Így rúg bele Trump a földön fetrengő forintba

GettyImages-1476355137
2024.11.04. 18:06
Az utóbbi hetek hírei a 400 forint fölé dráguló euróról szóltak, legutóbb 2022-ben láttuk ilyen gyengének a magyar fizetőeszközt. A nagy visszalépésben közrejátszott Donald Trump amerikai elnökjelölt is, akinek az utóbbi hetekben növekedtek a választási esélyei, aminek következtében erősödött a dollár. Ez pedig nem jó hír az olyan feltörekvő piaci devizáknak, mint a forint. Hétfőn azonban Kamala Harris elnökjelölt esélyei nőttek, így most ez ad erőt a magyar fizetőeszköznek.

Hétfőn egyelőre nem gyengült tovább a forint (továbbra is a 408-as szint küszöbén áll), azonban az elmúlt hetekben hozzá kellett szoknunk az új valósághoz: tartósan 400 forint fölé ragadt az euró, sőt múlt héten a 410-et is megközelítette. Vasárnapi gazdasági elemzésünkben jeleztük, hogy ezen a héten az amerikai események leginkább mozgathatják a forint árfolyamát:

  • Az amerikai elnökválasztás részeredményei nagyobb mozgásokat hozhatnak a devizapiacon, 
  • majd csütörtök este kamatdöntő ülést tart a Fed, a piaci szereplők ezúttal 25 bázispontos kamatvágást várnak.

Korábban rögzítettük, hogy a dollár erősödésében az elmúlt időszakban szerepet játszhatott Trump újraválasztási esélyeinek növekedése, s ehhez kapcsolódóan a befektetők szigorúbb Fed-kamatpolitikát várnak a belengetett vámok nyomán. A dollár erősödése pedig jellemzően a forint gyengülésével jár együtt.

Ha jön Donald Trump, érkezik vele az agresszív gazdaságpolitika

Magyarország szempontjából nemcsak a várható elnök személye kérdéses, de az sem biztos, hogy milyen támogatásban részesül majd az elnök a programja végrehajtásához. Választási ígéretekben nem volt hiány egyik oldalon sem – ezeknek számottevő reálgazdasági és pénzpiaci hatása is lehet az előttünk álló hónapokban.

Donald Trump győzelme esetén egy agresszívebb gazdaságpolitikával és egy agresszívebb vámpolitikával szembesülhet a világ az Egyesült Államok részéről

– jelezték az MBH Elemzési Centrum szakértői. A régión belül – Lengyelország mellett – hazánk az egyik legkitettebb az Egyesült Államok felé: 2023-ban a magyar kivitel az USA felé közel 11 milliárd dollár volt, míg a behozatalunk alig haladta meg a 3 milliárdot.

Ennek következtében a vámok megemelése Magyarország szempontjából az egyik legjelentősebb kockázat a régiós országokat tekintve

– világítottak rá. Republikánus győzelem esetén emellett magasabb inflációval, ezáltal magasabb kamatszinttel lehet kalkulálni, és így erősebb dollárárfolyamra lehet számítani. A feltörekvő devizáknak általában nem tesz jót a dollár erősödése, így ez a forintra nézve is igaz.

Tekintve, hogy a forint már most is sokat gyengült, elképzelhető, hogy tartósan a 410-es szint fölé menne az árfolyam

– állapították meg a szakértők. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a dollár már hetek óta erősödésben van, amióta Donald Trump győzelmi esélyei megnőttek, így nem kizárt, hogy a hatás egy jelentős része már be van árazva a piacon.

Demokrata győzelem esetén a dollár árfolyama valószínűleg kissé gyengébb lehet, ami a forint árfolyamát segíthetné

– írták az elemzésben. Ezenfelül az alacsonyabb vámok miatt Magyarország kereskedelmi pozíciója sem romlana érdemben.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakértői októberben rámutattak, hogy a magyar kormány viszonya kifejezetten hűvös a hivatalban lévő demokrata kormányzattal, és nyíltan Trump visszatérését támogatja, remélve, hogy a kétoldalú kapcsolatok a Trump-elnökség alatt megszokott szintre térnek vissza.

Ha Trump nyerne, Magyarország helyzete valószínűleg megerősödne, hiszen a két vezető között jó, személyes kapcsolat van, és a magyar kormányfő értékrendbeli és gazdaságpolitikai elképzelései is közelebb állnak a Trump-féle megközelítéshez. 

Viszont egy Harris-győzelem inkább a Biden-éra folytatását hozná, ami a magyar–amerikai kapcsolatok további stagnálását eredményezné.

Egy biztos, az államadósság elszáll

Bármelyik elnökjelölt nyeri meg a választásokat, a felvázolt programjaik magasabb deficit- és adósságszintet hozhatnak, ugyanakkor a költségvetés kihívásai és a hosszabb távú adóssághelyzet alakulása valamelyest háttérbe szorultak a tengerentúlon a választási kampányidőszak során. A szakértők összegyűjtötték, mit ígérnek az elnökjelöltek:

A CRFB think tank október 7-i becslése az elnökjelöltek programjainak hatását vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy

Trump győzelme esetén az amerikai adósságszint kétszer akkora mértékben (7500 milliárd dollár) emelkedne 2035-ig,

mint amire Harris győzelme esetén számítani lehetne (3500 milliárd dollár). A think tank szerint az államadósság Trump programja esetében 17 százalékponttal, tehát akár a GDP 147 százalékára, míg Harris esetében 8 százalékponttal, vagyis a GDP 133 százalékra emelkedhet.

Az amerikai elnökválasztásról szóló, sűrűn frissülő hírfolyamunkat ide kattintva olvashatja el. 

(Borítókép: Donald Trump 2023. március 25-én, Texasban. Fotó: Brandon Bell / Getty Images)