Megkezdődtek Tony Blair végnapjai

Blair már tudja, mikor mond le a miniszterelnökségről, írta hétfőn a Financial Times. Az utóbbi hetekben pártja baloldalának lázadásától és pártfinanszírozási botrányától is zaklatott brit kormányfő a pontos dátumot nem volt hajlandó megnevezni.

Béna kacsa

Blair már a tavalyi választási kampányát megelőzően jelezte, hogy győzelme esetén sem kíván újabb választáson miniszterelnök-jelöltként indulni. Az is régóta tudott, hogy posztját pénzügyminisztere és pártbeli riválisa, Gordon Brown veszi majd át. Választások előtti bejelentését mégis sokan taktikai hibának tartották, hiszen ezzel az amerikai terminológiával élve béna kacsává vált, azaz visszavonuló vezetőként elveszítette igazi hatalmát pártja parlamenti frakciója és kormánya felett, amit inkább a pozícióharc köt le.

Ez meg is látszik pártja parlamenti ténykedésén. Blairt a mostani ciklusban már kétszer is leszavazták a parlamentben, és oktatásügyi reformját is csak az ellenzéki konzervatívok szavazatai mentették meg.

Pedig az oktatási reform keresztülvitele Blair egyik szívügye volt. A másik az egészségügyi reform, visszavonulása is a reform sikerének a függvénye. A pazarló állami egészségügy átalakítása nem túl népszerű pártja lázadásra hajlamos baloldalán, így ennek végrehajtásában is a konzervatív ellenzékre kell támaszkodnia.

Pártpolitikus követheti a nemzetvezért

Blair államférfiképébe még bele is passzolna a pártérdekeken felülemelkedő, a nemzetét szolgáló kormányfő képe, de ezzel alaposan megnehezíti utódja, Gordon Brown dolgát. Igaz, kevésbé, mintha örökségül meghagyná neki az egészségügy reformját.

Brown ugyanis a brit politikai elemzők szerint a másik ellenében szokta meghatározni politikai identitását. Konfrontatív stílusának nem kedvez a párton belüli ellenzékével szemben a parlamenti ellenzékkel szövetkező Blair politikája. Politikai önmeghatározására jellemzőbb a költségvetés, amit a múlt héten nyújtott be a parlamentben.

Meghatározta magát

Brown ugyanis a gazdasági növekedés lassulása és a recesszió fenyegető rémképe ellenére gyakorlatilag nem módosított az eddigi költségvetési politikán - azaz a gazdaságot adócsökkentésekkel és megtakarítási programokkal élénkíteni akaró konzervatívokkal szemben továbbra is kiállt a sokat adóztató és az állami bevételeket újraelosztó modell mellett. Az Economist elemzése szerint Blairhez hasonlóan ő is kiemelt egy területet - a kormányfő a már említett oktatásügyet és az egészségügyet tartotta fontosnak -, és félmilliárd fontnyi plusz támogatást ígért az állami iskoláknak a remélt adócsökkentés helyett. Az Economist kommentárja szerint ezzel egyértelműen a Konzervatív Párttal szemben határozta meg magát.

Brown habitusának tehát az kedvezne igazán, ha Blair gyorsan le tudná zárni folyó ügyeit, ő pedig a választásokig fennmaradó időben - legkésőbb négy év múlva tartanak újra választásokat - rendbe szedhetné a szétesett pártot és kialakíthatná Blairénél markánsabban baloldali programját. A két feladat közül a párt rendbeszedése tűnik a nehezebbnek.

A Munkáspárt balszárnya az iraki háború óta lázadozik Blair ellen. Amióta nyilvánvaló, hogy Blair nem folytatja, a hagyományos baloldal egyre inkább hallatja hangját. De az ő megfékezésüknél is nagyobb feladat lesz a párt morális és anyagi helyzetének a rendbetétele.

(Morális) csőd

A Munkáspárt kilenc éve, 1997-ben a korrupt konzervatívokkal szemben a párt átlátható finanszírozását ígérte. Ehhez képest most a brit történelem egyik legnagyobb pártfinanszírozási botrányának középpontjában áll, és még csőd is fenyegeti.

Az eladósodott párt 14 millió fontnyi magánhitelből biztosította túlélését. Ez nem számít illegálisnak, de az már korrupciógyanús, hogy öt adományozó is nemesi rangot és felsőházi tagságot kapott a Munkáspárttól, egy hatodik cége pedig milliárdos kormányzati megbízásokat. Mindeközben a Munkáspártban senki sem tudja, ki volt a tavalyi pénzügyi bevallásuk könyvvizsgálója, az ügyészség pedig nyomozást indított a korrupciógyanús kinevezések miatt.

A zavartan nyilatkozgató munkáspártiak egyetlen szerencséje, hogy pártfinanszírozási ügyben a konzervatívok, de a liberálisok sem mernek erős támadásokat indítani - a már emlegetett konzervatívok mellett a kisebbik ellenzéki pártot sem kerülték el a finanszírozási botrányok.

A nagy pártok képviselőitől eddig csak a kampányköltségek jövőbeni visszafogására és az adományok felső határának korlátozására vonatkozó javaslatokra tellett. Ez azonban nem könnyíti meg a Munkáspárt és a kormányfőségre készülő Brown helyzetét. A pártnak 23 millió fontyni adósága van a kölcsönkapott 14 millión felül. A magánhitelezők közül pedig legalább öten a botrány kirobbanása után azonnal visszakövetelték a pénzüket.

A Munkáspárt likviditási gondjai gyors kezelésére túladna a londoni kormánynegyed szomszédságában álló régi székháza értékesítését tervezi. A 6,5 millió fontosra becsült üzlet szép szimbóluma lehet a párt átalakulásának.