Sérelmeiket sorolják a pilisszentkereszti szlovákok
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Nyilatkozatban adott hangot nyugtalanságának kedden a szlovák külügyminisztérium, amiért a szlovák többségű Pest megyei községben, Pilisszentkereszten a települési önkormányzat mégis úgy rendelkezett, hogy a helyi szlovák szervezeteknek ki kell költözniük a Szlovák Házként ismert épületből.
A szlovák külügyi szóvivő jegyezte nyilatkozatban Pozsony ismételten megerősíti azt a szándékát, hogy a magyar kormánnyal és az illetékes állami intézményekkel együttműködve kész segíteni a Pilisszentkereszten előállt helyzet konstruktív megoldását.
A nyilatkozatban a szlovák külügyi tárca sajnálattal állapítja meg, a gond annak ellenére sem oldódott meg, hogy az ügyben a magyar államfő, Sólyom László személyesen is eljárt, és hogy Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a település szlovák kisebbségi közösségének kedvező megoldáshoz segítséget ígért.
Ráadásul a magyar kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő is jogszerűtlennek minősítette a pilisszentkereszti szlovák szervezetek sérelmére született döntést, amely egyébként is "szöges ellentétben áll a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában és a kisebbségvédelmi keretegyezményben rögzített elvekkel, miszerint a kisebbségeknek otthont adó országok kötelesek sokoldalú segítséggel támogatni a kisebbségeket".
A szlovák külügyminisztérium újra felsorolja a pilisszentkereszti szlovákokat ezen túlmenően ért sérelmeket, így "a kétnyelvű falulap megszüntetését, a szlovák nyelvű kulturális tevékenység korlátozását, a szlovák anyanyelvű helyi óvodai és iskolai oktatás szükségességének megkérdőjelezését, a kábeltelevízió csatornakínálatának szlovák sérelemre történt módosítását, nemkülönben a falu szlovák pedagógusainak járó nyelvpótlék csökkentését".
A nyilatkozat szerint ha a szlovák kisebbség sérelmére történt intézkedéseket mégsem orvosolnák, az azt bizonyítaná, hogy a magyar kormány a Magyar Köztársaság területén élő kisebbségekhez való viszonyával kapcsolatban deklarált politikája és a határon túli magyarsággal kapcsolatban szorgalmazott elvei ellentétesek a Magyarország területén élő kisebbségek tényleges helyzetével.
Budai Bernadett szerint a kormány továbbra is arra törekszik, hogy elősegítse a pilisszentkereszti helyzet megoldását, de a kisebbségi önkormányzatok elhelyezése nem a kabinet, hanem a települési önkormányzatok feladata. Hangsúlyozta: ha a kisebbségek jogai sérülnek, a kormány annyit tehet, hogy felhívja erre a figyelmet, de a törvény adta kereteket nem lépheti át. .