Mindenkinek a magáét

2012.09.05. 03:59
6 hozzászólás

Az amerikai politika egyik sajátossága, hogy mindig az elnök pártja tartja másodikként a konvencióját. A másik sajátossága, hogy egyik párt mondanivalójában sincs semmi eredeti. Az eredmény pedig az, hogy mindig az aktuális elnök pártja ismétli meg pontosan ugyanazokat a gondolatokat konvencióján, amiket a kihívó pártén hallhattunk egy héttel korábban.

Idén a demokratáké lett a papagáj szerepe. Hiszik vagy sem, de a demokraták is az amerikai álomhoz akarnak visszatérni. Ők is a prosperitást akarják visszahozni az amerikai gazdaságba. Az egyetlen apró különbség, hogy ők mindeközben beleszorultak abba a sajátos retorikai helyzetbe, hogy mindeközben azt is állítaniuk kellett, hogy ezt már az elmúlt négy évben is megtették. Volt, akinek ez sikerült, és volt, akinek nem. Barbara Lee szerint például négy éve az amerikai álom sokak számára rémálommá vált. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy nem úgy gondolta.

Cory A. Booker newarki polgármesternek meg sikerült azt állítania, hogy a demokraták programját demokraták írták. Booker még azt is mondta, hogy a gazdagok megadóztatása nem osztályharc, hanem patriotizmus. Ezután a demokrata küldöttek is lelkes USA, USA kórusban törtek ki, pedig ezidáig ez tényleg a republikánusok sajátja volt. És képzeljék, nemcsak a republikánusok akarják fellendíteni a kisvállalkozásokat. Felszólalása után közfelkiáltással elfogadták a pártprogramot.

Azt a pártprogramot, amelyben egy, a győzelemre esélyes párt először vállalja fel a harcot a melegek egyenjogúságáért a házasságban is. A melegjogok mellett a nők abortuszhoz való joga volt még az első nap vissza-visszatérő témája.

Az amerikai fekete episzkopálisok első püspökasszonya, Vashti McKenzie is részben a női jogok megtestesítője volt. Szép szavaiból megtudhattuk, hogy a demokraták a republikánusokkal szemben mindenkit képviselnek. A sokszínűséget emelte ki a Demokrata Párt főtitkára, Alice Germond is, mintha a republikánus elnökjelöltet nem egy fekete nő és egy latino férfi vezette volna fel a múlt csütörtökön.

Az amerikai belpolitikát hosszabb ideje figyelemmel kísérők számára már az is meglepő lehetett, hogy a republikánusok gyűlésén szinte szó sem esett az ország háborújáról Afganisztánban. A demokraták viszont többszőr is szóba hozták, bár azt nem állíthatnánk, hogy egységes volt az üzenet. Ahogy annak idején Barack Obama is azzal kampányolt, hogy Irakból ugyan ki kell vonulni, de Afganisztánban háborúzni kell - hogy aztán erősítést küldjön, majd kivonulási menetrendet készítsen -, úgy most is volt, aki a csapatok hazahozataláról, és aki a háború megvívásáról beszélt. És ekkor újra felcsendült az USA, USA kórus.

Gondolnák vagy sem, a demokraták is kisebb kormányzatot akarnak. Vagy nagyobbat, ebben is ellentmondásos volt az üzenet. Az illinois-i kormányzó, Pat Quinn legalábbis azzal cikizte Mitt Romney-t, hogy kormányzósága idején Massachusettsben az állami szektorban hatszor gyorsabban nőtt a foglalkoztatás, mint a magánszektorban. Az utána következő szónok, Doug Stern ohiói tűzoltó viszont arról beszélt, hogy azért lett republikánusból demokrata, mert a republikánusokkal szemben Obama növelné az állami foglalkoztatottak létszámát.

Végül is, McKenzie püspökasszonynak igaza volt. A demokraták mindenkit, és az első napon elhangzottak alapján mindent képviselnek.