Konstantin
12 °C
25 °C

Sarkozy Kelet-Európának udvarol

2007.10.08. 14:17
Nicolas Sarkozy elhatározta, hogy Franciaország 2008-as uniós elnöksége előtt személyes sármjával és származásának felvállalásával új szövetségeseket szerez magának a kelet-európai országok közül.

Budapesti és szófiai látogatását követően Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn egymás után fogadja hivatalában Mirek Topolánek cseh kormányfőt és Lech Kaczynski lengyel elnököt. A két megbeszélés része annak a diplomáciai offenzívának, amit a francia köztársasági elnök Kelet-Európa irányában indított.

Parvanov bolgár elnökkel

Sarkozy Magyarországon édesapja hazáját üdvözölte és félig magyarnak, Bulgáriában pedig félig kelet-európainak nevezte magát. A Le Monde francia napilap szerint annak ellenére, hogy a francia államfő és magyar édesapja között továbbra is távolságtartó a viszony, Sarkozy elhatározta, hogy a kelet-európaiak meghódítása érdekében vállalja származását.

A lengyel Kaczynskivel

A lap szerint Sarkozy kelet-európai származásának felvállalása mellett elsősorban személyes sármjával próbálja meghódítani a térség országait. Franciaország érdeklődése Kelet-Európa irányába nem kizárólag érzelmi töltetű. Sarkozy ugyanis az egyszerűsített európai szerződés lisszaboni elfogadása és az unió francia elnöksége előtt új szövetségeseket keres Franciaország régi barátai mellé. "Ha újra akarjuk indítani Európát, akkor új koalíciókat kell találnunk" - nyilatkozta a lapnak az elnök egyik tanácsadója.

Chirac hibáira épít

Az elnök hivatala szerint Sarkozy ehhez jó érzékkel használja ki elődje, Jacques Chirac hibáit. Chirac ugyanis korábban az iraki válságban az Egyesült Államokat támogató kelet-európai országokról azt mondta, hogy jobban tették volna, ha atlantizmusuk hangsúlyozása helyett inkább hallgatnak.

Gyurcsánnyal még szeptemberben

Az Amerika-barátságát pozitívan kezelő kelet-európai tárgyalópartnereit Sarkozy személyesen biztosította arról, hogy nem az európai másodosztályhoz tartoznak, és nem csak tölteléknek van rájuk szükség az új Európában. Látogatásai alatt hosszan beszélt vendéglátói tragikus történelméről és nem mulasztotta el a bolgár ápolónőkhöz hasonlóan biztosítani őket, hogy többé nem lesznek egyedül: Franciaország mindig mellettük lesz.

Sarkozy elnökké választása előtt, 2002-től kezdve rendszeresen látogatta a kelet-európai országokat. A Le Monde emlékeztet rá, hogy a jelenlegi köztársasági elnök 2006-ban annak ellenére vett részt a gdanski hajógyári sztrájk megemlékezésén Lengyelországban, hogy Chirac senkit nem küldött.

Az új szövetségek megszerzéséhez Sarkozy a Le Monde szerint azt a bizalmatlanságot használja ki, amelyet az unióhoz újonnan csatlakozottak Németországgal és az energiaellátás miatt Oroszországgal szemben táplálnak.