Kicsoda Robert F. Kennedy Jr., akit Donald Trump elnökként hatalmassá tesz?

2024.11.06. 11:22

Donald Trump republikánus megválasztott elnök győzelmi beszédében is kitért Robert F. Kennedy Jr.-ra, az egykori független elnökjelöltre, akinek megköszönte támogatását, valamint megismételte, hogy RFK Jr. lényegében teljhatalmat kap az egészségügyben.

Az olajat hagyd rám! Több folyékony aranyunk van, mint a világ bármely más országának. Bobby, maradj távol a folyékony aranytól! Ettől eltekintve jó szórakozást, Bobby!

– mondta Trump szimpatizánsai körében az eredményváró buliján, miközben korábban azt mondta, hogy RFK Jr. lényegében azt csinál az egészségüggyel, amit csak szeretne.

De mit tervez RFK Jr., ha valóban ő lesz az új Trump-adminisztráció egészségügyi minisztere?

A vakcinaszkeptikus környezetvédelmi ügyvéd

Robert F. Kennedy Jr. nemcsak neve miatt volt ismert, hanem környezetvédelmi ügyvédként töltött évei miatt is. Karrierje során több szennyező céget is beperelt, ráadásul sikerrel is járt. Azonban a koronavírus-járvány alatt lett viszonylag ismert,

amikor az amerikai kormány járványra adott válaszát túlzónak találta.

Emellett az Amerikában nagy vakcinaellenes mozgalom egyik vezéralakja: RFK Jr. gyakran hangoztatja azt a tudományosan egyébként cáfolt tévhitet, hogy a vakcinák autizmust okoznak.

Kennedy az elnökválasztási kampány utolsó napjaiban két bejelentéssel keltett nagy figyelmet: egyrészt elmondta, hogy Trump nagy mozgásteret ad neki az egészségügyben, emellett pedig bejelentette, hogy

Trump elnöksége első napján betiltják az ivóvízben a fluorid használatát, amit a fogak erősítése miatt használnak.

Amikor Trumpot kérdezték RFK Jr. tervéről, arra röviden azt válaszolta, hogy ez a terv számára elfogadhatónak számít, miközben sok szakértő szerint az elmúlt évszázad egyik legfontosabb egészségügyi eredménye.

Ezenkívül sajtóhírek szerint az egészségügyi ügynökség élére egy vakcinaszkeptikust ajánl Trumpnak, valamint több vakcina betiltását is javasolja az elnöknek. Az AP hírügynökség pedig úgy tudja, RFK Jr. olyan adatokat kér, amelyekkel alá akarja támasztani, hogy a vakcinák nem biztonságosak.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a globális immunizálási erőfeszítések legalább 154 millió életet mentettek meg az elmúlt 50 évben.

A választás előtti napokban Trump azt mondta, hogy hagyja Kennedyt „vadulni” az egészségügyben, az élelmiszerekkel és a gyógyszerekkel kapcsolatos kérdésekben. Kennedy többször is elmondta, hogy Trump győzelme esetén számos politikai döntést befolyásolni akar, és azt mondta, Trump megígérte neki, hogy ő felel majd az egészségügyi ügynökségekért és azok átszervezéséért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Párizsban döntöttek az oroszok elleni szankciókról

Párizsban döntöttek az oroszok elleni szankciókról

A csúcson Magyarország nem vett részt.

34 perce

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

1 órája

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

3 órája

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

2 órája

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

5 órája

  • Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Megszüntették a Waze egyik funkcióját

Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.

3 órája

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja

A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.

2 órája

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40