Eladó az amerikai elnökválasztás

Egy, a politikai adományokat szabályozó Legfelsőbb Bírósági döntés eredményeképpen a 2012-es amerikai elnökválasztás minden eddiginél jobban a lobbik és érdekcsoportok küzdelme lesz.

Mickey Egér és fogyasztóvédelem

Aki járt már Amerikában, vagy akárcsak látott filmet, olvasott könyvet róla, az tudja, hogy ebben az országban sok minden el van túlozva. Los Angelesben házméretűek a reklámok, Disneylandben hatalmas Mickey Egér köszönti (rémiszti?) a gyerekeket, a New York-i Times Square-en epilepsziás rohamot lehet kapni a villódzó neonfényektől, emberfej nagyságú a hamburger, literes a leöblítésére kapható üdítő.

De túlzónak tűnhetnek az ország demokratikus jogrendszerének egyes hétköznapi elemei is. Ki ne mosolyogná meg a fogyasztóvédelem jegyében elítélt gyorsétteremlánc esetét, ahol a magát az étterem kávéjával leforrázó vendég sikeresen perel kártérítésért? Vagy nem megy-e fel az ember vérnyomása, amikor orvosnál járva az egészségügyi adatvédelmi előírások szigorú betartása érdekében három különböző papíron kell nyilatkozni arról, hogy hagyhatnak üzenetet a megadott telefonszámon?

A beteg vállalja a felelősséget azért, ha más hallgatja le az üzenetet és kiderül, hogy mi a baja. És ennél jóval jelentősebb, pénzben mérhető a „hatékonytalansági költsége” az aféle óvatoskodásnak, amikor az orvosok a magas kártérítéssel járó műhibapertől való félelmükben gyakran teljesen felesleges vizsgálatokat rendelnek el a betegeknek.

Mindenesetre Amerika attól nagyszerű ország, hogy a legtöbb polgár az esetek túlnyomó többségében szivesebben mosolyog, bosszankodik, vagy akár fizet a kelleténél többet demokratikus jogainak „túlzott” gyakorlásáért, mintsem hogy – épp ellenkezőleg – hiányt kelljen szenvednie bennük. Az amerikaiak büszkék szabadságjogaikra, a bíróságok pedig rendre megerősítik azokat ítéleteikben.

A fenti kontextusban érthető, ámde mégis elgondolkodtató az amerikai Legfelsőbb Bíróság azon határozata, mely szerint a szólásszabadság védelmében tilos korlátozni bármilyen szervezet (cégek, szakszervezetek, lobbik, stb.) azon jogát, hogy nézeteinek, beleértve a politikai nézeteket bármilyen formában hangot adjon. A Legfelsőbb Bíróság – azt kell mondjam, kicsit naívan – csupán annyiban korlátozza ezen szervezetek tevékenységét, hogy, a korrupció lehetőségét elkerülendő, azok nem lehetnek közvetlen kapcsolatban egyetlen politikai párttal vagy jelölttel sem.

Super PAC for President

Az eredmény a következő. Kivétel nélkül mindegyik republikánus elnökjelöltnek, sőt már magának Obama elnöknek is van egy úgynevezett Super PAC-je (Political Action Committee). A Super PAC-eknek formálisan nincs közük a jelölthöz. Mindegyik nagyon ügyel például arra, hogy a neve még véletlenül se legyen köthető egy poltikushoz vagy párthoz sem. Így jöhetnek létre olyan semmitmondó, már már idétlen elnevezések, mint „Restore Our Future” (Állítsuk Helyre a Jövőnket), „Make Us Great Again” (Legyünk Újra Nagyok) vagy „Red, White and Blue Fund” (Piros, Fehér, Kék Alap).

Informálisan azonban ezer szál köti a Super PAC-eket a jelöltekhez . A Newt Gingrich-et támogató Super PAC-et egy barátja, Rick Tyler irányítja. Mitt Romney-ét korábbi üzlettársai igazgatják. A törvény annyira abszurd, hogy maga a jelölt megjelenhet és felszólalhat a Super PAC adománygyűjtő eseményein (hisz neki is szólásszabadsága van!), csak éppen annak munkájában nem vehet részt. De nem is kell. A Super PAC-ek vezetőinek pusztán le kell másolniuk a jelölt saját kampánya által készített politikai hirdetéseket, üzeneteket és máris de facto aktív részesei a kampánynak. A törvény betűjét mindenki betartja, szellemét senki.

A pénz pedig dől a Super PAC-ekbe. A gazdag amerikai cégek és szakszervezetek, akik eddig limitált magánadományokon és washingtoni lobbicégeken keresztül voltak „kénytelenek” érvényesíteni érdekeiket, most annyi pénzt adnak kedvenc jelöltjüknek, amennyit nem szégyelnek. Egyes becslések szerint Obama elnök – akinek nem kell más kihívóval megosztania a demokratáknak szánt kampánypénzeket – akár egymillárd dollárt is költhet 2012-es újraválasztási kampányára.

A Super PAC-ek befolyását jól jellemzi, hogy a republikánus előválasztás első három államában több, mint tízmillió dollárt költöttek politikai hirdetésekre, ami sokszorosa annak, amit maguk a jelöltek szántak ugyanerre a célra. Iowában, a Romneyt támogató Restore Our Future Super PAC sikeresen járatta le és szorította harmadik helyre a feljövőben lévő Newt Gingrich-et. Persze Gingrich-et sem kell félteni: az őt támogató Winning Our Future Super PAC kampányfilmjeiben csalónak, hazugnak és gerinctelennek titulálta Romneyt. A csúsztatások, féligazságok hajmeresztőek. Romney és Gingrich egy tévévitában össze is szólalkozott a Super PAC-ek miatt. Ha tehetnék, állítják, ma már mindketten megszüntetnék azokat, noha alig egy évvel ezelőtt a szólásszabadság diadalaként aposztrofálták a Legfelsőbb Bíróság határozatát.

A Super PAC-ek szelleme azonban már kiszabadult a palackból és előreláthatóan döntő szerepet fog játszani a 2012-es elnökválasztásban. Persze Amerika erős demokráciájában a küzdelem mégiscsak a választók kegyeiért folyik és a szavazófülkékben dől el. De arról senkinek ne legyen illúziója, hogy a Super PAC-ek szuper-támogatói be fogják nyújtani a számlát a végső győztesnek.