Obama Oszama megölésével példálózott
További Fehér ház cikkek
- Donald Trump visszatért a merénylete helyszínére, több tízezren fogadták az elnökjelöltet
- Trump vagy Harris? Most ön is szavazhat!
- Donald Trump bűncselekményeket követhetett el, hogy megnyerje a 2020-as választásokat
- Egymásnak estek az alelnökjelöltek, egyikük óriási hibát követett el
- Meztelen Donald Trump-szobrot avattak Las Vegas közelében
A külpolitikai eredményekkel nyitott, de nagyrészt a gazdasági kérdésekre koncentrált Barack Obama kedd este az amerikai elnök szokásos éves országértékelő beszédében, amelynek idén különösen nagy súlyt ad, hogy november 6-án elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban.
Az elnök a kongresszus előtt az Unió helyzetéről elmondott beszédében értékeli az elmúlt év eredményeit, egyben ismerteti célkitűzéseit. Leginkább a gazdaság állapota érdekli az amerikaiakat, és a választást is ez dönti majd el, a beszéd így abba is bepillantást engedett, hogyan viszonyul majd Obama a legfontosabb ügyekhez a kampányban.
Obama elutasította azokat a vádakat, hogy az Egyesült Államok befolyása jelentősen csökkent volna a világban. Iránról, amely ellen a hét elején jelentett be olajembargót az Európai Unió, pedig azt mondta, elszigeteltebb, mint valaha. „Amerika eltökélt célja megakadályozni Iránt abban, hogy atomfegyvert szerezzen, és egyetlen lehetőséget sem zárok ki a cél eléréséhez" – mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a békés megoldást preferálja.
Legnagyobb eredményei között említette Oszama bin Laden likvidálását, valamint az iraki háború lezárását. Szerinte ezek az eredmények az amerikai fegyveres erők csapatmunkájára hívják fel a figyelmet. A csapatmunkát hangsúlyozva úgy vélte, hogy a demokratáknak és a republikánusoknak több fontos törvény elfogadásánál is hasonló összefogásra lenne szükségük.
Érintette az elmúlt időszak kongresszusi patthelyzetét, valamint az oktatási és a bevándorlási reform fontosságát is hangsúlyozta, majd arról beszélt, hogy válaszút elé érkezett az ország. Választani kell egy olyan Amerika között, ahol néhányan nagyon jól járnak, egyre többen viszont éppen csak megélnek, vagy pedig olyan gazdaságot kell felépíteni, amelyben mindenkire hasonló szabályok vonatkoznak. Szerinte nem demokrata, vagy republikánus, hanem amerikai értékekről van szó.
„Ha valakinek évi több mint egymillió dollár jövedelme van, akkor ne fizethessen 30 százaléknál kevesebb az adót" – mondta a beszéd egyik hangsúlyos részében. Egyben megígérte, hogy az évi 250 ezer dollárnál kevesebbet keresőknek, vagyis az amerikaiak 98 százalékának nem változna az adózása. A republikánusok élesen ellenzik az újból előhúzott javaslatot, amelyet Buffet-szabálynak neveznek. Az elnevezés onnan ered, hogy Warren Buffet üzletember korábban szóvá tette, hogy a titkárnője is magasabb kulccsal adózik, mint ő. Az említett titkárnő, Debbie Bosanek most látványosan Michelle Obama first lady mellett hallgatta végig Obama beszédét a kongresszusban.
Habár Obama nem említette egyik republikánus elnökjelöltet sem, de a Buffet-szabály előhozásának különösen aktualitást ad, hogy a republikánus verseny egyik esélyese, Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzó éppen kedden tette nyilvánossá 2010-es és 2011-es adóbevallását. Az összesen 42 millió dolláros jövedelem után Romney csak 14 százalék adót fog fizetni, jövedelme ugyanis befektetésekből, és nem munkabérből származik, amely akár 35 százalékkal is adózhat.
Obama arról is beszélt, hogy adókedvezményekkel kellene visszacsábítani a gyártást külföldre kihelyező amerikai cégeket, egyben egy új testület felállítását is bejelentette, amely például Kína esetében vizsgálná ki a „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat".
Az elnök úgy vélte, hogy a gazdaságban elindultak biztató folyamatok, és az elmúlt másfél évben több millió munkahely jött létre, bár még mindig magas, 8,5 százalék körüli a munkanélküliség. Obama egyben figyelmeztetett, hogy szembeszáll minden olyan javaslattal, amelyekkel szerinte éppen a gazdasági válságot kiváltó állapothoz jutnának vissza.
Az országértékelő megint Obamára irányította a figyelmet, miközben az elmúlt hetekben főleg a republikánus elnökjelöltségért az előválasztásokon harcoló riválisai voltak előtérben. Obama ezt kihasználva a következő napokban az újraválasztásához is kulcsfontosságú öt államban, Iowában, Arizonában, Nevadában, Coloradóban és Michiganben is ismertetni fogja az értékelőben is elmondott elképzeléseit.
Rovataink a Facebookon