Demokrata győzelemre számítanak az amerikaiak

2007.03.13. 12:33
Esélytelennek tűnnek a közvélemény-kutatások szerint a republikánusok a jövő évi amerikai elnökválasztáson. Talán ezért is olyan nyugodtak, miközben a biztos nyerőnek tűnő demokraták két legesélyesebb jelöltje gyilkos küzdelembe kezdett.

Jó a hangulata a Demokrata Párt szimpatizánsainak. A CBS és a New York Times közös közvélemény-kutatása szerint az amerikai vállasztópolgárok 61 százaléka szerint a demokrata jelölt fogja nyerni a 2008-as elnökválasztást, a republikánus jelölt győzelmére csak 26 százalék tippelt.

Pedig még Dole-lal is elégedettek voltak

A demokraták magabiztosságára jellemző, hogy 84 százalékuk biztos jelöltjük jövő évi győzelmében. A republikánusoknak csak az 50 százaléka gondolja ezt saját jelöltjükről, miközben 36 százalékuk a demokraták győzelmére fogadna.

A republikánusok lehangoltságát csak fokozza, hogy csupán 40 százalékuk elégedett a jelöltválasztékkal. Talán egy dolog nyugtathatja meg őket. 1991-ben a demokrata szimpatizánsok alig 18 százaléka volt elégedett a demokrata elnökjelöltekkel, a választás mégis Bill Clinton nyerte. Pedig akkor a republikánusok 59 százaléka nagyon elégedett volt az idősebb Bushsal.

A republikánusok többsége 1996 márciusában is elégedett volt a jelöltekkel, pedig akkor Bob Dole volt a sztár, aki csak egyes szám harmadik személyben volt képes beszélni magáról, a többi jelölt közül pedig csak a náci Pat Buchanan neve jut eszünkbe.

Obamát utálják a legkevésbé

A demokraták viszont nagyon elégedettek, 57 százalékuk szerint megfelelő kínálatból választhatnak maguknak elnökjelöltet. Akik közül pillanatnyilag Hillary Rodham Clintont tartják a legtöbben jó jelöltnek, de Barack Obama 5 pontos lemaradását ellensúlyozhatja, hogy róla csupán a demokraták 9 százalékának van rossz véleménye, míg Clintonnéról 17 százaléknak.


Barack Obama

Talán a republikánus tábort elborító depresszió az oka, hogy a demokraták most jó szokásukhoz híven saját pártjuk tönkretételén kezdtek ügyködni. Nehéz ugyanis másként értékelni a Clintonné és Barack Obama között kilenc hónappal az első előválasztás előtt már mélyütésekkel tarkítva zajló öldöklő küzdelmet.

Beszólt Clintonban

A Washington Post beszámolója szerint Clintonné stábját már-már teljes Obama-megszállotság jellemzi, a legesélyesebbnek tartott demokrata jelölt halaszthatatlan feladatának érzi, hogy a Nagy Fekete Reménység minden pisszenésére reagáljon. "Hillary? Nos, Hillary érdekes" – idézte a lap Obamát, aki, hol máshol, az iowai Clintonban vette szájára először riválisa nevét az előválasztási kampányban.

És miközben a demokraták egymás rituális legyilkolására készülnek, a republikánusok unalmas mezőnyében Rudy Giulliani volt New York-i polgármester egyértelmű vezetést szerzett, és a jelen állás szerint nem valószínű, hogy más lesz a párt vesztésre ítélt elnökjelöltje.