Megkezdődtek Tony Blair végnapjai

2006.03.30. 12:50
Nincs könnyű helyzetben Tony Blair. A visszavonulását már a tavalyi választások előtt bejelentő brit kormányfő pillanatnyilag egy befejezetlen reformot és a reform ellen lázadozó, eladósodott, morálisan is szétesett pártot tudna csak örökül hagyni. Bár látszólag nincs megoldás, Blair már tudja, mikor távozik.

Blair már tudja, mikor mond le a miniszterelnökségről, írta hétfőn a Financial Times. Az utóbbi hetekben pártja baloldalának lázadásától és pártfinanszírozási botrányától is zaklatott brit kormányfő a pontos dátumot nem volt hajlandó megnevezni.

Béna kacsa

Blair már a tavalyi választási kampányát megelőzően jelezte, hogy győzelme esetén sem kíván újabb választáson miniszterelnök-jelöltként indulni. Az is régóta tudott, hogy posztját pénzügyminisztere és pártbeli riválisa, Gordon Brown veszi majd át. Választások előtti bejelentését mégis sokan taktikai hibának tartották, hiszen ezzel az amerikai terminológiával élve béna kacsává vált, azaz visszavonuló vezetőként elveszítette igazi hatalmát pártja parlamenti frakciója és kormánya felett, amit inkább a pozícióharc köt le.


Blair a buszon

Ez meg is látszik pártja parlamenti ténykedésén. Blairt a mostani ciklusban már kétszer is leszavazták a parlamentben, és oktatásügyi reformját is csak az ellenzéki konzervatívok szavazatai mentették meg.

Valaha példakép volt

Az idén 53 éves Tony Blair 1997 május 2-án lett Nagy-Britannia történelmének egyik legfiatalabb miniszterelnöke. Győzelme előtt a Munkáspárt 18 évig volt ellenzékben. De Blair - Peter Mandelsonnal és az örökösének kiszemelt gordon Brownnal - kimozdította a Munkáspárot a hagyományos, a szakszervezetekre építő baloldali párt szerepéből. Centrista politikája nagy divatot teremtett az európai baloldalon, folyamatos hivatkozási alapja többek között Gyurcsány Ferencnek is.

Igaz, a blarista centrizmus mostanában leszállóágban van, a korábban középutas Schröder például hatalma legvégén egyre populistább baloldali lett, de pártja balszárnya így is leszakadt. A Munkáspárton belül is megerősödtek a baloldaliak. A szakadás legfőbb oka az iraki háború kérdése, illetve Blair piacpártisága.

Talán emiatt is tervezi visszavonulását. A cikluson belüli hatalomátadás amúgy nem szokatlan a brit politikában. Margaret Thatcher is cikluson belül adta át a hatalmát utódjának, John Majornek. Igaz, Thatchert egy párton belűli puccs buktatta meg.

Pedig az oktatási reform keresztülvitele Blair egyik szívügye volt. A másik az egészségügyi reform, visszavonulása is a reform sikerének a függvénye. A pazarló állami egészségügy átalakítása nem túl népszerű pártja lázadásra hajlamos baloldalán, így ennek végrehajtásában is a konzervatív ellenzékre kell támaszkodnia.

Pártpolitikus követheti a nemzetvezért

Blair államférfiképébe még bele is passzolna a pártérdekeken felülemelkedő, a nemzetét szolgáló kormányfő képe, de ezzel alaposan megnehezíti utódja, Gordon Brown dolgát. Igaz, kevésbé, mintha örökségül meghagyná neki az egészségügy reformját.

Brown ugyanis a brit politikai elemzők szerint a másik ellenében szokta meghatározni politikai identitását. Konfrontatív stílusának nem kedvez a párton belüli ellenzékével szemben a parlamenti ellenzékkel szövetkező Blair politikája. Politikai önmeghatározására jellemzőbb a költségvetés, amit a múlt héten nyújtott be a parlamentben.

Meghatározta magát

Brown ugyanis a gazdasági növekedés lassulása és a recesszió fenyegető rémképe ellenére gyakorlatilag nem módosított az eddigi költségvetési politikán - azaz a gazdaságot adócsökkentésekkel és megtakarítási programokkal élénkíteni akaró konzervatívokkal szemben továbbra is kiállt a sokat adóztató és az állami bevételeket újraelosztó modell mellett. Az Economist elemzése szerint Blairhez hasonlóan ő is kiemelt egy területet - a kormányfő a már említett oktatásügyet és az egészségügyet tartotta fontosnak -, és félmilliárd fontnyi plusz támogatást ígért az állami iskoláknak a remélt adócsökkentés helyett. Az Economist kommentárja szerint ezzel egyértelműen a Konzervatív Párttal szemben határozta meg magát.


Brown kifejezi magát

Brown habitusának tehát az kedvezne igazán, ha Blair gyorsan le tudná zárni folyó ügyeit, ő pedig a választásokig fennmaradó időben - legkésőbb négy év múlva tartanak újra választásokat - rendbe szedhetné a szétesett pártot és kialakíthatná Blairénél markánsabban baloldali programját. A két feladat közül a párt rendbeszedése tűnik a nehezebbnek.

A Munkáspárt balszárnya az iraki háború óta lázadozik Blair ellen. Amióta nyilvánvaló, hogy Blair nem folytatja, a hagyományos baloldal egyre inkább hallatja hangját. De az ő megfékezésüknél is nagyobb feladat lesz a párt morális és anyagi helyzetének a rendbetétele.

(Morális) csőd

Aki tíz éve vár a lehetőségre

Gordon Brown a skót munkáspárt tagja, a skóciai Dumfermline parlamenti képviselője Nagy-Britannia leendő miniszterelnöke. A kezdetektől Blair pénzügyminisztere és helyettese. Bár Blairrel együtt a harmadik utas szociáldemokrácia egyik fő teoretikusa volt, főnökénél és leendő elődjénél mindig is baloldalibb felfogású volt. Politikai elemzők szerint klasszikus pártpolitikus, aki önmagát ellenfelével szemben határozza meg.

Legjobb politikai döntésének első intézkedései egyikét tartják, amikor jegybanki hatáskörbe utalta a monetáris politika irányítását, így az irányadó kamat megszabását is - bár ezt korábban a Munkáspárt és személyes tanácsadója is ellenezte.

Bár önálló politikai imidzse kialakítása közben több vitája is volt Blairrel - a már emlegetett konfrontatív stílus -, főnöke bizalmát és pártbeli támogatottságát is jelzi, hogy ő a leghosszabb ideje regnáló munkáspárti pénzügyminiszter, összességében pedig csak William Gladstone volt nála hosszabb ideig pénzügyminiszter, még a XIX. században.

A Munkáspárt kilenc éve, 1997-ben a korrupt konzervatívokkal szemben a párt átlátható finanszírozását ígérte. Ehhez képest most a brit történelem egyik legnagyobb pártfinanszírozási botrányának középpontjában áll, és még csőd is fenyegeti.

Az eladósodott párt 14 millió fontnyi magánhitelből biztosította túlélését. Ez nem számít illegálisnak, de az már korrupciógyanús, hogy öt adományozó is nemesi rangot és felsőházi tagságot kapott a Munkáspárttól, egy hatodik cége pedig milliárdos kormányzati megbízásokat. Mindeközben a Munkáspártban senki sem tudja, ki volt a tavalyi pénzügyi bevallásuk könyvvizsgálója, az ügyészség pedig nyomozást indított a korrupciógyanús kinevezések miatt.

A zavartan nyilatkozgató munkáspártiak egyetlen szerencséje, hogy pártfinanszírozási ügyben a konzervatívok, de a liberálisok sem mernek erős támadásokat indítani - a már emlegetett konzervatívok mellett a kisebbik ellenzéki pártot sem kerülték el a finanszírozási botrányok.

A nagy pártok képviselőitől eddig csak a kampányköltségek jövőbeni visszafogására és az adományok felső határának korlátozására vonatkozó javaslatokra tellett. Ez azonban nem könnyíti meg a Munkáspárt és a kormányfőségre készülő Brown helyzetét. A pártnak 23 millió fontyni adósága van a kölcsönkapott 14 millión felül. A magánhitelezők közül pedig legalább öten a botrány kirobbanása után azonnal visszakövetelték a pénzüket.

A Munkáspárt likviditási gondjai gyors kezelésére túladna a londoni kormánynegyed szomszédságában álló régi székháza értékesítését tervezi. A 6,5 millió fontosra becsült üzlet szép szimbóluma lehet a párt átalakulásának.