Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAlföldi mégsem megy el a jobbikos bizottság meghallgatásra
További Kultúr cikkek
Alföldi Róbert azzal indokolta döntését, hogy leváltásáról nem illetékes tárgyalni az említett albizottság - tudta meg a Népszava. Alföldi vasárnap még úgy nyilatkozott, hogy elmegy a meghallgatásra, amelyet a jobbikos Novák Előd hívott össze, hogy a színházigazgató leváltásáról tárgyaljanak. Az Index megkeresésére Alföldi Róbert nem kívánt nyilatkozni.
A Jobbik nehezményezte, hogy az Alföldi vezette intézmény befogadta a Budapesti Román Kulturális Intézet rendezvényét, amelyen a román nemzeti ünnep alkalmából rendeztek volna meg. Alföldi később lemondta a rendezvényt, ám ez nem volt elég, a párt továbbra is úgy tervezi, hogy december elsején tüntetést tart a Nemzeti Színház előtt.
A Népszava információi szerint a héttagú albizottság egyébként is tanácskozás-képtelen lenne csütörtökön, mivel a négy fideszes tag jelezte, hogy nem kíván részt venni az ülésen, a szocialista Hiller István pedig külföldön lesz.
A Jobbik fél éve le akarja váltani
Novák Előd, a Jobbik képviselője már május végén, Réthelyi Miklós miniszter meghallgatásán határidőt kért arra, hogy mikor váltják le a Nemzeti Színház éléről ahogy ő mondta "Alföldi Robertát". Az eset nagy felháborodást keltett, a kulturális bizottság fideszes elnöke elítélte Novák Előd viselkedését. Réthelyi Miklós akkor azt mondta, hogy nem ez most a legfontosabb kérdés, és minden nagy kulturális intézmény működését át fogják tekinteni. A Jobbik akkor azért támadta Alföldit, mert nem rúgta ki a színházból Stohl Andrást alkohol és drog hatása alatt okozott közúti balesete miatt.
A párt november közepén újra követelte a színházigazgató leváltását, miután a Magyar Hírlap megírta, hogy a Nagy-Románia megalakulásának 92. évfordulóján a román kulturális intézet a Nemzeti Színházban tartja magyarországi rendezvényét.
November 22-én Pörzse Sándor, a Jobbik képviselője interpellálta Halász János államtitkárt. Pörzse hosszasan sorolta a Nemzeti Színházban előadott darabok általuk botrányosnak tartott jeleneteit, köztük azt, hogy "a János vitézben Juliska prostituáltként dolgozik". Halász válaszában kifejtette, hogy "sok mindenben úgy érzek, mint Ön", és mindennek eljön az ideje. A János vitézben egyébként nincs Juliska nevű szereplő, csak Iluska.
"A kormány törekszik a probléma megoldására"
Miután Novák Előd a kulturális és sajtóbizottság múlt heti ülésén már indítványozta, hogy Alföldi leváltásának ügyét vegyék napirendre, de ezt a többség nem támogatta, a bizottság működését ellenőrző albizottság napirendjére tűzte a kérdést. Novák vasárnap közleményben jelentette be, hogy a bizottság meghívását elfogadta a színházigazgató, aki ott "elmondhatja védőbeszédét". Alföldi most mégis úgy döntött, hogy nem megy el a meghallgatásra, mivel nem tartja illetékesnek a bizottságot a kérdésben.
Hétfőn újra téma volt Alföldi a Parlamentben, a Jobbik újra határidőt kért a színházigazgató leváltására, Halász ekkor már úgy válaszolt, hogy a kormány törekszik a probléma megoldására, mint mondta nem szeretnének úgy meghozni fontos döntéseket, hogy az eredmény köszönőviszonyban sincs a kívánt céllal. "Meghozzuk a szükséges döntéseket, és megfelelő időben, nagy nyilvánosság előtt ismertetjük".
A jobbikos Novák Előd kedd délutáni közleménye szerint "a Fidesz ismét szabotálni próbálja az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának munkáját, ezért az ellenzéki párt az obstruáló képviselők elérhetőségének közzétételével mozgalmi alapon arra kéri a választópolgárokat, hogy hívják fel figyelmüket a házszabályban is rögzített részvételi kötelességükre". Az albizottság négy ülése közül csak egy volt határozatképes, mivel a kormánypárti képviselők úgy vélik, hogy Novák Előd pártpolitikai céljaira használja fel a bizottság ülésének összehívását.