Itt van Kamala Harris nagy döntése, vele próbálja legyőzni Donald Trumpot novemberben

2024.08.06. 15:13

Meglepetésre Tim Walz ot, Minnesota kormányzóját választotta alelnökjelöltjének Kamala Harris demokrata elnökjelölt. Walzot sokáig az esélytelenebb potenciális jelöltek között tartották számon, azonban az elmúlt két hétben megszólalásaival ő adott épp új érvet a republikánus Donald Trump – J. D. Vance-páros ellen, amikor elkezdte őket furcsának nevezni – azóta a Harris-kampány és minden demokrata is ezzel érvel a demokraták mellett.

Helyi idő szerint kedden, a pennsylvaniai kampánya előtt fogja Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje bejelenteni, hogy

amennyiben novemberben győz, Tim Walz, Minnesota kormányzója lesz az alelnöke beiktatása után.

Az eredeti tervek szerint a Harris-kampány egy videóüzenetben számolt volna be az alelnökjelöltjéről, de először az AP hírügynökség, majd a CNN is különböző forrásokból úgy értesült, hogy egy hosszú döntési folyamat után a minnesotai kormányzóra esett a jelenlegi alelnök választása – ennek következtében történt úgy, hogy az öt órakor kezdődő kampányrendezvényen mutatják be Walzot mint alelnökjelöltet.

Ezzel pedig immáron biztossá vált, hogy a Donald Trump – J. D. Vance-párossal szemben hogyan fog majd kinézni az ún. demokrata ticket – a történelem folyamán egyébként először tölti be az elnökjelölti pozíciót egy fekete, valamit ázsiai származású nő, akit Walz segít.

Szoros versenyben döntött Harris

Mint azt korábban bemutattuk, Harris az elmúlt két hétben több potenciális alelnökjelöltet is meghallgatott, azonban a döntést megelőző hétvégén már mindössze három személyre szűkült a kör, akiket az alelnök a rezidenciáján hallgatott meg: Josh Shapiro, Pennsylvania, Tim Walz, Minnesota kormányzóira, valamint a korábban vadászrepülő-pilóta és űrhajós Mark Kellyre, Arizona szenátorára.

Sajtóhírek szerint egyébként Harris hétfő este akart dönteni, de végül nem tudott, mondván, inkább alszik egyet rá – emiatt egyébként az értesülések alapján kampánycsapata a helyi idő szerint öt órakor kezdődő keddi rendezvényére több molinót is elkészíttetett, hogy Harris neve mellett a megfelelő név szerepeljen majd.

Walz egyébként nagyot hajrázott, hiszen eleinte még az esélytelenek nyugalmával induló jelöltként jellemezték őt a szakértők.

azonban Walz az utóbbi pár hétben nagyon jól tematizálta a közbeszédet, és ő találta ki az azóta immáron demokrata érvvé váló kijelentést, hogy Trump és Vance weird, azaz furcsák.

Emiatt is eshetett a választás a 60 éves minnesotai kormányzóra, annak ellenére, hogy Walzot Harrishez hasonlóan a demokraták progresszív szárnyához sorolják, miközben sajtóhírek szerint Harris egy olyan jelöltet szeretett volna kiválasztani, akivel szélesítik az általuk lefedett ideológiai spektrumot, ráadásul csatatérállamból érkezik – ebből Walzra egyik sem igaz.

Ugyanakkor Walz Minnesotában népszerű, és több olyan, Amerikában progresszívnek számító szakpolitikát is megvalósított kormányzósága alatt, mint például az iskolákban a gyerekek ingyenes étkeztetése vagy a munkásoknak a szabadságának növelése, miközben a demokraták egyik kulcstémája, az abortusz kapcsán is progresszív politikát folytatott az abortuszpárti szervezetek szerint.

Emellett Walz államában jól meg tudja szólítani a vidéki, fehér szavazókat, így Harris abban reménykedhet, hogy az alelnökjelölt a Minnesotával szomszédos Wisconsinban és Michiganben is javára válhat kampányának.

Annak ellenére, hogy az alelnökjelölt általában nagyon minimális hatással van egy elnökjelölt sikerességére – ugyanakkor sokszor épp apró dolgok dönthetnek a választás során.

A jelenleg 60 éves alelnökjelölt egyébként egy nebraskai kisvárosban született, és mielőtt Minnesota kormányzója lett a 2018-as választások után, először Kínában, majd Minnesotában volt középiskolai tanár, ahol földrajzot tanított, valamint az iskola amerikaifoci-csapatát is edzette. Emellett 24 évig szolgált a Nemzeti Gárdában is.

Az első hivatalos beszéde egyébként kedden lesz, helyi idő szerint öt órakor az immáron hivatalosan is Harris–Walz-kampány rendezvényén fogja felvezetni az utána felszólaló Harrist.

A páros egyébként az elkövetkezendő öt napban egy elég intenzív kampánykörutat tart, hiszen Pennsylvania után még Wisconsinba, Michiganbe, Észak-Karolinába, Arizonába és Nevadába is ellátogatnak majd – mindegyik fontos csatatérkörzet.

Ezek közül Észak-Karolinát leszámítva a demokraták mindegyiket behúzták a 2020-as elnökválasztáson, igaz, csak elég szorosan.