Bertalan
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Isten egy megbűvölt MÁV-kocsiban lakik

2012.03.12. 00:56
A magyar Tim Burton, Lakatos István nem csak képregényeket rajzol, de néha meseregényt is ír. Mégis egy barátja panellakásában kell nyomorognia, pénz és munka nélkül. Dobozváros című könyvébe nemcsak a kislabdadobásban gyenge, bundáskenyér-imádó gyerekkori énjét írta bele, de azt a csápkezű felnőttet is, aki valahol lenni szeretne.

Lakatost magyar Tim Burton helyett a magyar Neil Gaimannek is hívhatjuk ezentúl, hiszen Alfabéta-díjas, közönségkedvenc képregényalkotóból napilapokban és blogokon is körülrajongott urban fantasy író lett. A Dobozváros ráadásul pont úgy indul, mint Gaiman Coraline-ja: egy különc gyerek (ott Coraline, a kislány, itt Zalán, a kisfiú) rádöbben, hogy egy ismeretlen, gonosz hatalom bábukra cserélte ki a szüleit, majd fejest ugrik egy olyan csodavilágba, ahol sokkal izgalmasabb kalandok várnak rá, mint az unalmas Földön.

A gaimani örökség ott is tetten érhető, hogy Lakatos bámulatos könnyedséggel mixeli össze a legkülönfélébb vallási-mitológiai elemeket a rögvalóságunkkal, a popkultúrával és a 80-as évek újra divatossá váló dizájnjával. A Dobozvárosban teljesen természetes dolog, hogy Isten egy megbűvölt MÁV-szerelvényben lakik, jól megférnek egymás mellett a sárkányok és a robotok, a képregényimádó kis főhős pedig még a Jedi-mesterek legendás fénykardját is megtalálja egy pedálos Moszkvics mögött, miközben a gonosz legyőzéséhez elengedhetetlenül szükséges tárgyat keresi.

Természetesen a Star Wars-utalás sem véletlen. Lakatos tudatosan vagy tudat alatt pont ugyanazt a The Hero's Journey-formulát alkalmazta a Dobozvárosban, amit George Lucastól J.K. Rowlingig minden író, aki a kollektív tudatalattink meséi mellett a kedvenc könyveiből és filmjeiből gyúrja össze a saját történetét.

Főhősünk itt is egy kissé különc srác, Luke Harry Zalán, aki egy unalmas család unalmas hétköznapjait éli, titokban viszont egy sokkal izgalmasabb életről ábrándozik. Egyik nap találkozik egy habókos vénemberrel, Ben Kenobival Dumbledore professzorral Széklábbal, aki nemcsak bemutat neki egy izgalmas csodavilágot, de belerángatja élete legnagyobb kalandjába, hiszen valójában a fiú az egyetlen az egész univerzumban, aki legyőzheti az öreg egykori tanítványát, a sötét oldalra átállt Darth Vadert Tom Denemet az Egyest. A sűrűsödő események forgatagában Luke Harry Zalán összehaverkodik egy szőrös segítőtárssal, Csubakkával Hagriddal Kolompóccal, kötelező vicces sidekicknek pedig mellé sodródik Han Solo Ron Weasley az igazi apja, aki a történet végén megkapja a női mellékszereplőt is, hiszen az igazi mesehősöknek köztudottan nincs ideje a csajokra, ha a világ megmentése a tét.

Bár a fentiek alapján a Dobozváros csak egy sokadik Csillagok háborúja-másolatnak tűnik, több annál. Az író több fejezetben is kikacsint az olvasóra, miközben viccet csinál a Star Warst másoló történetek dramaturgiájából, a robotos-sárkányos-retrómániás műfaji keveredések mélyén pedig egy nagyon is tudatos világépítő koncepció rajzolódik ki. A rutinos Lakatos-olvasó ugyanis már az első pillanatban rájöhet a szerelőoverallos Székláb titkára: nem más ő, mint a szakállas Mindenható a szerző korábbi, Alfabéta-díjas képregényéből, a Vasárnapból, aki egy nyugdíjas művezető szaki lelkesedésével építgette az általunk ismert univerzumot, de a természet elpusztítására törekvő emberekkel egyszerűen nem tud mit kezdeni. Sőt, a Vízözön óta, már úgy érzi, teljesen felesleges velük foglalkozni.

Ezekkel a motívumokkal a Dobozváros egymagában többet ér, mint egy szekrénnyi gyereknevelési kézikönyv, mert úgy magyarázza el a környezetvédelem, a család vagy az olvasás fontosságát, hogy az egy pillanatig sem tűnik szájbarágósnak. És még képregénymelléklet is van benne: Lakatos a mese a mesében-technikát alkalmazva, a megfelelő dramaturgiai ponton jó érzékkel egy teljesen más narratívában meséli el a Tom Selleck-bajszú, daliás űrrobot és a bolygópusztító, csápos gigaszörny csatáját. Akik valójában csak egy kifestett konzervdoboz és egy kupac gyurma a gyermeki képzelőerő nélkül, aminek a fontosságát szintén nem győzi hangsúlyozni a könyv.

A kicsik és nagyok számára egyaránt élvezhető regény másik nagy erőssége a történetet kiegészítő rengeteg illusztráció, ami mind a szerző saját munkája. Ezekben ugyan visszaköszönnek a Móra kiadó meseregényeinek Szecskó Tamás-rajzai, de hangulatilag inkább a Kaland-Játék-Kockázat könyvek egészoldalas képeit és kis, fejezetelválasztó grafikákat idézik. Nem véletlenül: Lakatos bevallottan sokat merített Russ Nicholson és John Blanche torz figuráiból, ráadásul 2012 eleje óta ő is egy lapozgatós könyv illusztrációin dolgozik.

De ki ez a Lakatos István?

A díjhalmozó író-meseillusztrátor-képregényrajzolót előszeretettel emlegeti magyar Tim Burtonként a hazai média, pedig az évek óta építgetett, saját dark fantasy mesebirodalmának éppúgy része Sajdik Ferenc, Bud Spencer, Cthulhu, Edgar Allan Poe és Steven Seagal. Összetéveszthetetlen stílusú képein a gonosznak kikiáltott varázsló együtt teázik Batmannel, Lencsilánnyal, néhány kedves zombival és egy kihalásra ítélt dinoszaurusszal a rozzant kunyhóban, vagy egy pókháló-függönyökkel és egyéb horrorkellékekkel telezsúfolt kastélyban.

Lakatos István díjnyertes történetei:

Vasárnap (2010): Alfabéta-díj kép-novella és év rajzolója kategóriában
Miserere Homine (2009): Alfabéta-díj kép-novella kategóriában
Dobozváros meseregény, 1-3. fejezet (2009) Litera különdíj
Mátyás király és a csecs vitéz (2008) Mátyás-pályázat 3. hely
Steven Seagal megmenti a világot (2006): Art Comix-pályázat 3. hely

Még több Lakatos-képregény a neten:

A bádogember meséje
A szörnyűséges lánctalpas bogár

A kis gyufaárus lány

A fekete csönd

Cím nélküli szörnyes képregény
Lencsilány