További Külföld cikkek
- Eltűnt egy magyar testvérpár Skóciában
- Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
Törökország pár órával a fenti bejelentés előtt közölte: mégis megnyitotta légterét az Irak elleni háborúban részt vevő amerikai repülőgépek számára. A török védelmi miniszter, Vecdi Gönül egyúttal azt is közölte, hogy Ankara és Washington között tovább folynak a tárgyalások a török kormány kéréséről. Ankara szeretne katonákat küldeni a szomszédos Irak északi részébe, hogy felszámolja a kurd gerillák tevékenységét, illetve megakadályozza iraki menekültek tömeges beáramlását török területre.
|
Hol vannak a törökök?
Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken úgy nyilatkozott, egyelőre nem látja bizonyítékát annak, hogy a török csapatok már átlépték volna a határt. A miniszter azokra a pénteki sajtóértesülésekre reagált, melyek szerint pénteken török szárazföldi csapatok indultak meg Törökországból Észak-Irakba. A török csapatok északra vezénylését Ankara azzal indokolta, hogy a KADEK, a független Kurdisztán megteremtéséért küzdő gerillamozgalom, a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK utódszervezete a háborút Törökország elleni támadásokra használhatja fel. Ankara emellett mindenáron meg akarja akadályozni egy kurd állam létrejöttét Észak-Irakban.
Délkelet-Törökországban, a kurd területeken olyan hangokat hallani, hogy a török kormányzat döntése gyakorlatilag egyenértékű azzal, hogy Ankara leszámoljon az észak-iraki kurd autonóm területekkel. Mint Peremiczky Attila, a Budapesti Nap munkatársa jelenti a helyszínről, egyes baloldali török és kurd pártvélemények szerint a kormány az odaküldött haderővel megpróbálja majd lefegyverezni a hegyekben maradt mintegy 30-40 ezer, a bebörtönzött kurd vezetőhöz, Abdullah Öcalanhoz hű gerillát, és hasonló helyzetet teremteni az észak-iraki kurdok lakta területeken, mint amilyen Törökországban van. A török csapatok Irakba indulásáról beszámolt a CNN-Turk adása és több észak-iraki hírforrás is.