A republikánusoknak legalább a 2020-as elnökjelöltjük megvan

Paul Ryan, az amerikai alsóház elnöke sorra tölti fel a zongorakísérettel aláfestett politikai hitvallásokat, beizzította az Instagramot, hogy kutyák, gyerekek és mosolygós emberek társaságában népszerűsítse magát.

És közben keményen odateszi magát a mezőnyben is: miközben saját államában, Wisconsinban választásokat tartottak, Ryan közel-keleti diplomáciai körúton vett részt, melynek mérlegét a Trumptól megszokottnál alig komplikáltabb üzenetben vonta meg:

Ezen kívül a republikánusok mérsékelt vonalát követő Ryan egy „közpolitikai programot” is belengetett, mely állítása szerint megoldást kínál az Obamacare felváltására és a szegénység elleni küzdelemre. Korábbi előterjesztései alapján könnyen lehet, hogy a béketeremtő hangnem mögött egy hardcore republikánus program bújik meg, gazdagok adócsökkentésével, a jóléti és szegénységellenes kiadások megvágásával, és a többi szokásos konzervatív elemmel együtt.

De a lényeg a „Magabiztos Amerika” szlogennel (ez angolul is csak egy kicsit hangzik jobban: Confident America) indított párhuzamos kampány kampányszerűsége, melyre azonnal ráharapott a média: Vajon mit akarhat Ryan – úgy igazából?

1. A jelöltállítási vészforgatókönyvre gyúr

Egyáltalán nem lehet kizárni, hogy az előválasztások után, a júliusban esedékes clevelandi jelölőgyűlésen – melyen Ryan fog elnökölni - Trumpnak nem lesz meg az abszolút többsége az első fordulóban. A szabályok értelmében viszont a második fordulóra a küldöttek többségének mandátuma felszabadul, azaz nem csak arra szavazhatnak, akinek támogatásával eredetileg a választók megbízták őket, hanem arra, akire csak akarnak.

Ezért az előválasztások mellett párhuzamosan folyik egy árnyékkampány is, ami kizárólag a republikánus párt által kiállított delegáltak meggyőzésével foglalkozik – és ebben Trump sokkal rosszabbul áll, mint a nyílt versenyben. Miután a fél amerikai sajtó azt latolgatta, Ryan tényleg arra készül-e, hogy a patthelyzetben konszenzusos jelöltként lépjen fel, a házelnök ezt kategorikusan cáfolta:

Úgy gondolom, ha nem sikerül az első kör, akkor is egy olyan jelöltnek kell többséget szereznie, aki már az előválasztásokon is szerepelt. Velem ne számoljanak!

2. Nem akar sokat, beéri az alelnökséggel

Ryan 2012-ben Mitt Romney alelnökjelöltje volt, ezért felmerült a következő forgatókönyv is: mivel a két legesélyesebb jelölt egyaránt szélsőségesnek számít és egyaránt óriási az elutasítottsága a pártvezetésben, ezért érdemes lenne legalább alelnöki szintre becsempészni egy mérsékeltebb embert. Ráadásul az a nagy elnökjelölti versenyben sokak figyelmét elkerülte, hogy

Ezért még akár az is elképzelhető, hogy egy elnökjelöltnek egy általa nem túlságosan kedvelt alelnökjelölttel kell összebútoroznia a kampányban. Akit talán Paul Ryan-nak hívnak. Ryan ugyan még 2015 februárjában határozottan cáfolta, hogy alelnöki ambíciói lennének, de hát azóta tényleg sok víz lefolyt már a Cuyahoga-folyón. Amellett az ilyen cáfolatokat már csak azért sem érdemes szentírásnak tekinteni, mert Ryan a házelnökségért folytatott küzdelem során is elmondta, hogy ez a pozíció nem illik az ő szakpolitikusi profiljához.

3. Felelős pártvezérként az egész pártot megvédené a vihartól

Akár Trump, akár Cruz lesz a republikánus elnökjelölt, a kutatások alapján nagyon úgy tűnik, hogy veszíteni fog a novemberi elnökválasztáson. Az esélyekkel tisztában lévő republikánusok már előre készülnek a veszteség minimalizálására, illetve az elnökválasztásnál pártszempontból nem kevésbé fontos, és szintén 2016 őszén esedékes megmérettetésekre:

• a 100-ból 34 hely betöltéséről döntő szenátusi választásra
• a 435 képviselőházi mandátumért folyó versenyre
• és a több államban is sorra kerülő helyhatósági választásokra

Országszerte ezernyi republikánus politikus tarthat attól, hogy még az évtizedek óta rendíthetetlen republikánus körzetekben is viharos változásokat idézhet elő Trump - és kisebb mértékben Cruz – jelöltsége, netán a Trump esetleges megfúrását követő felháborodás; ezért érezhetik szükségét egy olyan alternatív kampánynak, mely ellensúlyozza a megosztó üzeneteket, és szakpolitikai szinten is tartja magát a republikánus fősodorhoz (például a szabadkereskedelmi egyezmények területén, melyet Trump hevesen ellenez)

New York Times szerint ennek a törekvésnek a motorja Paul Ryan, aki szorgosan látogatja a nagy kampánydonorokat és egy bennfentes szerint

elvi és szakpolitikai szinten is egyengeti az utat a párt előtt.

Ryan azt is felismerte, hogy a republikánusok elkerülhetetlen megújulását a képviselőházban kell kezdeni, ahol a frakció többségével csak annyit tudott kezdeni, hogy mindent megvétózott, amit csak tudott - és közben semmi önálló vízióval nem tudott előállni. Ezért Ryan a Washington Post információi szerint még januárban hat képviselői munkacsoportot állított fel, hogy azok a párt számára fontos témákban javaslatokat dolgozzanak ki. 

4. Megéri kivárni 2020-ig

Washingtoni elemzők szerint az „elnöki hangulatú” kampányvideók, a nemzeti egységre és a mérsékelt hangnemre figyelmeztető szónoklatok mind arra utalnak, hogy Ryan hosszú menetelésének végső soron az a célja, hogy a házelnök egyfajta anti-Trumpként szállhasson ringbe a következő előválasztáson.

Ryannak bőven megéri kihagyni a mostani zűrös és minden bizonnyal vereséggel kecsegtető elnökválasztást. Hiszen 2020-ban még mindig csak 50 éves lesz, ami óriási előnyt jelenthet az akkor már 73 éves – de a fiataloknál jelenleg is borzasztóan szereplő – Hillary Clintonnal szemben (aki most a legesélyesebbnek tűnik az elnökségre). Ráadásul addig bőven lesz ideje kiismerni leendő vetélytársait, a szintén a fiatalabb generációhoz tartozó Marco Rubiót, vagy a szintén potenciális indulóként emlegetett Mike Pence indianai, esetleg Nikki Haley dél-karolinai kormányzót.