Túlélne egy Walking Dead-epizódot?

Mall of Horror

Azt már az 1978-as Holtak hajnala óta tudjuk, hogy a zombiapokalipszis túlélői előszeretettel menekülnek bevásárlóközpontokba, mivel ott a konzervek mellett shotguntöltény is akad a polcon. A 2005-ös Mall of Horror George A. Romero-klasszikusának és annak a székfoglalós játéknak a turbó változata, ahol mindig eggyel kevesebb ülőhely van, mint ahány ember: a játékosok a pláza limitált számú rejtekhelyeiért futnak versenyt, és akit a legjobban utálnak, azt odalökik az éhes zombiknak.

Az Asmodée Editions élőholtas túlélőszimulátora már a dizájnnal belophatja magát azoknak a szívébe, akik 2003 óta olvassák a Walking Dead-szériát. Vagy mostanában nézik a sorozatot. A karaktereket jelző korongokat és a felszerelés-kártyákat képregényes hangulatú illusztrációk díszítik, maga a játéktábla pedig úgy néz ki, mint amikor egy állig felfegyverzett zombimészáros kommandó átnyilazgatja, összehamuzza, lekávézza és fotókkal tűzi tele bevetés előtt a taktikai térképet.

A hat játékos egy-egy plázába szorult csapatot alakít: vannak itt amerikai focisták, military-mániások, gettólakó rapperek, fánkzabáló zsaruk és persze a kötelező, kertészgatyás redneckek, plusz hatodiknak egy kivezényelt öltönyös-napszemüveges Men In Black-osztag. Minden játékosnak 3 karaktere van: egy 7 pontot érő, sikoltozó cheerleader, egy 5 pontot érő, baseballütős nehézfiú és egy 3 pontos, pisztolyos őrült. A játékot az nyeri meg, akinek a legtöbb pontnyi figurája marad életben a csapásmérő helikopterek érkezéséig. (A háromfős verzióban van még egy plüssmackót ölelgető kislányunk is, aki ugyan aranyos, de csak 1 pontot ér, így mindig elsőként eszik meg a zombik.)

Mindhárom figuránk természetesen nem maradhat életben: a Mall of Horror ugyanis egy szemétparaszt játék, de legalább a vicces és brutális fajtából. A pláza helyszínein - klotyó, Cachou Sexy Clothes, Megatoys Paradise, a biztonsági őrök szobája és a szupermarket - limitált a búvóhelyek száma (ezeket kis kék gombostűk jelzik). A játékosok minden körben a többiek tudta nélkül, egy tárcsán jelölik meg, hová akarnak mozogni, így könnyen lehet, hogy az utolsó játékosnak már nem marad búvóhely. Aki egyik helyre sem fért be, a parkolóházba kerül, ahol lehet ugyan tárgykártyákat szerezni (egyet saját magunknak és egyet sajnos kötelezően egy másik játékosnak), de a zombik mindig itt rendezik a legvéresebb aratást.

A köröket mindig a pláza biztonsági főnöke kezdi. Ő a játék elején a legidősebb játékos, később viszont mást is meg lehet szavazni a tárcsákkal. Főnöknek azért jó lenni, mert ő dobja ki négy kockával, melyik helyszínre hány zombi fog érkezni. Az eredményt csak ő láthatja (plusz aki kijátszik egy biztonsági kamera kártyát), a mozgását viszont hangosan be kell jelentenie, így a többi játékos nagyjából sejtheti, melyik lesz a zombimentes helyszín.

Szavazótárcsákat kell akkor is használni, ha egy szobába ugyanannyi, vagy több élőholt akar betörni, mint ahányan ott elbújtak. Ilyenkor jön a lázas számolgatás (a baseballütős nehézfiú két személyt ér, néhány kártya pluszokat ad), a vérfürdő (pisztollyal és tűzoltóbaltával egy zombit, shotgunnal és láncfűrésszel kettőt lehet kinyírni), és persze a kölcsönös fenyegetőzés, a behízelgő alkudozás meg a kétségbeesett rinyálás is, mert ahol nem sikerül megakadályozni az élőholtak támadását, ott titkos szavazással ki kell választani egy karaktert (itt a pisztolyos fickók voksa kettőt ér), akit megesznek a zombik, majd jóllakottan hazamennek. Persze a következő körben visszatérnek.

A szabályokat már jól ismerő, veterán játékosok tesztjeink során elképesztően vicces ötletekkel szívatták egymást: a kötelező tárgyátadásnál kamera kártyát dobtak oda a zombik támadási helyét amúgy is ismerő főnöknek, aki bosszúból a legdurvább zombiapokalipszis helyszínét mondta be célállomásnak, hogy utána egy Sprint lappal elsőként meneküljön biztonságos helyre. A készítők morbid humora pedig az összes horrorsablonból gúnyt űz: extra zombi kerül abba a szobába, ahol a legtöbb cheerleader sikoltozik, és az a játékos sem unatkozik, akinek már az összes karaktere meghalt, mert minden körben plusz zombit rakhat fel a táblára, hogy bosszút állhasson az őt kiszavazó túlélőkön.

Zombie Dice

A zombigyilkolászda után az agyevésbe is belekóstolhatunk. Az utazáskor, kocsmában és unalomba fulladt házibulikon egyaránt játszható Zombie Dice-t a hasonlóan pihentagyú Cthulhu Dice-szal együtt tavaly dobta piacra az amerikai Steve Jackson. Róla egyébként tudni kell, hogy bár nem ő találta ki Ian Livingstone-nal a Kaland-Játék-Kockázat-sorozatot, három lapozgatós könyvet is írt (Skorpiók mocsara, Robot kommandó, Demons of the Deep), miközben kitalált egy tucat táblás és kártyás játékot.

A Zombie Dice-ban éhes zombikat alakítunk. A cél az, hogy hamarabb befaljunk tizenhárom agyat zombitársainknál, de a dolgot nehezíti, hogy az áldozataink néha elszaladnak, vagy ránk lőnek shotgunnal. Az eseményeket a műanyag pohárban tárolt tizenhárom hatoldalú kocka dönti el, ezekből kell a játékosnak véletlenszerűen kihúzni hármat. Ha agyat dob, sikeresen megevett valakit, ha robbanást, akkor rálőttek, lábnyomnál viszont elmenekül az áldozat. Az első dobás után a játékos vagy megáll, és felírja az összegyűjtött agyakat, vagy továbbmegy, és újra dob három kockával: a lábnyomokat megtartja, az agyak és lövések helyett új kockákat kell húzni.

Érdemes bevállalni többször is egymás után a kockadobást (nálunk a tesztjátékok alatt rengetegszer elhangzott az "Egy agy nem agy!" mottó), mivel a mohó és szerencsés zombik akár 6-7 agyat is begyűjthetnek egy kör alatt. Persze ha menet közben bármikor összegyűlik három robbanás kocka, a játékost lelőtték, és az addig gyűjtött agyak elvesztek. A játék humorforrását és izgalmi faktorát a véletlenszerűen kihúzott kockák színe jelenti: a hat darab zöld kockán három agy, két lábnyom és egy robbanás található, a négy sárgára két agy és két robbanás került, a három piros pedig igazi játkosgyilkos egy aggyal és három robbanással.