Salit tizedes még életben van

2006.07.04. 10:33
Lejárt kedden közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor az izraeli katona palesztin elrablói által szabott 24 órás ultimátum. Az izraeli hadsereg támadást indított Ramallahban és a Gázai övezetben.

A Hamasz katonai szárnyának tekintett Ezzedin al-Kasszam Brigádok, a Népi Ellenállás Bizottságai és az Iszlám Hadserege nevű palesztin szélsőséges szervezetek hétfői közleményükben azt követelték Izraeltől, hogy engedjenek szabadon 1000 palesztin foglyot, ellenkező esetben „lezártnak tekintik” a június 25-én Izrael és a Gázai övezet határán elrabolt 19 éves Gilad Salit tizedes ügyét. Izrael elutasította a követelést.

Az ultimátum lejárta után az Iszlám Hadsereg szóvivője közölte: a tárgyalásokat lezártnak tekintik, és a továbbiakban nem adnak információt az izraeli katona sorsáról. Hozzátette azt is, hogy iszlám elveik a foglyok tiszteletben tartására és nem megölésükre ösztönzik őket. A szóvivő szerint "kudarcot vallott a megegyezésre tett minden erőfeszítés és az ellenség viseli a teljes felelősséget álláspontja következményeiért és a katona sorsáért". A másik két szervezet egyelőre nem nyilatkozott az ügyről, az Iszlám Hadsereg képviselője szerint hamarosan közös közleményt adnak ki.


Tekintse meg képeinket!

Haim Ramon izraeli igazságügy-miniszter kedden reggel az izraeli katonai rádióban megerősítette: nem változott kormánya álláspontja, továbbra sem engednek a terroristáknak, hanem minden eszközzel fellépnek ellenük. Ramon egyben keményen figyelmeztette a palesztinokat. "A fejükre szakad az ég, ha bántani merik Gilad Salitot, és ezt szó szerint kell érteni" – fogalmazott.

Avi Pazner kormányszóvivő a francia LCI hírtelevízióban megerősítette egy egyiptomi lap hétfői értesüléseit, miszerint Gilad Salit tizedes életben van. Pazner szerint az izraeli hatóságok annyit tudnak, hogy Salit megsebesült, de néhány nappal ezelőtt egy palesztin orvos ellátta őt. Egyiptomi hírszerzési források, akik a hétvégén jártak Salit fogvatartóinál, azt állították, hogy a tizedesnek három lőtt sebe van.

Harcok Ramallahban

Az izraeli hadsereg tucatnyi terepjárója hatolt be hétfő este a ciszjordániai Ramallahba, a katonák körülvették a város rendőrkapitányságát. Az izraeli hadsereg egyik katonai szóvivője szerint az izraeli katonák egy olyan épületet fogtak körül, amelyben ott rejtőznek a másfél hete elrabolt fiatal zsidó telepes gyilkosai.

A Népi Ellenállási Bizottságok nevű fegyveres palesztin csoport vállalta magára a telepes elrablását, és azt állította, hogy csütörtökön azért ölte meg, mert Izrael nem volt hajlandó leállítani a Gázai övezetben folyó katonai műveletet. Az izraeli hadsereg viszont úgy tudja, hogy a telepessel közvetlenül elrablása után, azaz június 25-én, még a gázai övezeti hadművelet megindítása előtt végeztek.

Rakétákat lőttek ki Gázára

Az izraeli katonai rádió közölte, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő és védelmi minisztere, Amir Perec hétfőn engedélyezte a Gázai övezetben a katonai akció folytatását. Az izraeli légierő kedd hajnalban rakétát lőtt ki a Gázai övezet északi részére olyan palesztin fegyveresekre, akik robbanószerkezeteket akartak telepíteni az izraeli erők közelébe. Palesztin biztonsági források közlése szerint a légicsapás egy palesztint megölt, kettőt pedig megsebesített.


Klikk a képre!

Szinte ezzel egy időben Apache típusú harci helikopterek rakétákat lőttek ki a Gázában lévő Iszlám egyetemre, a kormányzó Hamasz mozgalom egyik fellegvárára. A rakéták az egyetem konferenciaépületébe csapódtak be, és súlyos károkat okoztak. Senki nem sebesült meg a támadásban.

A Hamaszhoz tartozó Ezzedin al-Kasszam Brigádok, a Népi Ellenállási Bizottságok, valamint az Iszlám Hadsereg június 25-én rabolta el a 19 éves Gilad Salit izraeli tizedest. Válaszul Izrael június 28-án katonai műveletet kezdett a Gázai övezetben, a legnagyobbat azóta, hogy egy évvel ezelőtt kivonult az övezetből.