Ezek vezettek Donald Trump történelmi visszatéréséhez: 4+1 pontban az amerikai elnökválasztásról

Donald Trump nemcsak győzött, hanem tarolt is az idei elnökválasztáson. Trump győzelme alapvetően a gazdaság helyzetére, az ő arra adott ígéretére, valamint a Demokrata Párt belső problémáira vezethető vissza. Azonban a megválasztott republikánus elnöknek a megszerzett nagy felhatalmazás nagy felelősséggel és lehetőségekkel jár – kérdés, tud-e ezekkel élni. 4+1 pontban elemezzük ki, mi vezetett Donald Trump győzelméhez, és mi jöhet ezután.

November 5-én ért véget az amerikai elnökválasztás, ahol Donald Trump republikánus elnökjelölt győzött – ezzel Grover Cleveland után ő lett az első olyan elnök, akinek két ciklusa nem egymást követi.

Trump győzelme ráadásul hatalmas: a hét csatatérállamból legalább négyet megnyert, és a jelenleg még nem eldöntött három államban is vezet – ha nem is nyeri meg őket, 2020-hoz képest így is sokat javított mindhárom államban.

4+1 pontban elemezzük ki, mi is történt az Egyesült Államokban november 5-én.

It’s the economy, stupid!

Bill Clinton 1992-es kampányának nem hivatalos szlogenjét annak kampányfőnöke, Jamie Carville alkotta meg, aki az 1990-es évek eleji gazdasági válságot tematizálva győzte le a republikánus elnököt, George H. W. Busht.

Trump a magas árakat és az inflációt felhasználva szólított meg több millió amerikait, akiknek azt ígérte, hogy elnökként csökkenteni fogja az árakat – az egy másik kérdés, hogy erre valóban képes lesz-e rávenni a cégeket.

A választók többsége a gazdasági helyzetet és a megélhetési válságot tartotta a legfontosabb problémának, amely probléma orvoslása kapcsán úgy érzeték, azt Trump jobban tudja kezelni Harrisnél – emiatt sikerült javítania lényegében az egész országban 2020-hoz képest.

a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására tett kísérletét, az erőszakos, sokszor már Carl Smith-i értelemben vett ellenségeskedő retorikáját, valamint az ellene indított büntetőjogi eljárásokat, amelyek kapcsán egyben még májusban el is ítélték – ezzel ő lett az első megválasztott elnök, akit korábban elítéltek, viszont megválasztása miatt vélhetően a börtönbüntetés miatt már nem kell aggódnia.

2022 helyett idén jött a vörös hullám

A gazdasági helyzet miatt a republikánusok már a 2022-es félidős választásokon is azt várták, hogy történelmi győzelmet fognak aratni a demokraták, valamint a rendkívül népszerűtlen Biden-adminisztráció miatt.

Ez akkor elmaradt, ugyanakkor idén nem:

Valószínűleg országosan is többen szavaztak rá – jelenleg még a lassan számoló Kalifornia miatt ezt nem tudjuk biztosan kijelenteni –, mint Kamala Harrisre, amit republikánus elnökjelölt legutóbb csak 2004-ben tudott elmondani magáról, azelőtt pedig 1988-ban.

Ezenkívül sokatmondó adat, hogy olyan demokrata államokban, mint New Jersey vagy New York is a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg – New Jerseyben mindössze öt százalékpont volt a különbség közte és Harris között, ilyen közel legutóbb 1992-ben közelítette meg a demokrata elnökjelöltet egy republikánus.

Ez azt is mutatja, hogy

Trumpnak sikerült visszatérnie, miközben sokan leírták – köztük e sorsok szerzője is – 2021. január 6-a, a Capitolium ostrom után, azonban betöltött politikai hivatal nélkül is sikerült teljesen saját képére formálnia a Republikánus Pártot, és ellentétben a 2016-os választással, ezúttal nem a pártelit tagjaival fogják feltölteni adminisztrációját, hanem hozzá lojális híveivel, emiatt második ciklusa jóval másabb lesz, mint az első.

Hiába cserélték le Bident, ha szelleme végig kísértette a demokratákat

A demokraták nehéz helyzetben találták magukat idén júniusban, amikor Joe Biden amerikai elnök az első elnökjelölti vitán látványosan leszerepelt Donald Trumppal szemben. Annak ellenére, hogy Biden 2020-ban azt ígérte, mindössze egy ciklusig lesz elnök, végül mégis nekifutott az elnökválasztásnak, miközben mentális képességeinek hanyatlása már régóta látható volt.

Biden végül csak egy hónappal később lépett vissza, és ajánlotta maga helyett alelnökét, Kamala Harrist.

A Biden-adminisztráció – aminek ő is tagja volt – rendkívül népszerűtlen volt, sokan Bidenék politikáját okolták a megemelkedett árak miatt, ráadásul míg Trump lényegében már 2022 novembere óta kampányolt és 2016 óta mindenki tisztában van, ki is Trump és mit is akar, addig Harrisnek mindössze 109 napja maradt prezentálni saját vízióját, és bemutatnia saját magát az amerikaiak szélesebb körének.

Harris ugyan próbált valamennyire eltávolodni a Biden-adminisztrációtól, de ez nem volt elég hangsúlyos: Bident nem lökte a busz alá, ehelyett próbált arról beszélni, hogy valójában jó helyzetben van a gazdaság – makroszinten valóban jó év volt eddig 2024 –, a Biden-adminisztráció hibáit pedig nem ismerte el, az ezekről szóló kérdéseket inkább elmismásolta. Ehelyett új terveket mutatott be, hogy elnökként mit tenne. Ezeket a republikánusok azzal hatástalanítottak, hogy akkor miért nem tett értük az elmúlt négy évben.

Az alelnök emellett paradox módon magát a változás jelöltjének mutatta be, annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben ő is hatalmon volt – igaz, az alelnököknek valójában nincs túl sok beleszólásuk az elnök döntéseibe.

Ezenkívül még legalább két problémája volt Harrisnek, amiket nem tudott megoldani: egyrészt az, hogy az elmúlt évek romló világgazdasági helyzete miatt a legtöbb regnáló állam- és kormányfő hátrányból indult a választáson, valamint az, hogy Harris 2019-es elnökjelölt-aspiránsi kampánya és karrierjének eredményei sok esetben szöges ellentétben állt azzal, amit idén képviselt.

ráadásul annak hibái mellett kellő ideje se volt, hogy ezt megfordítsa.

2016 után ismét kemény ellentétek lesznek a Demokrata Párton belül

Amikor nyolc éve Trump meglepetésre legyőzte Hillary Clintont, a pártban megerősödött a baloldali része – többek között Trump megválasztása segített kikövezni az utat Alexandria Ocasio-Corteznek és általa vezetett „Squadnak” –, a 2020-as demokrata előválasztás pedig több jelölt is baloldali és progresszív elemekkel próbálta elnyerni a párt szimpatizánsainak szavazatait.

A progresszívek azt fogják mondani, hogy Joe Biden és a moderáltak a hibásak, míg a moderáltak szerint a progresszívek, amiért a Biden-adminisztráció politikáit nagyban befolyásolták, és ez vezetett a párt népszerűtlenségéhez.

Obama elnöksége után a párt eleve válságba került, ami Trump megválasztásával teljesedett ki, azonban a párt belső problémái Biden 2020-as győzelme ellenére továbbra is megmaradtak. A szélsőbaloldali és progresszív kultúrpolitikájuk elidegeníti a párt korábbi bázisszavazóinak számító munkásokat, míg a kisebbségeknek tett, ám nem teljesített ígéretek a Republikánus Párthoz lökte őket.

A választási eredményekből a demokraták egy része valószínűleg azt fogja kiolvasni, hogy a választók inkább jobboldali programokat szeretnének (neoliberális, befelé forduló gazdaságpolitika, izolacionista külpolitika, kemény fellépés a bevándorlás legális és illegális formája ellen stb.), emiatt a párt moderált részei inkább ebbe az irányba mozdulnának el, míg a progresszívek és a baloldaliak szerint a probléma az, hogy a moderált gazdaságpolitika és az ígéretek akár republikánus program is lehetne, így hangsúlyosan baloldali politikát kell folytatni.

Ez pedig még élesebb lehet, ha a Szenátus mellett a republikánusok a Képviselőházban is többséget szereznek, hiszen ebben az esetben csak ők jelenthetik a féket és ellensúlyt Donald Trumppal szemben, ami még frusztráltabbá teszi a demokratákat.

+1 Trump kapott egy második esélyt, kérdés,fog-e élni vele

Kamala Harris és a demokraták azzal vádolták Trumpot a kampány során, hogy veszélyes a demokráciára, hiszen ő maga mondta, hogy egy napig diktátor lenne; a konzervatív Heritage Foundation által elkészített Project 2025 terve pedig megágyazna egy konzervatív deep state létrehozásának.

Trump első ciklusa még az adminisztráció tagjai szerint is kaotikus volt, hiszen Trumpnak nem voltak saját emberei és kiépített infrastruktúrája, hogy irányítsa a nagy hatalmi gépezetet, emiatt nagyban hagyatkozott külső szereplőkre, a Heritage Foundationre, valamint a Republikánus Párt elitjére.

Emellett a 2016-os elnökválasztás orosz beavatkozása, és emiatt a Trump-kampánycsapat ellen indított vizsgálatok, valamint a sajtó folyamatos kritikája miatt Trump végig úgy érezte, hogy üldözik, emiatt hiába ígérte azt, hogy egyesíteni fogja a nemzetet, ezen üldözési érzés miatt valójában csak tovább élezte a már meglévő ellentéteket.

Ehhez ugyanakkor nemcsak a demokratáknak, hanem neki is ki kell nyújtania a kezét, és leállni az üldözöttségből és elutasításból fakadó frusztráció okozta harcias és erőszakos retorikájával, és ígéreteihez képest mérsékeltebb politikát kellene folytatnia.

Hogy ezzel a lehetőséggel tud-e – és egyáltalán akar-e – élni Trump, azt a jövő dönti el. Azonban vélhetően a demokraták nem lesznek partnerek, ha a megválasztott republikánus elnök leállítja az ellene indított büntetőjogi eljárásokat, ha pedig a Képviselőházban demokrata többség lesz, akkor több eszközük is lesz ezzel támadni Trumpot.