Egyre fogy a levegő Donald Trump legfőbb riválisa körül
További Fehér ház cikkek
- Nagy ígéretet tett Donald Trump, ez lenne a válasza egy komoly kihívásra
- Két tévécsatorna is hívta vitázni a Trump–Harris párost, a jelöltek tiszta vizet öntöttek a pohárba
- Ha Las Vegason múlik, Trump lesz az elnök, de egy harmadik is beleszólhat még
- Terrortámadásra készült az amerikai elnökválasztáson az Iszlám Állam
- Donald Trump visszatért a merénylete helyszínére, több tízezren fogadták az elnökjelöltet
Egyre nehezebb helyzetben van a republikánus előválasztáson a floridai kormányzó, Ron DeSantis, miután az elmúlt hetekben egyre több negatív hír jelent meg a jelöltről és kampányáról.
Miközben Trump továbbra is dominálja a mezőnyt, Ron DeSantis nemhogy közeledni nem tud az éllovas felé – Trump előnye több mint 37 százalékpont (!) –, de hónapról hónapra nő is a köztük lévő távolság, sőt már a hazai Floridában is inkább Trumpra szavaznának, mintsem rá.
Ron DeSantisnak, akiről a 2022-es félidős választások után az egyik legbefolyásosabb republikánus donor, a többek között a Fox Newst és a New York Postot tulajdonló Robert Murdoch new york-i napilapjában Ron DeFuture, azaz Ron a jövő címlappal emlékeztek meg, egyre kevesebb ideje van, hogy rendbe tegye kampányát, amiből sajtóhírek szerint egyre több befolyásos donor hátrálhat ki – sőt pénzszűke miatt még a kampánycsapatából is el kellett bocsátania pár embert.
De hogyan vált Ron DeSantis a Republikánus Párt jövőjét jelentő politikusból egy egyre kétségbeesettebb és jelenleg esélytelen jelöltté?
Trump árnyékában
A 2022-es félidős választások a lehető legjobb eredményt hozták Ron DeSantisnak. A napfényes állam vezetőjeként nagyon magabiztos fölénnyel tartotta meg kormányzói székét, és a Republikánus Párt az egész államban tarolt, miközben Donald Trump egy borzalmas éjszakát tudhatott maga mögött.
Trump saját kezűleg kiválasztott jelöltjei csúnyán elhasaltak, ami miatt a pártból egyre többen hangoztatták akár nyilvánosan is, hogy Trumpnak nincs jövője a párt arcaként: az általa képviselt politikával és kommunikációjával a párt nem tud választást nyerni – csak 2016-ban győzött, azután 2018-ban és 2020-ban is alulmaradt a demokratákkal szemben, 2022-ben pedig ilyen megélhetési krízis mellett elmaradt az áttörés, ráadásul a Szenátusban még mandátumot is vesztettek –, emellett az ellene indított nyomozások Damoklész kardjaként lebegtek a feje felett.
Ennek ellenére a párt vezetése, illetve a 2024-es választásra készülő politikusok mégsem fordítottak teljesen hátat Trumpnak, köztük DeSantis sem: Trump ugyanis még 2016-ban olyan szavazókat hozott a pártnak, akik szinte fanatikusan kitartanak mellette, ezért a republikánusok azt gondolták, hogy ha majd kiábrándulnak belőle, akkor átvehetik a Trump szlogenje, a Make America Great Again után csak MAGA-tábornak nevezett szavazókat.
Ez viszont azzal járt, hogy olyan kommunikációt kellett folytatniuk, amire e szavazói réteg rezonál – ez pedig azt jelentette, hogy finoman követték Trump üzeneteit és politikai kommunikációját,
így például az ellene indított eljárások kapcsán is.
Trump pedig egy, a párt elleni boszorkányüldözésnek állít be minden ellene indított eljárást, ami mögött a párt többsége is kiállt, vagy legalábbis nem kérdőjelezte meg a narratíváját.
Így DeSantis sem, aki a kultúrharcos témáival és a nagyvállalatokkal szembeni kiállásával eleve a MAGA-tábort célozta meg, így részben Trumphoz hasonló üzenetekkel és narratívákkal operál ő is. A floridai kormányzó kiállt Trump mellett még a Capitolium ostroma miatti vádemelés kapcsán is – igaz, több mint 30 százalékpontos hátránynál ez nem sokat számít jelenleg.
DeSantis Trump mellé nem tud felnőni, megkerülni pedig jobbról próbálja, miközben Trump eleve a párt jobbszélét testesíti meg.
Ez a szélsőjobboldali pozíciók, például az LMBTQ-jogok, a migráció vagy az abortusz-jogok nagyon szigorú korlátozása kapcsán pedig riasztható lehet a moderáltabb republikánusok, illetve – ha esetleg sikerülne megszerezni az elnökjelöltséget – a moderált bizonytalanok számára, miközben a Trumppal megegyező nézetekkel a Trump-szimpatizánsokat nem tudja megszólítani.
Drága és szétcsúszó kampány
Ugyanakkor nemcsak az üzeneteivel és politikai kommunikációjával van gond, bár utóbbi miatt már a republikánus médiacsászár, Rupert Murdoch is állítólag jelezte felé, hogy ő kész továbblépni, ha nem fordítja meg a kampányát.
Annak ellenére, hogy DeSantis gyűjtötte össze a legtöbb pénzt eddig az aspiránsok közül, a legnagyobb problémája, hogy
a mikroadományok tekintetében jócskán elmarad Trumptól.
A kormányzó által összegyűjtött 20 millió dollár kétharmada olyan donoroktól érkezett, akik már elérték az adományozható pénzösszeg maximumát, azaz hiába állnak a republikánus elithez tartozó nagy donorok mögötte, a választókhoz egyszerűen nem tud annyira hatékonyan szólni, hogy segítsék a kampányát – részben emiatt több fontos donor is jelezte már, hogy ha a DeSantis-kampány nem szerez lendületet, akkor a jövőben búcsút inthetnek a tőlük érkező támogatásoknak.
Az érkező adományokat pedig el is költik: az első hat hétben már közel 7,9 millió dollárt költöttek a kampányra, aminek egy része fizetésekre megy. A kampánycsapat fizetési listáján már több mint 90 fő van, ami elég szokatlan az előválasztási kampány ezen korai időszakában, ezért az elmúlt hetekben összesen 38 főt bocsátottak el.
Ráadásul a kampány üzenetei akár államonként eltérnek, néha még egymásnak is ellent mondva, de eleve van egy nagy ellentmondás az üzeneteiben: miközben nagy donoroktól kap pénzt, ellenük agitál a kampányeseményeken.
Emellett a balszerencse is hozzájárul kampánya sikertelenségéhez.
Hivatalos bejelentése egy technikai malőr miatt inkább az arról szóló viccekről és kifigurázásokról maradt emlékezetes, emellett pedig amikor a CNN-nek adott interjút, a Trump elleni harmadik vádemelés teljesen elvitte a közbeszédet – a beszélgetés során még az interjúztató is inkább Trumpról kérdezte, mintsem róla vagy a kampányáról.
Sikerülhet-e megfordítania DeSantisnak a kampányát?
Azt a kampánycsapatában is felmérték, hogy DeSantis nem áll jól – nemcsak a közvélemény-kutatások mutatnak lesújtó képet kampányáról, hanem a kampányeseményei sem olyan átütőek, hogy azzal csökkenteni tudja hátrányát Trumppal szemben.
Ezért az utóbbi időszakban teljesen újraszabták a kampányát.
Drága rendezvények helyett kis ebédlőkbe, BBQ-helyekre megy, ahol színpad és pódium helyett szimpatizánsaival egy szinten egy mikrofonnal a kezében beszél, hogy sokkal megközelíthetőbbnek állítsák be – igaz, ez olyan nagy érdeklődést még nem ébresztett iránta.
Az utóbbi időben már nem kizárólag vélt vagy valós sikereiről beszél, amit Florida kormányzójaként ért el, hanem inkább olyan témákkal próbálkozik, amikre a Floridától távol élő Iowában vagy New Hampshire-ben, a republikánus előválasztás első két helyszínén rezonálhatnak.
Hogy szélesebb körben megismerhessék, immáron nemcsak jobboldali médiumoknak ad interjút, ahol általában könnyebb kérdéseket kap, hanem az előbb említett CNN mellett az NBC-vel is leült beszélgetni. Utóbbiban ráadásul kijelentette, hogy Donald Trump elveszítette a 2020-as elnökválasztást,
ráadásul arról is beszélt, ha a teljes republikánus előválasztási kampány Trump jogi ügyeiről szól majd, akkor a Republikánus Párt esélytelen a 2024-es választásokon.
Ezzel azt szeretné elérni, hogy a kampányok témái Trump személye helyett a szakpolitikai vagy kultúrpolitikai kérdések legyenek, hogy Trumpnak ne legyen elég csak mártírszerepbe helyeznie magát a támogatásokért és szavazatok cserébe – igaz, a Floridában politikája miatt sokszor kritizált DeSantisnak lehet, hogy ez sem a legjobb választás.
Emellett az utóbbi időben feleségét, a korábban tévésként dolgozó Casey DeSantist is előtérbe helyezték, amivel céljuk, hogy a kritikusai szerint karizma nélküli és távolságtartónak tűnő kormányzót emberibbé és megközelíthetőbbé tegyék. Ugyanakkor hiába feleségének jó kommunikációs készségei, országosan nem elég ismert, hogy egymaga megmenthesse férje kampányát.
Ugyan még nagyon sok idő, amíg az előválasztási kampány valóban megkezdődik, de ha DeSantis azt szeretné, hogy valódi esélye legyen Trumpot legyőzni, akkor nem elég kivárásra játszania, hogy a vádemelései miatt a korábbi elnök kampánya megbicsaklik és népszerűsége elillan.
Rovataink a Facebookon