Páros lábbal szálltak bele a Trump leváltására készülő milliárdosba

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendezték a demokrata párt előválasztásának kilencedik hivatalos elnökjelölti vitáját Las Vegasban. A heves, személyeskedésektől sem mentes vita helyszínét nem az esemény show-jellege miatt választották ki, hanem azért, mert ebben az államban lesz a soron következő előválasztás.

Az NBC News, az MSNBC és a 2017-ben alapított független, nonprofit helyi online lap, a Nevada Independent szervezésében tartott jó kétórás vitán az első alkalmakra jellemző húsz fős gigamezőnyhöz (melyet csak két csoportban tudtak kezelni) képest üdítően kevesen, összesen hatan kvalifikálták magukat a releváns közvélemény-kutatások, illetve az előző két előválasztáson szerzett akár delegáltak alapján a Las Vegas-i eseményre:

1. a radikális baloldali Bernie Sanders vermonti szenátor, aki nem csak a szombati nevadai kaukuszon számít esélyesnek, hanem héten készített 10 országos felmérésből is 10 őt hozta ki legnépszerűbbnek a mezőnyből, támogatottságán átlagosan három százalékot javított
2. Minnesota állam szenátora, Amy Klobuchar, aki Iowában és New Hampshire-ben meglehetősen jó eredményt elérve tartotta életben reményeit,
3. az aktuális meglepetésember, egy kisebb Indiana állambeli város egykori meleg polgármestere, a politikai mértékkel mérve fiatal (39 éves) Pete Buttigieg, aki az első két előválasztáson a legtöbb delegáltat tudta megszerezni,
4. Joe Biden, Obama volt alelnöke, aki miután egy éven keresztül stabilan uralta a közvélemény-kutatásokat, a valódi megmérettetéseken kínos kudarcot vallott, népszerűsége meredek zuhanásba kezdett, és egyre jobban sürgeti őt az idő,
5. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, aki szintén markáns baloldali programot képvisel, és attól tarthat, hogy a Sanders lendülete által kiváltott turbulencia elszipkázza szavazóit,
6. és Mike Bloomberg milliárdos, New York-i szenátor, aki először szerepelt elnökjelölti vitán, miután 300 millió dollár elköltése után országos népszerűsége több felmérésben 10 százalék fölé ugrott. Mivel ő saját döntése alapján először csak a március 3-i „szuperkedd” előválasztásain fog szerepelni, ezért számára nem volt közvetlen tétje a vitának Nevadára vagy Dél-Karolinára nézve.

mivel mindenki mást nagyságrendekkel felülmúló kampánykiadásai, régóta kritizált polgármesteri, üzletemberi tevékenysége, nőkkel kapcsolatos, 2020-ban már vállalhatatlan megnyilvánulásai, illetve republikánus múltja (elsősorban taktikai okokból republikánus színekben indult New York polgármesterei székéért) minden riválisánál előre kiverte a biztosítékot.

Elizabeth Warren arra figyelmeztetett, hogy

a demokraták óriási kockázatot vállalnak, ha egyik arrogáns milliárdost egy másik arrogáns milliárdossal akarnak leváltani.

Bloomberget Warren, de mások is egykori női alkalmazottjai titoktartási szerződésének feloldására, illetve adóvisszatérítéseinek nyilvánosságra hozására szólította fel. Ezekre a kiélezett vitaszituációkban láthatóan feszengő milliárdos nem tudott egyenes, vagy legalábbis egyenesnek tűnő „Persze, nem probléma”-szintű választ adni, inkább a követelések teljesítésének nehézségeivel érvelt.

Sanders Bloomberget az amerikai társadalom (egyre növekvő) „groteszk és erkölcstelen” vagyoni egyenlőtlenségének illusztrálására használta fel. Szerinte „milliárdosoknak nem szabadna léteznie”, mire a milliárdos azzal válaszolt, hogy a szenátor is dollármilliomos, akinek három háza is van, ő pedig mindig, minden adóját befizette.

Joe Biden volt alelnök a Bloomberg polgármestersége idején New York feketék és latinók által lakott negyedeiben bevezetett indoklás nélküli motozás (stop and frisk) gyakorlatát – és már Dél-Karolinára előretekintve a fekete szavazókat - vette célba, amikor azt állította,

Bloomberg ötmillió fiatal fekete férfit állíttatott falhoz.

Annak ellenére, hogy a milliárdos hetek óta egy külön csapattal készült a vitára, láthatóan messze nem tudta azt a debattőri szintet hozni, mint riválisai. Ennek ellenére a demokrata nézőkhöz volt pár erős üzenete:

Úgy vélem, két fő kérdésre kell ma este válaszolnunk: Ki az, aki meg tudja verni Donald Trumpot, és ki az, aki jó munkát tud végezni a Fehér Házban. És én határozottan állítom, én vagyok az a jelölt, aki mindkettőt meg tudom csinálni.

Vagyonáról szólva kijelentette, Trumppal szemben ő nem örökölte a pénzét, hanem maga kereste, és milliárdokat jótékonykodott el. És Bloomberg is elő tudott rántani pár kényes kérdést, Sanders a nagyvállalatokban kötelezően bevezetendő dolgozói részvényeiről azt mondta:

Ennél jobban nem is lehetne megkönnyíteni Trump győzelmét. Nevetséges, nem dobhatjuk el a kapitalizmust. Megpróbáltuk, más országok is megpróbálták. Ezt hívták kommunizmusnak, és soha nem volt működőképes.

A korábbi vitákhoz hasonlóan a legfontosabb szakpolitikai kérdés az egészségbiztosítás volt. Az éllovas Sanderst is ezen a téren támadták. Warren például azzal támadta őt, hogy az Amerikában radikálisnak számító általános egészségbiztosítást követelő programja túl dogmatikus, minden tartalmi vitát lepattint magáról, Buttigieg csak egy Power Point-prezentációkon jól hangzó szlogenként használja az egészségbiztosítást, Klobuchar programja pedig elférne egy post-iten. Egyébként ez utóbbi kritikára a minnesotai szenátor frappánsan vissza tudott vágni azzal, hogy

Ezt személyes sértésnek veszem, mivel a post-it jegyzettömböket az én államomban találták fel.

Jellemző, hogy mivel a hat résztvevőből négyen is hetven felett járnak, ezért szóba került Sanders szívinfarktusa (azaz hogy bírja-e majd az elnökséggel járó igénybevételt) is. A vermonti szenátor azonban gyorsan bevonta a kérdésbe Bloomberget, akiről „egyetlen közös vonás”-ként megemlítette, hogy mindkettőjüknek építettek be a koszorúér működését segítő, ún. stent-et. Riválisa erre szárazon megjegyezte, hogy „Igen, de 25 évvel ezelőtt”.

Másik szembetűnő téma a jelöltek közti viszony és ideológiai pozíció meghatározása volt; hogy ki az esélyesebb Trumppal szemben, ki az, aki legközelebb áll az „átlagos” demokrata, az „átlagos” amerikai szavazóhoz. Ez utóbbi témát jól illusztrálja Pete Buttigieg, aki szerint

A legtöbb amerikai nem tud azonosulni sem egy szocialistával, aki úgy gondolja, hogy a kapitalizmusban gyökerezik minden rossz, sem pedig egy milliárdossal, aki szerint minden hatalomnak a pénzben kell gyökereznie. Ezért kéne valaki, aki valóban egy középnyugati iparváros középosztálybeli környékén él és dolgozik. Ezért kéne valaki, aki tényleg a demokrata pártiakat képviseli.

Na de ki nyerte a vitát?

Ez fogós kérdés. Természetesen vannak ordító koncepcionális hibák vagy balfogások, és a másik oldalon szellemes riposztok, jó beszólások, melyek alapélményként meghatározhatják a jelölt teljesítményét. Klobucharról például leginkább az fog megmaradni, hogy magyarázkodnia kellett ügyészi tevékenysége miatt, és többször szembesítették azzal a bakijával, hogy néhány nappal ezelőtt a vezető mexikói tévének adott interjúban nem tudta megmondani, hogy hívják a mexikói elnököt.

Azonban még a hatfős mezőnynél is nagyon eltérő az, hogy melyik jelölt mit tarthat sikernek vagy kudarcnak. Biden például viszonylag jelentéktelen volt, de könnyen lehet, hogy egy korrekt, de színtelen teljesítmény az urnáknál (vagy a nevadai kaukusz-rendszerben a gyűléseken) kedvező módon fog lecsapódni. Bloomberg pedig hiába játszotta egy órán keresztül a céltábla szerepét, a nézőkben elsősorban az csapódik le, hogy „hű, akkor őt komolyan kell venni”, amivel maga alá gyűrheti riválisait.

Azonban mivel a jelöltek egy párthoz tartoznak (még ha nem is feltétlenül ugyanahhoz a választói csoporthoz szólnak), ezért a mégoly frappáns beszólogatások is visszaüthetnek, ha egy jelölt túlzott harciasságával elriasztja a pártegységet féltő szavazókat. Azaz hiába látják mondjuk az elemzők a Bloombergnek szegezett ütős frázisai, vagy az egészségbiztosítási öndefiníció miatt győztesnek Warrent, lehet, hogy a nézőknek ő már sok volt.

Ráadásul a tévénézők közvetlen benyomásánál ma már szinte fontosabbak a közösségi médiában szinte a vitával párhuzamosan elinduló, majd pedig a „hivatalos” orgánumokban a vitát követően folytatódó értelmezések. Ezek az értelmezések egyfelől nagyban befolyásolják, hogy mi is volt a „fontos” a vitán, másfelől metaszinten arra is kihatással vannak, hogy a vitát követők – csaknem függetlenül attól, mi is volt a véleményük a vita alatt - kit kezdenek el „győztes”-nek tartani. Ezen rétegek összessége fog azután lecsapódni az expressz közvélemény-kutatásokban (melyekről mi is beszámolunk), majd pedig a szombati szavazáson.

(Borítókép: Elizabeth Warren, Mike Bloomberg és Bernie Sanders a demokrata párt előválasztásának kilencedik hivatalos elnökjelölti vitáján Las Vegasban 2020. február 19-én. Fotó: Mike Blake / Reuters)