- Külföld
- Fehér ház
- donald trump
- amerikai elnökválasztás 2024
- new york
- egyesült államok
- madison square garden
- választás
- nagygyűlés
- kamala harris
Csúcsra járatta kampányát Donald Trump New Yorkban, meglepetésre a felesége is felszólalt
További Fehér ház cikkek
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
- Elon Musk felidegesítette a régi gárdát, most ők mondhatják meg, kik lesznek Donald Trump miniszterei
- Ügyészek ellen emelne vádat Trump új igazságügyi miniszterjelöltje
- Soros György egykori jobbkeze lesz Donald Trump pénzügyminisztere
- Tömeges elbocsátásokat tervez Elon Musk az amerikai adminisztrációban
A republikánus elnökjelölt 8 nappal az elnökválasztás előtt ismertette választási programját, amelynek pontjai közül kiemelte a gazdaságra vonatkozó ígéreteit, valamint az Egyesült Államok határőrizetének megerősítését. Megismételte a borravaló és túlóra adómentességére vonatkozó elképzelését, valamint az idősek társadalombiztosítás alapján járó juttatásainak köztehermentességét.
Hangsúlyozta, hogy az amerikai ipar védelmében vámokat tervez bevezetni kölcsönösségi alapon, és azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államokban gyártott járművek megvásárlására felvett hitelek törlesztése az adóból leírhatóvá válik, amennyiben elnökké választják.
Donald Trump is delivering a speech at campaign rally in Madison Square Garden, New York.
— Sky News (@SkyNews) October 27, 2024
He starts by asking the crowd 'are you better off now than you were four years ago?'https://t.co/6LuxBTIoak
📺 Sky 501, Virgin 602, Freeview 233 and YouTube pic.twitter.com/lbj9eNfQJt
Trump megerősítette, hogy az Egyesült Államok migrációs válságának és az illegális határátlépések következményeinek felszámolása érdekében az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó bűnözők kitoloncolására indít műveletet hivatalba lépése napján, valamint ismét szükségesnek mondta a halálbüntetést az amerikai állampolgárok ellen gyilkosságot elkövető illegális bevándorlók esetében.
Több órán keresztül szólaltak fel ismert személyiségek
A politikus szintén ígéretet tett a globális kihatású nemzetközi fegyveres konfliktusok lezárására, így a közel-keleti és az ukrajnai háború kezelésére. A jelenlegi, Joe Biden elnök vezette adminisztráció által lebonyolított 2021-es afganisztáni kivonulást az Egyesült Államok történetében a „legkínosabb” epizódnak mondta.
Elon Musk is speaking at the Donald Trump rally at Madison Square Garden in New York City.
— Sky News (@SkyNews) October 27, 2024
He chanted "USA" and called for voters to ensure a "massive crushing victory" for Donald Trump.https://t.co/6LuxBTIoak
📺 Sky 501, Virgin 602, Freeview 233 and YouTube pic.twitter.com/QKbodhYcj0
A republikánus elnökjelölt beszéde előtt több órán keresztül szólaltak fel ismert amerikai konzervatív személyiségek, köztük Mike Johnson, a képviselőház elnöke, Robert F. Kennedy korábbi demokrata párti politikus, független elnökjelölt, Elon Musk milliárdos vállalkozó, Tucker Carlson médiaszemélyiség, JD Vance alelnökjelölt, valamint Donald Trump két fia és felesége, Melania Trump.
Az MTI beszámolója szerint Donald Trump kampányeseményére teljesen megtelt a 20 ezres csarnok, miközben több ezer ember rekedt az utcán. Eközben a demokrata elnökjelölt, Kamala Harris Philadelphiában kampányolt.
Good evening, New York City.
— HotTakeChronicles (@itariqshah1) October 28, 2024
Breaking News: First Lady Melania Trump Takes the Stage in NYC Rally. 🇺🇸
For the first time in the election campaign, Melania Trump electrified the crowd at Madison Square Garden tonight during Donald Trump's political rally. Her presence marks a… pic.twitter.com/GM6UFA9IRV
Mint megírtuk, Michelle Obama, a volt first lady szombaton először jelent meg nyilvános kampányrendezvényen, ahol Kamala Harris mellett kampányolva arról beszélt, hogy nyilvánvaló Donald Trump szellemi hanyatlása, továbbá az abortuszhoz kapcsolódó jogokra építette beszédét.
Rovataink a Facebookon