Trump: Kurvára nem fogok kikapni Joe Bidentől

GettyImages-1210092133
2020.04.30. 22:35 Módosítva: 2020.04.30. 23:17

Fehér házi források szerint Donald Trump nemrég csúnyán összeveszett kampányfőnökével,  Brad Parscale-lel, akit káromkodva azzal fenyegetett, hogy bepereli, amiért az elnökválasztáson fontos államokban visszaesett az elnök népszerűsége – írja a Guardian. Kampánycsapata szerint a koronavírus-járvány kezelése és Trump sajtótájékoztatókon való rossz szereplése miatt estek a mutatók, erről viszont Trump hallani sem akar. 

Az elnök állítólag azért kapta fel a vizet múlt pénteken, mert az elmúlt időben visszaesett a népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint. A koronavírus-járvány amerikai áldozatainak száma azon a héten érte el az 50 ezret, ami visszavetette az elnök népszerűségét. Erre még rátett egy lapáttal, hogy az elnök egy sajtótájékoztatón fölvetette, hogy vizsgálni kellene, nem hatásos-e a vírus ellen, ha az emberek valahogy fertőtlenítőt nyelnek vagy fecskendeznek magukba, ami, ahogy arra számos szakértő felhívta a világ figyelmét, életveszélyes lenne. Az elnök enélkül is eléggé leszerepelt a múlt heti sajtótájékoztatókon, nem reagált a kormány járványügyi lépéseinek késlekedését firtató kérdésekre, a sajtót korholta, és nem tűnt igazán empatikusnak a járvány áldozataival szemben. Mindezek után az is fölmerült, hogy az elnöknek nem kellene részt vennie a napi sajtótájékoztatókon. 

Az elnöknek hiába mondták a tanácsadói, hogy változtatnia kellene a viselkedésén a sajtótájékoztatókon, Trump nem hajlandó elfogadni, hogy az ő rossz szereplései állnának a romló népszerűségi mutatók mögött, és források szerint

ragaszkodik hozzá, hogy őt imádják az emberek, és a népszerűsége legfeljebb azért esett vissza, mert a korlátozások miatt nem tud kampánygyűléseket tartani.

Múlt pénteken a kampányfőnökének és csapatának üvöltve azt mondta, hogy „kurvára nem fogok kikapni Joe Bidentől”, mert szerinte az amerikai választók nem szavaznának meg egy olyan inkompetens embert, mint a demokrata kihívójaként induló volt alelnök. Az elnökválasztás pedig szerinte nem arról szól majd, hogy a kormánya hogyan kezelte a koronavírus-járványt. 

A Guardian szerint a kiabálás és káromkodás közben Trump perrel is fenyegette kampányfőnökét, bár hogy pontosan miért is akarta beperelni Parscale-t, az nem derült ki. A felek azóta állítólag megbékéltek, Trump pedig rá jellemző stílusban tagadja, hogy bármikor is kiabált volna Parscale-lel, majd egy hosszú Twitter-folyamban szidta a feszültségekről beszámoló sajtót. 

(Borítókép: Donald Trump. Fotó: Jabin Botsford / The Washington Post / Getty Images)