További Külföld cikkek
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
- Horror Japánban: a McDonald’sban késelt tinédzsereket egy férfi, egyikük nem élte túl
- Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
Huszein felváltva volt csüggedt és dacos - közölte a különleges törvényszék egyik magas rangú tisztségviselője. A volt államfő színjátéknak nevezte az eljárást, és kijelentette: az igazi bűnös George W. Bush amerikai elnök.
A magyar idő szerint csütörtök délben kezdődött meghallgatásról élőképet nem közvetítenek, a nap folyamán azonban nyilvánosságra hozzák a tárgyalóteremben készített filmfelvételeket és fényképeket.
Képviselet nélkül
A fogsága alatt öt és fél kilót leadó Huszeint két őr kísérte be a tárgyalóterembe, biztonságára további négy börtönőr ügyel - jelentette a CNN.
Az első tárgyalási napon a bíró a tárgyalás menetéről tájékoztatta a bukott zsarnokot, aki a vádak meghallgatása után védelmet kérhet magának. A csütörtöki meghallgatáson Szaddám, és a vele együtt beidézett további tizenegy baathista vezető jogi képviselői nélkül jelent meg.
Bűnök hosszú listája
A meghallgatást követően Szaddámot átszállítják új börtönébe, ahol immár iraki felügyelet alatt, de amerikai őrszemélyzet védelmében tartják majd fogva. Irak szerdán kapta meg a jogi felügyeletet a bukott diktátor felett.
"Hosszú, hosszú a listája Szaddám bűneinek. Felelősségre vonjuk a kurdok elleni gáztámadásokért, a tömegsírokba temetett kivégzettek ezreiért, az abu grébi börtönben kivégzettekért és három háború elindításáért. Ezek emberiség elleni bűntettek, gyilkosságok és népirtások" - nyilatkozta a CNN-nek Movafak al-Rubai iraki nemzetbiztonsági főtanácsadó.
A hivatalos vádemelésre hónapok múlva, a bűnvádi tárgyalásra ezután kerülhet sor.
|