A külügy visszaszólt

2002.02.07. 16:47
A magyar álláspont szerint két út áll Szlovákia előtt: Európa, vagy a nacionalista káosz - közölte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a szlovák parlament elutasította a magyar státusztörvényt. Németh szerint az elutasított státustörvény összhangban van az európai normákkal, így Szlovákia nem Magyarországgal, hanem Európával áll vitában.
A Külügyminisztérium államtitkára a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott nyilatkozattal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót csütörtök délután. A szlovák parlamenti nyilatkozat lényege, hogy Szlovákia a magyar státustörvény miatt joghatóságába történő beavatkozással vádolja Magyarországot.

Szlovákia magával is vitázik

Németh Zsolt
Németh közölte, európai fórumok megvizsgálták a magyar és a szlovák törvényt is, melyek előremutató trendnek minősítették a határon túli nemzetrészekre irányuló jogszabályalkotást. A magyar kormánynak semmi kétsége nincs afelől, hogy a státusztörvény összhangban van az európai normákkal. Szlovákia nem Magyarországgal vitatkozik, mikor ezzel a váddal él, hanem Európával, a Velencei Bizottsággal, és saját magával is, mert Szlovákiának is van státustörvénye.

Válaszút

- Mindezekből, és a parlamenti vita jellegéből látható, a szlovák belpolitika egy nagyon komoly válaszút előtt áll. Az egyik az euró-atlanti integráció útja, a demokrácia kiteljesítése, együttműködés a szomszédos országokkal. A másik az a nacionalista káosz és elszigetelődés, mely nem ismeretlen a 90-es évek Szlovákiájában.

Nacionalista felszólalások

A Külügyminisztérium csütörtöki közleményében szerepel: a magyar fél megütközéssel tapasztalta, hogy a törvényhozási vitában nacionalista felszólalások is elhangzottak, melyek méltatlanok a magyar-szlovák kapcsolatok eddigi eredményihez.

Az államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy Magyarország nem zsarolható a nacionalista indulatok felkorbácsolásával, magyarellenes kirohanásokkal. (A szlovák parlamenti vita során elhangzott, hogy Orbán Viktor a Nagy-Magyarország eszméjét dédelgeti, illetve a kedvezménytörvény a trianoni döntést igyekszik megkérdőjelezni.)

Hozzátette: a tűzzel játszik az a politikai erő, mely teret enged ilyen jellegű indulatoknak.

Javaslat: további egyeztetés

A magyar kormány azt javasolja Szlovákiának, hogy ebben a kérdésben térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. Hozzátette, a magyar fél kész a további egyeztetésére, és a közös nyilatkozat véglegesítésére.

Támadták az MSZP-t

Az államtitkár példátlannak nevezte, hogy a legnagyobb magyar ellenzéki párt a parlamenti vitát megelőző nap "titkos tárgyalásokat folytat" a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökével, Peter Weiss-szel. Emiatt az MSZP elszámolással tartozik a magyar társadalomnak a tárgyalások okait illetően. Németh hangsúlyozta: a minisztérium semmilyen tájékoztatást nem kapott ezen tárgyalások eredményeiről. - Az elemzések igazolják, hogy ugyanaz a személy terjesztette elő a határozati javaslatot a szlovák parlamentben, aki az MSZP tárgyalópartnere volt - mondta az államtitkár.