Antennás marslakók Izraelben, ingyen temetés Libanonban

A Kerblog a háború kitörése óta egyre olvasottabb oldal, Mazen Kerbaj, a libanoni zenész és festő, nem világmegváltó esszéket publikál rajta, inkább hétköznapjait érintő történeteket mesél el: rendszeresen jár sörözni barátaival, éjszakánként hazatérve pedig leül a gép elé, és ha nincs áramszünet, feltölti legfrissebb rajzait, és persze ír.

Szombaton Mazennek megcsörrent a telefonja, egy izraeli újságíró akart vele interjút készíteni a zenéről, amit mostanában Bejrútban játszanak. "Máskor örültem volna neki, hogy egy izraeli lapnak beszélhetek a zenémről és a rajzaimról. Valószínűleg azzal kezdtem volna, hogy nem is tudtam elképzelni az izraelieket zöld emberként, antennával. Beszéltem volna a free jazzről, az improvizatív és experimentális zenei szcénáról Libanonban, azt mondtam volna, hogy a világon Tel-Aviv a Bejrúthoz legközelebbi város, és mindkét város zenészei és művészei között rengeteg hasonlóság van: az időjárás biztosan, nem is beszélve a mediterrán életmódról, vagy a rengeteg értelmiségiről, művészről, gondolkodóról és szabad emberről.

Ma, amikor lehetőségem nyílt volna rá, már nem szeretnék erről beszélni. Ma a barátaim helyett az izraeli légierővel zenélek, és nem fogadom el, hogy így van. Ma szomorúan veszem észre, hogy nem ugyanazt az időjárást érzékeljük, Bejrútban napról-napra egyre melegebb van, és nem fogadom el, hogy így van. Kezdem azt érezni, hogy Izraelben nincsenek szabad emberek. Egyre inkább úgy gondolom, hogy az izraeliek nagy része zöld és antenna van a fejükön, és nem kéne elfogadnotok, hogy így van" - írja Mazen.

Egi Tel-Avivból kommentálja a bejegyzést. Az izraeli hozzászóló szabad embernek tartja magát, szerinte az egyetlen megoldás, ha egy kávéházban találkoznak, ott zenéről és művészetekről beszélgetnek, és esetleg megisznak egy üveg bort. Egi ezt tartaná az igazi ellenállásnak: beszélgetni a zöld, antennás marslakókkal, amikor az mindenki szerint hiábavaló.

Az izraeli Szörényi Levente

David egy haifai óvóhelyen vészeli át a rakétatámadásokat, hétfőn már a háború 25. napját számlálja. David az izraeliek egyharmadát csüggedtnek látja, ők azok, akik az északi településeken élnek, a határtól még 20 kilométerre is napi 24 órát kell a bunkerekben tartózkodniuk. A blogger arról számol be, hogy mostanság a népszerű izraeli rádiók sokkal több izraeli zenét játszanak, mint külföldit. Jellemzően hazafias daloknak nevezik ezeket a slágereket, ezek szerinte inkább melankolikusak, mint lelkesítőek.

Az ultrabalos nagybácsi Libanonból

Az Israel North Blogon is író Deargen orosz nyelvű blogján számol be arról, hogy szomszédjához megérkezett Libanonból a keresztény rokon. A nagybácsi szerint a lehető legjobb dolog ma Libanonban, ha valakinek betegség okozza halálát, mert akkor a Hezbollah állja a temetés költségeit és a családnak járó egyéb juttatásokat. Ilyenkor felírják az elhunyt nevét Az izraeli hadsereg kegyetlenségének áldozatai című listára, holttestét elviszik egy szétlőtt környékre, ahol a romok közt lehet fotózni.

Deargen ír arról is, hogy a Hezbollah nem engedélyezi a fotózást és a filmezést a városokon belül, kizárólag szigorú ellenőrzés mellett. Csak azokat a helyszíneket lehet megörökíteni, és csak abból a szemszögből, amihez a Hezbollah is hozzájárul. Gyakorlatilag mindenki tud erről, a libanoni hatóságok is, de a külföldi újságíróknak vagy van valami különösebb okuk, hogy nem szólnak erről, vagy egész egyszerűen félnek.

A libanoni nagybácsi, aki egy taxis vállalkozásban dolgozik, azt is elmesélte, hogy a taxisoknak van egy címlistájuk, ahova nem vihetik el a külföldi újságírókat, ha ezeken a helyeken mégis fotózást, jegyzetelést látnak, azonnal jelenteniük kell. A listán szerepelnek olyan helyek is, amelyek környékén sose volt Hezbollah-bázis, csak a normál libanoni élet képeit mutatná. Ha egy taxis megszegi a szabályokat, akár életével fizethet érte, és neve szintén felkerül az izraeli hadsereg kegyetlenségének áldozatai című listára.

Deargen felhívja a figyelmet arra is, hogy a libanoni nagybácsi ultrabaloldali, és erősen Izrael-ellenes, Izraelt következetesen a kapitalista terjeszkedés központjának hívja, és agresszornak tartja. Deargen olvasatában a nagybácsi becsületes ember, így véleményét nem etnikai kérdésekre, az olaj árára, vagy piszkos politikai játékokra (példaként az orosz kormány propagandáját hozza) alapozza, hanem saját értékrendjére. Nem titkolja azt sem, hogy a nagybácsit leninista nézeteiért Libanonban börtönbe zárták.

Állam az államban

A libanoni nagybácsi történetét alátámasztják Michael J. Totten amerikai újságíró tapasztalatai is, aki még tavasszal járt Libanonban, és aki blogján miniatűr államnak nevezi a Hezbollah uralta területeket Dél-Libanonban és Bejrút déli kerületeiben. Az újságíró közel-keleti utazásai során fotókat is készít, ám a dél-bejrúti képek minőségét nem tartja megfelelőnek. "Dahije kerületben fényképezni szigorúan tilos. Nem mertem még felemelni se a kamerámat, csak a mozgó autóból, a szélvédőn keresztül fotóztam párat, azt is csak óvatosan" - írja blogján magyarázatul a képek minőségére.