Donald Trump visszaléphet a szeptember 10-i elnökjelölti vitától

2024.08.26. 19:41
Donald Trump kétségét fejezte ki, hogy részt vesz-e a Kamala Harrisszel a jövő hónapra tervezett televíziós vitán, és a „fake news” jelzővel illette azt a csatornát, amely vállalta a vita megrendezését.

A volt elnök a Truth Social-ön vasárnap este közzétett bejegyzésében azzal fenyegetőzött, hogy nem vesz részt a szeptember 10-re tervezett találkozón Kamala Harris-szel, tájékoztatott a The Guardian. Egy korábbi ABC-n készült interjúra hivatkozva Donald Trump megkérdőjelezte a csatorna tisztességességét az egyetlen olyan vita esetében, amelyről mindkét elnökjelölt már korábban megállapodott.

„Néztem ma reggel az ABC fake news-t, mind a könnyűsúlyú riporter, Jonathan Carl nevetséges és elfogult interjúját Tom Cotton-nal (aki fantasztikus volt!), mind az úgynevezett Trump-gyűlölőkből álló csoportjukat, és megkérdezem, miért vállalnám el a Kamala Harris elleni vitát ezen a csatornán?” − fogalmazott a republikánus elnökjelölt.

Utalt arra is, hogy folyamatban van rágalmazási pere a This Week műsorvezetője, George Stephanopoulos és az ABC csatorna ellen a műsorvezető márciusban tett megjegyzései miatt, mely szerint Trumpot szexuális visszaélés helyett „nemi erőszakért” találták felelősnek a New York-i E. Jean Carroll író által indított perben.

Nem ez az első eset, hogy a volt elnök, aki egy új közvélemény-kutatás szerint már hét százalékpontos hátrányban van demokrata ellenfelével szemben, kétségeket ébresztett a vitán való szereplésével kapcsolatban.

„Jelenleg azt mondom, miért kellene részt vennem egy vitán? Vezetek a felmérésekben. És mindenki ismeri őt, mindenki ismer engem” − mondta Maria Bartiromónak a Fox Business Network műsorában augusztus elején, miután Kamala Harris lett a demokrata párt elnökjelöltje.

Kijelentette, hogy ehelyett ígéretet tett arra, hogy részt vesz a Fox News szeptember 4-i vitáján, amivel Harris kampánystábja nem értett egyet, mondván, hogy a demokrata párti jelölt azon nem biztos, hogy részt fog venni. Eközben a múlt hónapban a Georgia állambeli Atlantában tartott nagygyűlésen Kamala Harris Trump elkötelezettségét vitatta: „Ha van valami mondanivalója, mondja a szemembe” − mondta akkori beszédében.

A republikánus jelölt kampánystábja ragaszkodott ahhoz, hogy Kamala Harris más feltételek mellett fogadta el a vitán való részvételt, mint korábban Joe Biden, így eddig csak a szeptember 10-ei időpont biztos az ABC-n. Több megbeszélés folyik arról, hogy az elnökjelölti vita milyen körülmények között történjen, de ezekről megegyezés még nem született.