Donald Trump nagyszabású támadásra készülhet

2024.07.21. 10:05
Donald Trump kampánycsapata nagyszabású támadásra készül Kamala Harris alelnök ellen, ha Joe Biden elnök félreállna a jelöltségtől, beleértve egy hirdetési hullámot, amely az alelnök jelenlegi hivatalában és Kaliforniában elért eredményeire összpontosít.

Állítólag Trump kampánycsapata már elkészítette Kamala Harrisről a kutatásokat, és hasonló dokumentumokkal rendelkezik más demokratákról is, akik jelöltté válhatnak, ha Biden kiszáll a versenyből. Azonban az eddigi előkészületek kifejezetten az alelnökre összpontosítanak, beleértve egy nemrég befejezett közvélemény-kutatást, amely Harrisnek a kampányban való sebezhetőséget tesztelte – mondta két forrás a New York Timesnak.

Nemcsak Harrisre figyelnek

A Trump-csapat Harrisre irányuló figyelme azon a feltételezésen alapul, hogy ha a demokraták megkerülnék az első afroamerikai nőt, az még mélyebb megosztottságot okozna a párton belül, és azt kockáztatná, hogy elidegenítik az afroamerikai bázisukat.

Ám a Trump-csapat elkezdte megvizsgálni azoknak a demokrata kormányzónak az előéletét is, akiket további jelöltként tartanak számon. Trump tanácsadói különösen nagy figyelmet fordítanak Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzóra. Ez pont az az állam, amelyet a Trump-kampány leginkább meg akar nyerni, így elzárva a demokraták útját a Fehér Házba. A Trump-kampány szóvivője nem válaszolt a a megkeresésekre.

Biden június 27-i katasztrofális vitateljesítménye óta Trump politikai kommunikációja enyhítette az elnökkel szembeni kritikát, azt remélve, hogy Biden politikailag életben marad, amíg a Demokrata párt hivatalosan nem jelöli, és így túl késő lenne leváltani.

TRUMP CSAPATA AZT SZERETNé, HA BIDEN VERSENYBEN MARADNA,

mivel úgy vélik, alacsony a támogatottsága, és a választók általánosan elterjedt kételyei a korával és kognitív alkalmasságával kapcsolatban Trumpnak esélyt jelent a Fehér Ház visszaszerzésére. Ráadásul úgy látják, Harris jobban tud bizonyos üzeneteket átadni, mint Biden, különösen az abortuszjogokkal kapcsolatban, amely a 2022-es félidős választásokon a demokratákat felkavaró kérdés volt.

Joe Biden egyelőre azt mondja, hogy folytatja

Érdemes kiemelni, hogy Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint péntek este közölte, hogy mikor folytatja kampánykörútját. Az elnök később az X-en fejtette ki a véleményét Donald Trump republikánus elnökjelölt csütörtök esti beszédéről, amelyet a republikánusok jelölőgyűlésén mondott.

Joe Biden pénteki közlése szerint jövő héten visszatér, és folytatja kampánykörútját, illetve riválisa, a republikánus „Donald Trump elleni küzdelmet”. A demokrata elnökjelöltet nemrég koronavírussal diagnosztizálták, és jelenleg is a Delaware állambeli Rehoboth Beachen lévő tengerparti otthonában lábadozik. 

A regnáló elnök nyilatkozatában azt írta, „alig várja, hogy jövő héten ismét folytassa a kampánykörútját, és leleplezze Donald Trump 2025-ös programjának veszélyeit”. Majd így folytatta: „a saját eredményeim és az Amerikáról alkotott vízióm mellett érvelek: egy olyan demokrácia mellett, ahol megmentjük a demokráciát, megvédjük a jogainkat és a szabadságunkat, és mindenki számára lehetőséget teremtünk”.

Nem sokkal később az X-en bírálta Trump csütörtök esti ünnepi nyitóbeszédét, amelyet a republikánusok jelölőgyűlésén mondott. Joe Biden szerint a volt elnök csak a saját sérelmeire összpontosít, és nincs terve arra, „hogyan kellene az Egyesült Államokat egyesíteni, és a dolgozó emberek életét jobbá tenni”. Úgy véli, „tegnap este a nép ugyanazt a Donald Trumpot látta, akit négy évvel ezelőtt elutasított”.