyverzett testőreinek, hogy öljék meg, amennyiben elkerülhetetlenné válik letartóztatása. A lap úgy tudja, hogy Mladics egy szerbiai városban bujkál két testőrével együtt.
A Blic című belgrádi napilap interjút készített Karadzsics "tanárával", Mina Miniccsel, akik bevezette a vádlottak a bioenergia világába.
Minic szerint Karadzsics azt mondta, hogy Horvátországból érkezett, Zágrábban fejezte be tanulmányait. Minics rendelőjében szállásolta el Karadzsicsot, aki sosem beszélt vele sem politikáról, sem a családjáról.
Radovan Karadzsics mindenhol egy belgrádi asszonnyal jelent meg, akivel állítólag egy meditáció során ismerkedett meg. Belgrádi lapok szerint az 53 éves Milát sokkolta a felismerés, hogy partnere a halálra keresett Radovan Karadzsics. Az olasz La Repubblica című napilapnak sikerült szóra bírnia Milát, aki annyit mondott, hogy Radovan Karadzsics kivételes ember, és csak jót tett másoknak.
Mina Minics szerint Karadzsics mindenhová hordozható személyi számítógéppel járt, s az ötnapos "továbbképzés" után a tőle szerzett tudással, illetve pszichiáteri diplomájával felvértezve évekig keresett pénzt relaxációs technikákat oktatva, meditációra alapozott módszerekkel kezelve a hozzá fordulókat.
A Kurier című osztrák lap azt írta pénteken, hogy Radovan Karadzsics Bécsben is gyógykezelte betegeit. A lap megszólaltatott egy pácienst, aki a tévében felismerte egykori orvosát. Az illető szerint Karadzic horvát útlevéllel járt Bécsben, "Pera" néven mutatkozott be, és kézrátétellel gyógyította szerb felesége meddőségét.
A "csodadoktor" többször járt Bécsben, szerb családoknál lakott, de egy-egy alkalommal legfeljebb három napig maradt a városban - mondja az osztrák férfi, aki szerint "Pera" Olaszországban is tevékeny volt.
A Vecernje Novosti című belgrádi napilap tudni véli, hogy a hágai vádlott a belgrádi fogdában csak vizet iszik és kenyeret eszik - egyszerűen ilyen az étrendje. A lap szerint Karadzic egész nap a Bibliát olvassa és tallózgat Miklós püspök műveiben. Nem lesz rossz dolga a "legprominensebb" szökevénynek a hágai törvényszék börtönében sem, ahol 37 másik vádlottal lesz összezárva.
A scheveningeni fogdában a hírek szerint jó a légkör: az egykori háborús ellenségek nem hánytorgatják fel egymásnak a múltat, közösen vesznek részt istentiszteleteken, együtt főzhetnek, tévét nézhetnek, csocsózhatnak és kiélhetik művészi szenvedélyüket is.