Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
További Fehér ház cikkek
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Elon Musk felidegesítette a régi gárdát, most ők mondhatják meg, kik lesznek Donald Trump miniszterei
- Ügyészek ellen emelne vádat Trump új igazságügyi miniszterjelöltje
- Soros György egykori jobbkeze lesz Donald Trump pénzügyminisztere
Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden amerikai elnök a fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban − jelentette be az elnök a Fehér Ház közleményében vasárnap este az MTI híradása szerint, mielőtt hivatalos látogatásra Angolába utazott.
Közlése szerint Joe Biden vasárnap írta alá a kegyelmi rendeletet. Az elnök szerint tartotta magát a hivatalba lépésekor tett ígéretéhez, miszerint nem fog beavatkozni a szövetségi igazságszolgáltatás döntési folyamatába annak ellenére, hogy a fia elleni büntetőeljárást szelektívnek és méltánytalannak tartotta.
Vasárnap meghozott döntését a kegyelemről Joe Biden a többi között azzal indokolta, hogy a vádhatóság szinte soha nem emel bűnvádat a fia által elkövetett súlyú, fegyvervásárláshoz kapcsolódó ügyekben.
Joe Biden a fia elleni másik büntetőüggyel kapcsolatban úgy vélte, hogy az adófizetés súlyos függőség miatti elmulasztásának általában nincsenek büntetőjogi következményei, ha az elmaradást az érintett utólag pótolja. „Világos, hogy Huntert eltérően kezelték” − fogalmazott Joe Biden.
Drogfüggősége alatt vásárolt fegyvert Hunter Biden
Hunter Bident Delaware államban az esküdtszék a bírósági tárgyalást követően júliusban találta bűnösnek tiltott fegyverbirtoklás és hivatalos szövetségi nyomtatványon tett hamis nyilatkozat miatt. Az 54 éves üzletember 2018 őszén, súlyos kábítószer-függősége idején lőfegyvert vásárolt.
Az amerikai törvények szerint függőséggel érintett személy nem birtokolhat legálisan fegyvert, a vásárláskor büntetőjogi felelősség tudatában kell nyilatkozatot tenni a kizáró tényezőkről. Az ügyben a bíró a büntetési tétel kihirdetését eredetileg november 13-ra tűzte ki, majd decemberre halasztotta.
Adócsalás ügyében decemberben várható ítélet
Hunter Biden ősszel Kaliforniában mintegy 1,4 millió dollár adó megfizetésének elmulasztása miatt állt bíróság elé. A büntetőtárgyalásra ugyanakkor nem került sor, mert az elnök fia váratlanul vádalku keretében elismerte bűnösségét. Az adóügyben a büntetési tétel kihirdetését a bíró december 16-re tűzte ki.
Joe Biden a november 5-i választás előtt − még elnökjelöltként, majd visszalépését követően is − többször kijelentette, hogy nincs szándékában fiát kegyelemben részesíteni.
Donald Trump megválasztott elnök, szintén a választási kampány időszakában, azt mondta, hogy amennyiben elnökké választják, hajlandó lenne megfontolni a kegyelmet elődje fiának ügyében, mert az eljárást károsnak tartja az ország szempontjából.
Rovataink a Facebookon