A román ellenzéki párt nyert

2000.06.05. 12:58
A Románia legtöbb megyéjében nyilvánosságra hozott előzetes választási adatokból kiderül: sok helyen érvénytelen a választás a szavazók távolmaradása miatt, továbbá kiderült, hogy a választások eddigi győztese a legnagyobb ellenzéki párt, a Románia Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP). Kolozsváron, az RMDSZ adatai szerint lesz második forduló, annak biztos győztese a jelenlegi polgármester, Gheorghe Funar.

Kolozsváron a Mediafax hírügynökség szolgáltatta előzetes adatok szerint a szavazók 53,2 százaléka járult az urnákhoz, így tehát (nem hivatalosan) érvényesnek tekinthetők a választások.

Román választó
Sok helyen érvénytelen a választás a szavazók távolmaradása miatt
A második fordulóban Gheorghe Funar, a Nagyrománia Párt jelöltje (a szavazatok 47,1 százalékát kapta) és Eckstein-Kovács Péter, RMDSZ (20,25 százalék) mérheti össze erejét, de az is megtörténhet, hogy az RMDSZ jelöltje visszalép a harmadik helyen végzett, Demokrata Konvenció jelöltjének, Serban Radulescu (11 százalék) javára.

Az eredményeket a 48 szavazókörzet összesített szavazatai alapján közölték, Kolozsváron egyébként 123 szavazókörzet lett felállítva.

A kolozsvári RMDSZ a hivataloságokkal párhuzamosan számolja a leadott szavazatokat. Eredményeik a 48 szavazókörzet voksai megszámlálása után kirajzolódott helyzetet látszik igazolni. A városi és megyei tanácsosok esetében az RMDSZ a győztes, neki lesz a legtöbb tanácsosa: 23 százalékkal vezet, őt követi a Nagyrománia Párt (NRP)és Iliescu-pártja, az RTDP. Mivel a Demokrata Konvenció csupán a negyedik lett, a kolozsvári városi és megyei tanácsban a NRP-RTDP koalíció fog vezetni.

Kolozsvárnak nem lesz új polgármestere, mert a második fordulóban nagy valószínűséggel választják meg Gheorghe Funart polgármesternek, immár harmadszorra. Ha az RMDSZ jelöltje vissza is lép a DK-jelölt javára, a tanácsosi listákra leadott szavazatok alapján (a NRP a második, az RTDP a harmadik, a DK csupán a negyedik) az RMDSZ-DK-jelöltnek nincs esélye a győzelemre. A második forduló is már részgyőzelmet jelent az RMDSZ részére, a nacionalista Funar mindeddig az első fordulóban nyert.

Eckstein-Kovács Péter és Kónya Hamar Sándor, a kolozsvári RMDSZ elnöke óvást nyújtotttak be a választások ellen, mert szerintük több helyen indokolatlanul hosszabították meg a körzetek nyitvatartását, de az a gyanú is felmerült, hogy több katona kétszer adta le voksát: egyszer egyenruhában, másszor pedig civilben.

Bukarestben a RTDP a nagy győztes. A párt polgármester jelöltje Sorin Oprescu a szavazatok 41,65 százalékát nyerte, míg a tanácsosok listájára 43,1 százalék szavazott. Konstanca városában egy független jelölt lett az első helyezett, őt 5 százalékos különbséggel követi az RTDP jelöltje. A moldvai Iasi városban is érvényes volt a választás, ott a Moldvai Párt jelöltje lett első 51,9 százalékkal, az RTDp jelölt pedig második 21 százalékkal. Sucsáva városában az RTDP lett a győztes, második helyre pedig a Demokrata Párt jelöltje került.

A LADO (Emberjogokat Védő Liga) hétfőn úgy nyilatkozott nem delegál megfigyelőket a második fordulóra, mert ,,az utóbbi tíz év legszervezetlenebb választásainak" voltak tanúi vasárnap. A szervezet képviselői neheztelik, hogy sok helyen nem a választókörzet elnöke, hanem annak tagjai hozták meg azt a döntést, hogy tovább tartsák nyitva a választási irodát, nem engedélyezték megfigyelőik számára a szavazatszámlálásnál való jelenlétet, nem készíthettek jegyzőkönyvet a szavazat kimeneteléről.

A Bukaresti Választási Központ elnöke szerint lassan érkeznek be a szavazócédulák a különböző választási körzetekből. A szavazások befejezése után hat órával a szavazatok csekély része érkezett be az irodához, részben azért mert a választási körzetek munkatársai nagyon fáradtak, és lassan halad a számlálás, de az is hozzájárul a késéshez, hogy sok helyen nincs autó, amivel beszállítanák a szavazóurnákat. A választási körzetek munkatársai munkájukért 1000 forintnak megfelelő lejt kapnak, ehhez még egy 500 forintos ételcsomag is hozzájárul.

A Demokrata Konvenció óvást nyújtott be egy kerületi szavazókörzet működése ellen, mert az RTDP emberei ételcsomagokat osztott ki a szavazókörzet munkatársainak, amiben választási propagandának minősülő anyagokat is tettek.