- Külföld
- Fehér ház
- egyesült államok
- joe biden
- demokrata párt
- jelölőgyűlés
- beszéd
- donald trump
- kamala harris
- vlagyimir putyin
Joe Biden elérzékenyült, majd energikus beszédet mondott, szerinte Trump meghajol Vlagyimir Putyin előtt
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
Érzelmes, ugyanakkor összeszedett és energikus beszédet tartott Joe Biden amerikai elnök a Demokrata Párt idei jelölőgyűlésén, ahol a küldöttek augusztus 20-án hivatalosan is elnökjelöltjükké választják Kamala Harrist, Joe Biden alelnökét. Annak ellenére, hogy e pillanat Biden számára keserédes lehetett, a demokrata elnök vidám és határozott volt a színpadon, miközben elnöksége érdemeivel kapcsolatban Harrist is magasztalta, Donald Trumpot pedig a demokrácia veszélyeztetőjeként festette le.
Augusztus 19-én kezdődött az Egyesült Államokban, Chicagóban a Demokrata Párt jelölőgyűlése, ahol a delegáltak hivatalosan is jelöltjükké választják Kamala Harris jelenlegi alelnököt és Tim Walzot, Minnesota kormányzóját.
Annak ellenére, hogy Harris csak az utolsó, 22-i napon szólal fel és formálisan is elfogadja a jelölését, a gyűlés kezdetén váratlanul a pódiumra lépett, ahol rövid beszédet is tartott, amelyben egyrészt megköszönte Joe Biden munkáját, valamint Biden dicsérete mellett a közönséggel is azt skandáltatta: „when we fight, we win”, azaz, „ha harcolunk, győzünk”.
Az első nap felszólalt többek között Hillary Clinton korábbi külügyminiszter és 2016-os elnökjelölt, aki beszédében például Trump nyolc évvel ezelőtti üzenetét – mely szerint bebörtönöznék Clintont Trump győzelme esetén – visszafordítva ezúttal Trumppal kapcsolatban skandáltatta a közönséggel, míg mások leginkább azzal foglalkoztak, milyen lenne egy következő elnökség a republikánus elnökjelölt vezetésével, miközben az első este fő témája elméletileg arról szólt volna, mit tennének a demokraták az amerikaikért – az első este címe eleve az volt, hogy „Az emberekért”.
Ugyanakkor az este leginkább Joe Biden elnökről szólt, akinek keserédes pillanat volt, hiszen míg bő egy hónappal ezelőtt úgy nézett ki, a jelölőgyűlésen formálisan megszerzi ismét az elnökjelöltséget, azonban
miután a párttársai nyomása miatt visszalépett, a jelölőgyűlésen a főszerep helyett csak epizódszerep jutott neki.
Emiatt egyébként nemcsak a szintén felszólaló felesége, valamint lányai, Jill és Ashley Biden, hanem minden felszólaló is dicsérte az elnököt – a közönség sokszor megtapsolta, amikor az adott felszólaló a 2020-as győzelméről, az elnökségéről vagy a július 21-i visszalépéséről beszélt, vagy azt kiabálták, hogy „szeretünk, Joe”. Beszéde előtt is a tömeg percekig tapsolt.
Annak ellenére, hogy Bidenre épp amiatt helyeztek nyomást, mert öregsége miatt már nem túl energikus és nyilvános szereplései alkalmával gyakran belegabalyodott gondolataiba, a beszéde alatt élesnek, összeszedettnek és vidámnak tűnt. Bár amikor színpadra lépett, Biden elérzékenyült, és hosszan megölelte az őt felvezető lányát, mialatt a tömeg hosszú percekig tapsolta, és „we love Joe” táblákat tartottak fel, hogy megköszönjék Joe Bidennek eddigi munkáját.
Biden beszédét azzal kezdte, hogy megköszönte a támogatását, és kijelentette, hogy ő is szereti a jelenlévőket, akiket egész Amerikaként értelmezett. Beszéde fő témája Donald Trump volt.
Amerikában nincs helye a politikai erőszaknak. Nem mondhatod, hogy csak akkor szereted ezt az országot, amikor nyersz
– mondta Biden, utalva ezzel a 2021. január 6-i Capitolium elleni ostromra, amikor Trump-szimpatizánsok megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét, miközben a képviselők és a szenátorok épp szentesítették volna Biden elnökké választását.
Ezután visszaemlékezett, hogy öt évvel ezelőtt miért döntött úgy, hogy elindul a demokrata elnökválasztáson, majd pedig az elnökválasztáson. Elmondta, hogy azután határozta el elindulását, miután 2017-ben Charlottesville-ben egy szélsőjobboldali tüntető belehajtott a békésen vonuló ellentüntetők közé, ami egy ember halálát okozta.
Ezután arra tért rá, elnökként miket ért el, külön kiemelve, hogy mindezt Kamala Harrisszel közösen hajtották végre – amikor a közönség tapssal és kiabálással köszönte ezt meg Bidennek, akkor Biden hozzátette, mindezek a tapsok Harrisnek is járnak.
Érdemeikkel kapcsolatban kiemelte többek között a kétpárti infrastruktúra törvényt, valamint hogy a Biden–Harris-páros állította talpra a gazdaságot a koronavírus-járvány után, valamint arról, hogy az inzulinra ársapkát vezettek be – amikor lehetett, odaszúrt Trumpnak, például az infrastruktúrával kapcsolatban arról, hogy Trump minden héten ígérte a munkálatok megkezdését, de szerinte semmit sem építtetett.
Elmondása szerint ezek mellett azért is akart elnök lenni, hogy újraépítse a középosztályt, ami „Amerika gerincét” adja, valamint kiemelte még az Amerika történetének legnagyobb zöldenergia-beruházását segítő inflációcsökkentő törvényt (IRA).
Mi jobb Amerikát építünk, mert ezek vagyunk mi
– fogalmazott Biden, aki ezután arról beszélt, ő volt az első elnök, aki valaha is részt vett a dolgozók sztrájkjában és ő támogatta leginkább a szakszervezeteket, amire a közönség elkezdte skandálni, hogy „union Joe”, azaz „szakszervezeti Joe”.
amikor eredményeiről beszélt, mindig többes számban beszélt, hogy így irányítsa a figyelmet Kamala Harrisre is.
Ezután Harris jövőbeni terveiről, valamint Amerika szerinte előtte álló feladatairól kezdett el értekezni. Ezzel kapcsolatban elmondta, túl sok gyerek hal meg Amerikában évről évre, ezért szerinte be kéne tiltani a gépfegyvereket, amire a két jelölt közül csak Harris hajlandó – itt visszautalt, hogy az elmúlt évtizedekben ők ketten tudtak elérni egy átfogóbb szövetségi szabályozást a fegyverekkel kapcsolatban.
„Nem Amerika veszít, hanem Donald Trump a vesztes”
Ezután Trumpot és a republikánusokat azzal támadta, hogy a republikánus elnökjelölt elnökként és azóta is arról beszélt, hogy Amerika hanyatlik és rossz helyzetben van. „Ő azt mondja, hogy vesztésre állunk, de ő a vesztes” – jelentette ki Biden, amit a tömeg nagy tapssal honorált. Elmondta, Trump azzal kampányol, hogy nő a bűncselekmények száma, miközben ez valójában nem így van, sőt szerinte még tovább csökken.
A bűnözés folyamatosan csökken, ha egy ügyészt helyezünk az Ovális Irodába egy elítélt bűnöző helyett
– fogalmazott, utalva arra, hogy Harris korábban San Francisco, majd Kalifornia főügyésze volt, miközben Trumpot idén 34 vádpontban bűnösnek ítélte az esküdtszék, aminek a büntetését szeptember 18-án hirdeti ki a New York-i bíróság.
Biden ezután Trump másik fő narratívájára, a migrációra tért át. Elmondta, hogy a republikánusok Trump akarata miatt utasították el a hosszú hónapokig tárgyalt kétpárti migrációról szóló törvényt, hogy ezzel tudjon kampányolni – Biden szerint ez is azt bizonyítja, hogy a republikánus elnökjelölt emiatt nem is Amerika, hanem saját érdekeit nézi.
A demokrata elnök ezután az ukrajnai háború és Trump bejelentett terveivel kapcsolatban kijelentette, hogy
Trump meghajol Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt.
Biden szerint téves Trump America first!, azaz Amerika első politikája, hiszen azzal véleménye szerint Amerika elidegenítette szövetségeseit, ezeket a szövetségeket aztán pedig neki Harrisszel kellett és sikerült újraépítenie – sőt szerinte a NATO most a legerősebb, majd saját érdemeinek tudta be, hogy Finnország és Svédország csatlakozott a katonai szövetséghez.
Trump Ukrajnáról tett jelentéseit támadva arról beszélt, sem ő, sem Harris nem árulná el sosem a jelenleg honvédő háborút vívó országot, miközben szerinte Trump így tenne.
Putyin azt hitte, három napon belül elfoglalja Kijevet. Három évvel később Ukrajna még mindig szabad
– jelentette ki Biden, amit a tömeg tapssal honorált. Azt nem tette hozzá, hogy a háború kitörésekor épp az amerikai titkosszolgálatok jósoltak három napot Kijevnek, emiatt fel is ajánlották Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kimenekítését, aki ezután elmondta a híres „nekem lőszer kell, nem fuvar” beszédét.
Ezután a másik háborúra, az Izrael és a Hamász terrorszervezet közöttire tért rá. Elmondta, egyvalamiben igazuk van azoknak, akik jelenleg az utcán tüntetnek. Anélkül, hogy egyik oldalra is mutogatott volna, arról beszélt, hogy mindkét oldalon ártatlan civilek sokasága hal meg, emiatt is tárgyalnak a konfliktus deeszkalációjáról, a tűzszünetről, valamint a Gázai övezetbe juttatandó humanitárius segítségről – elmondása szerint a nap minden percében.
„A demokrácia a ti kezetekben van”
Biden ezután beszédének utolsó harmadában ismét visszatekintett az elnökségére és a visszalépéséről is beszélt. Elmondta, élete legnagyobb megtiszteltetése volt elnöknek lenni, és szereti a munkáját, de mint fogalmazott, az országot jobban, emiatt is döntött végül a visszalépés mellett.
Elmondása szerint a sajtóhírekkel ellentétben nem volt dühös párttársaira, majd a jelenlévőktől és a választóktól azt kérte, szavazzanak Kamala Harrisre és Tim Walzra, hogy legyőzhessék Trumpot, mivel szerinte ahogy 2020-ban, úgy a mostani választás is az amerikai demokrácia megvédéséről szól.
Az amerikai elnök szerint Trump veszélyes a demokráciára, véleménye szerint ezt január 6-a is megmutatta, valamint emlékeztetett, hogy a korábbi elnök még ki is jelentette, hogy amennyiben nem ő nyer, vérfürdő lesz, valamint diktátor lenne az első napon, amennyiben 2016 után ismét megválasztanák. Biden szerint Trump ezt komolyan is gondolja – egyébként Trumpot gyakran nem is nevén szólította, hanem egyszerűen csak losernek vagy a suckernek nevezte.
2020-ban megmentettük a demokráciánkat, de 2024-ben ismét meg kell tennünk
– fogalmazott Biden, aki emiatt arra kérte a választókat, november 5-én a demokrata párosra szavazzanak.
Harrist magasztalva arról beszélt, hogy szerinte alkalmas a feladatra, és szerinte karrierje legjobb döntése volt, amikor őt kérte fel alelnöknek, akivel állítása szerint nagyon közeli barátokká váltak az elmúlt négy évben. Amikor arról beszélt, miért lenne Harris jó elnök, egy viccet is elsütött, hogy azért, mert mint más jó elnökök, először ő is alelnök volt – utalva itt magára, aki 2020-as megválasztása előtt 2008 és 2016 között Barack Obama alelnöke volt.
Biden azt ígérte, a Harris–Walz-párosnak ő lesz a legjobb önkéntese, amit valaha is egy kampányban láttak.
Beszédét végül azzal zárta, hogy megköszönte eddigi támogatását, és elmondta, hogy 50 éves karrierje alatt a legnagyobb tudását nyújtotta mind szenátorként, mind pedig elnökként az elmúlt négy évben.
Rovataink a Facebookon