A nem várt fontos szereplői lehetnek az amerikai választásnak a lengyelek

A nem annyira híres, ám annál fontosabb lengyel kisebbséget próbálja megszólítani Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampánya során. Ezzel párhuzamosan republikánus versenytársát, Donald Trumpot azzal vádolja, az egykori elnök veszélyeztetné Lengyelországot, ha visszakerülne a Fehér Házba. Trump ezt ellensúlyozva szintén megpróbál szavazatszerző szándékkal nyitni feléjük, hiszen a három csatatérállamban, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban élő lengyel diaszpóra tagjai többen vannak, mint amennyi különbség volt ezen államokban a 2016-os és 2020-os választásokon – idén pedig még ezeknél is szorosabb lesz a verseny Harris és Trump között.

Szeptember 23-án, hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meglátogatott egy Pennsylvania államban található fegyvergyárat, ahova elkísérte az állam demokrata kormányzója, Josh Shapiro is.

A látogatás kapcsán Zelenszkij és Shapiro is elégedetten nyilatkozott. Előbbi kiemelte, hogy a scrantoni gyárban elkészített lőszerek fontos szerepet kapnak az Oroszország ellen vívott honvédő háborúban, míg Shapiro arról beszélt, az Egyesült Államok mindig is ki fog állni az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajnáért.

A két politikus gyárlátogatásáról természetesen videófelvételek is készültek, amelyek közül az egyiken az látszik, amint a kormányzó – aki sokáig versenyben volt, hogy Kamala Harris alelnökjelöltje legyen – egy lőszert ír alá, miközben a háttérben Zelenszkij elégedetten nézi a később frontra kerülő eszközöket.

Egy másik fontos kelet-európai ország elnöke, a lengyel Andrzej Duda, Scrantontól valamivel több mint száz mérföldre egy lengyel katolikus templomot látogatott meg a hétvégén, ahova a republikánus elnökjelölt, Donald Trump is hivatalos volt.

Az egykori elnök azonban végül lemondta részvételét, hogy élőben tekintse meg a vele elnöksége alatt jó kapcsolatot ápoló konzervatív kollégájának beszédjét, aki a templomban összegyűlt lengyel származású amerikaiakat a novemberi választáson való részvételre buzdította. Ugyan a politikai etikett miatt egyik jelölt mellett sem állt ki nyíltan, de Duda ideológiailag közelebb áll Trumphoz, mint Harrishez, és a hivatalban eltöltött közös idejük alatt jól kijöttek egymással.

Azonban Trump így is billentyűt ragadott, hogy közösségi oldalán pozitívan emlékezzen meg a lengyel–amerikaiakról, valamint visszautaljon 2017-es lengyelországi látogatásán mondott szavaira, miszerint „harcoljunk mindannyian úgy, ahogy a lengyelek a családjainkért, a szabadságunkért, az országunkért és Istenért”.

A két esemény hivatalosan ugyan elég eltérő volt, de egy mégis közös bennük:

Az Egyesült Államokban ugyanis viszonylag nagy lélekszámú lengyel kisebbség él, többségük még az első világháborút követően érkezett az országba. Ráadásul e kilencmillióból a legtöbben kulcsfontosságú csatatérállamokban élnek, ahol eldől az elnökválasztás sorsa: 758 ezer lengyel–amerikai él Pennsylvaniában, 784 ezer Michiganben, 481 ezer pedig Wisconsinban.

2020-ban mindhárom állam nagyon szoros versenyt hozott Trump és Joe Biden között. Végül mindhármat utóbbi hódította el: míg Michiganben Biden közel 3 százalékponttal kapott több szavazatot, addig Pennsylvaniában 1,2, Wisconsinban pedig 0,6 százalékponttal múlta felül Trumpot.

Nagy és kiaknázatlan demográfiai réteg

Nem véletlen, hogy mindkét jelölt igyekszik a lehető legjobban megszólítani az egykoron Lengyelországból érkező vagy a tőlük származó amerikai honfitársaikat – Kamala Harris csapata még célirányosan a lengyel kisebbségnek szóló reklámokat is készíttetett, amelyek a fentebb említett három csatatérállamban élők közösségi oldalain jelentek meg.

A második világháború kitörésekor a lengyel–amerikaiak szinte egyöntetűen szavaztak az akkor regnáló demokrata elnökre, az FDR-nak is nevezett Franklin Delano Rooseveltre az 1940-es elnökválasztáson, majd a világháborút követően először a világháború alatt ötcsillagos tábornokként szolgáló republikánus Dwight Eisenhowernek sikerült maga mellé állítania e kisebbséget.

Eisenhower után a demokrata – és a lengyelekhez hasonlóan katolikus – John Fitzgerald Kennedy győzött többek között a lengyel–amerikaiak szavazatainak segítségével, de ugyancsak szinte egy tömbként szavaztak 1972-ben a republikánus Richard Nixonra. 1976-ban Gerald Ford egy vita során ejtett bakija miatt demokrata kihívója, Jimmy Carter felé fordultak, miután a republikánus Ford azt állította, hogy a lengyeleket nem dominálja a Szovjetunió, miközben Carter keményebb fellépést ígért az akkor Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár által irányított országgal szemben.

De nem kizárólag szavazóként számítottak fontosnak a lengyel–amerikaiak. Carter egykori külügyminisztere, a korábban képviselői és szenátori pozíciókat betöltő Ed Maine például lengyel bevándorlók gyermekeként látta meg a napvilágot, és először lengyelül tanult meg beszélni, vagy például Carter külpolitikai tanácsadója, Zbignew Brzezinski Varsóban született. Emellett több híres és sikeres karriert felmutató polgármester, képviselő és szenátor is lengyel felmenőkkel rendelkezett – s rendelkezik a mai napig –, akik a lengyel kisebbség támogatását élvezik.

A huszadik században a lengyel–amerikaiakat leginkább az antikommunista jelöltek tudták megszólítani – így tett például Ronald Reagan vagy az idősebb George H. W. Bush is.

Célirányos üzenetekkel próbálják szavazásra bírni a lengyeleket a jelöltek

Az amerikai politikában azóta is több lengyel felmenőkkel bíró politikus, szakember vagy hivatalnok fordult meg fontos pozíciókban. Az előbb már említett Brzezinski egyik fia, Ian például egy republikánus szenátornak volt tanácsadója, mielőtt a republikánus George W. Bush elnöksége alatt a védelmi minisztérium politikai kinevezettévé vált. A Brzezinski család történetéből ugyanakkor az is látható, hogy

Egyrészt míg a XX. században a legtöbb lengyelnek még volt aktív kapcsolata szülőhazájával, addig később már sokan eleve az Egyesült Államokban születtek. Egy részük ugyan továbbra is ápolja lengyel kulturális és történelmi hagyományait, de a vegyes házasságok (ezalatt a lengyel-nem lengyel házasságokat értjük), valamint a megváltozott világpolitikai helyzet miatt immáron nem a lengyel az első számú identitásuk.

Csakúgy, mint más európai gyökerekkel rendelkező kisebbségek, olyan szinten integrálódtak már az amerikai társadalomba, hogy nem származásuk és a jelöltek korábbi anyaországuknak tett ígéretei alapján döntenek a szavazófülkében. Mint ahogy a szintén nagyszámú ír vagy olasz felmenőkkel rendelkezőket sem tartják külön szavazói csoportoknak, úgy immáron a lengyelek nagy részét sem.

Ahogy az olasz– vagy az ír–amerikaiaknál, így a lengyel–amerikaiak között is vannak demokraták és republikánusok, akik számára immáron jobban számít, hogy egy jelölt milyen adó- vagy gazdaságpolitikát folytatna a kormányrúd mellett, mint hogy elnökként mit tenne a korábbi anyaországért.

Harris például a Donald Trumppal szembeni vitán is utalt a Pennsylvaniában élő lengyel–amerikaiakra, amikor azzal vádolta meg a republikánus jelöltet, hogy elnökként hagyná, hogy Vlagyimir Putyin Ukrajna után akár Lengyelországot is megtámadhassa.

Amíg demokrata elnökjelölt elsősorban az ukrajnai háborúval és annak Lengyelországot érintő vélt vagy valós veszélyével próbálja maga mellé csábítani a lengyel–amerikaiakat Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban, addig a republikánus Trump elsősorban az Andrzej Duda lengyel elnökkel való találkozásával szeretett volna kinyúlni a szavazataikért, ám a korábbi elnök végül lemondta a találkozót.

Annak ellenére, hogy már nem beszélhetünk egységes szavazói tömbről, a célzott kampányüzenetek azért sem ártanak, mert

Pláne annak fényében, hogy Harris rendre belefűzi üzeneteibe, hogy szerinte Trump nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára és a NATO-ra is veszélyes.

Az elismert közvélemény-kutató, Nate Silver szerint lényegében nem tudhatjuk előre, ki is fog győzni novemberben, hiszen a két jelölt között nagyon szoros a verseny. A modellje szerint jelenleg Kamala Harris az esélyesebb hajszálnyival, de augusztus végétől egészen mostanáig Trump győzelmét valószínűsítette.

A jelenlegi közvélemény-kutatások átlagai szerint országosan Harris 2,7 százalékponttal vezet Trumppal szemben, míg Michiganben és Pennsylvaniában 2,4, Wisconsinban pedig 2 százalékponttal, de vannak olyan kutatások, amelyek hol az egyik, hol a másik jelölt előnyét mérik.

Ha pedig idén novemberben is olyan szoros lesz az eredmény Trump és Harris között, mint négy éve, akkor e népes, ám nem egységes kisebbség, akár a mérleg nyelve is lehet.