Meleg párjáról vall könyvében Berlin polgármestere
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Klaus Wowereit a világ egyik legismertebb meleg politikusának számít. A szociáldemokrata politikus 2001-ben az elsők között coming outolt, azóta szállóigévé vált mondatával: „Meleg vagyok, és ez jól van így”. Nem véletlen, hogy most megjelenő könyvének is ez a címe: És ez jól van így. A megjelenés előtt álló könyvből a német Bild közölt részleteket.
A most 54 éves politikus könyvében ír fiatalkoráról is, amikor még a nők érdekelték. Az iskolában legendásak voltak a náluk tartott pincepartik, ahol szülői felügyelet nélkül lehetett bulizni. Wowereit romantikusan idézi fel, ahogy a sötétben csókolózott egy Sabine nevű lánnyal, amíg el nem szédültek mindketten.
Egyetemista korában is keményen bulizott, nem volt olyan szórakozóhely, amit kihagyott volna haverjaival. Bár az éjszakai kicsapongásokat izgalmasnak találta, ekkor jött rá arra, hogy egy kicsit más mint a többi fiú.
A kedves kis Wowi
„Persze a lányok is érdekeltek, de nem csak ők. Belül zavarodott voltam, még ha kifelé én is voltam a kedves ki Wowi”, írja. Két hosszú, éveken át tartó kapcsolata volt nőkkel. „Bár ezek jó párkapcsolatok voltak, be kellett látnom, hogy becsaptam magam”, olvasható a könyvben.
Először tartós férfikapcsolatot keresett. Az első póbálkozások sikertelenek voltak, egy idő után úgy döntöttem, hogy feladom és a sorsra bízom magam.
Ahogy felhagyott a görcsös férfi partnerkereséssel, 1993-ben megismerkedett egy bárban Jörn Kubickivel, aki nagy benyomást tett rá „ Ha akkor tudtam volna, hogy rokona a schleswig-holsteini liberális Wolfgang Kubicki-nak, talán még egyszer átgondoltam volna ezt a dolgot”, ereszt meg könyvében Wowereit egy vicces politikai oldalvágást.
Hamar kiderült, hogy az ideggyógyászként dolgozó Jörn az igazi. „Megismerkedésünk után pár nappal Jörn elutazott Berlinből a szüleihez és borzasztóan hiányoztunk egymásnak. Úgy szenvedtem mint egy tinédzser.”
Mindenkinek tudnia kell
Wowereit válaszút elé került: „Sok meleget ismertem, akik a feleségükkel, gyermekeikkel normális polgári életet éltek és szenvedtek. Nem akartam olyan életet, ami a félelmen és a hibás beállítódáson alapul. Jörn egyértelmű döntésre kényszerített. És ez jól volt így”.
Amikor felmerült, hogy indul a berlini polgármesteri posztért, át kellett gondolnia, mit akar kezdeni a homoszexualitásával. A görcsös titkolózás nem volt járható út. Ezt Guido Westerwelle a német liberálisok (FDP) elnökének példája bizonyította, aki éveken át próbálta példás családapának beállítani magát, míg 2004-ben ő is felvállalta a nyilvánosság előtt homoszexualitását.
A témát offenzív módon kellett kezelem, írja Wowereit. Aki még nem tudja, annak tudnia kell, mondta párttársainak, és ők egyetértettek azzal, hogy a kampányban az ellenfél a homoszexualitását kezdheti ki.
A legjobb reklám
Wowereit egy, a sajtó számára nem nyilvános tartományi elnökség ülésen mondta el híres beszédét, amelynek a végén hangzott el a mondat: „Meleg vagyok és ez jól van így”.
A meleg és leszbikus szociáldemokraták csoportja azonban előzőleg már elterjesztette meleg körökben, hogy egyik politikusuk nagy bejelentésre készül. Alig telt el 24 óra a tartományi elnökségi ülés után, amikor a Queer című melegmagazin közzétett egy sajtóközleményt, amelyben ünnepelte Wowereit bejelentését.
A hatás óriási volt. Semmilyen reklámkampánnyal nem sikerült volna ilyen ismertséget elérni. Interjúk sora következett, talkshow-kban lépett fel, és nem utolsó sorban megnyerte a választást Berlinben, ahol azt megelőzően harminc évig jobboldali többségű vezetés működött, de amely egy komoly bankbotrányba keveredett „Sok berlini biztos azt gondolta: előbb a korrupt jobboldal, most meg a buzi baloldal, ez azért nem normális”, ironizál könyvében Wowereit.
A first lady
„Jörn a legjobb barátom. Visszafogott és szinte mindig barátságos. Tud bánni a hangulataimmal, és ami fontos, nem vesz részt a politikai nagyüzemben”, írja barátjáról Wowereit, akivel 2005 óta együtt él.
„Ha hazamegyek egész más dolgokról beszélgetünk, elolvassa a könyveket, amelyeket ajándékba kapok, és csak a legfontosabbakat ajánlja nekem. Én az ő szakácsművészetét cikizem, ő a pocakomat. Csodálatosan normális a kettőnk kapcsolata és a legjobb bizonyíték arra, hogy egy pár több mint két önálló ember”, írja a berlini polgármester.
Könyvében kitér arra az interjúra is, amelyben barátja azt mondta róla, hogy egy kiskirályt tűr meg az oldalán és cikizte Wowereit zenei ízlését. Erre Wowereit azt jegyzi meg, hogy többször észrevette, amint Jörn is vele együtt dúdol, ha éppen Take That-et hallgat otthon.
A pár megpróbálja viccesen felfogni azt, hogy Jörnt Berlinben first ladyként is emlegetik. „Jörn nincs egyedül, Joachim Sauer professzor, Angela Merkel kancellár férje személyében legalább van egy sorstársa, ha programot szerveznek a politikusok feleségeinek”, írja Wowereit.