A Balatonon írtuk át a Trónok harca végét

Trónok harca kártyajáték

Máig nem tudta feldolgozni Khal Drogo és Eddard Stark halálát? A kanos törpe helyében már rég a Vastrónon ülne? Akkor a Trónok harca kártyajáték pont önnek való, mert itt a legőrültebb fordulatokkal lehet átírni a népszerű tévésorozat és az ötkötetes Martin-regényfolyam eseményeit. A mi balaton-parti tesztünkben például a jó öreg Ned Stark Havas Jonnal karöltve picsázta ki Greyjoy-ok martalócait Deres falai alól, az ikernővérét döngető Jaime Lannister pedig Khal Drogót és Daeneryst is lenyakazta, a sárkányokkal együtt.

A Fantasy Flight nevű játékipari óriás mindig is jól érzékkel csapott le a geekmágnes címek társasjátékos licenszjogaira, így költöztethették az ebédlőasztalra az elmúlt tíz évben a Gyűrűk urát, a Warcraftot, a Doomot, a Gears of Wart és az Age of Conant, idén pedig a Star Wars űrhajóit. George R. R. Martin Tűz és jég dala-ciklusából már jóval az HBO tévésorozata előtt, 2002-ben táblás- és kártyajátékot fabrikáltak, itthon mindkettőt a Delta Vision adta ki magyarul az (társasjátéktesztünk itt olvasható).

A Trónok harca kártya egyszerre lett forradalmian új és idegesítően retró. Műfajilag ugyanis egy gyűjtögetős kártyajátékról van szó, aminek a fénykora a 90-es évek volt (lásd a Magic: The Gathering sikerét vagy a hazai fejlesztésű Hatalom kártyáit), és azért lehetett velük milliókat kaszálni, mert a gyári paklikba véletlenszerűen voltak beválogatva a gyakori, de haszontalan és ritka, de értékes lapok. Így ha valaki egy kizárólag robotnindzsákat vagy dinoszauruszokat felvonultató paklival akarta földbe döngölni az ellenfelét, rengeteg csomagot kellett megvennie, a felgyűlt fölösleges lapjait pedig klubokban volt kénytelen becserélni az áhított nindzsákra és dinókra.

A gyűjtögetős játékok halálát természetesen a netkorszak hozta el. Minek költsön valaki súlyos tízezreket egy raklapnyi kártyára, amivel sosem tud játszani, mert az összes geek haverja a World of Warcrafton vagy az Eve Online-on lóg? A Fantasy Flight kiadó a Trónok harcánál épp ezért eleve kész, azonnal játszható paklikat rakott az alapcsomagokba. Így már nem a vakszerencsén múlik, hogy lesz-e végre Robert királyunk a Baratheon-paklinkhoz, vagy megint be kell érnünk három dothraki vénasszonnyal: a Tél korszaka kezdő szett például egy-egy előre összeállított Greyjoy- és Targaryen-paklit tartalmaz, más alapcsomagokban pedig csak Stark- és Lannister-lapok vannak.

A játékot az nyeri, aki először gyűjt össze 15 hatalompontot. Ilyen akkor jár, ha a nálunk lévő Tűz és jég-ciklus főszereplőkkel fegyveres, politikai vagy hatalmi harcban legyőzzük az ellenfél karaktereit. Természetesen minden hős más műfajban jó: a törpe Tyrionnal vagy Cersei Lannisterrel politikai és hatalmi párbajokat vívhatunk, Ned Stark és a Greyjoy-családtagok viszont a fegyveres és hatalmi harcban  profik (a közönségkedvenc Havas John pedig mindháromban). A könyvszereplőknek különböző képességeik vannak, a játékot pedig végső soron az nyeri meg, aki ügyesebben tudja kombinálni a hőskártyái egymást is erősítő hatásait.

A karaktereket aranyért játszhatjuk ki, ebből minden körben annyi van, amennyit az előre betárazott cselekménykártyánk mutat. A regényszereplők és a rájuk pakolt fegyverek kijátszását megkönnyíthetjük a plusz aranyakat biztosító helyszínekkel (Viharföld, Sárkánykő, stb.) vagy a kifejezetten költségcsökkentő kártyákkal (Myri villa, Vas-szigeti birtok, stb.). Ezekre a lapokra már eleve két taktikát kiépíthetünk: sok olcsó, alacsony szintű hőssel szorongatjuk meg az ellent (a geek szubklultúrában ez a horda pakli), vagy pedig csupa drága, de brutális képességű lényt válogatunk össze, és telenyomjuk a paklit idézési költséget csökkentő lapokkal (ezt hívja a szakzsargon erőforrás paklinak).

Sajnos a Trónok harca kártyajáték 2002-es indulásakor a Fantasy Flight még nem figyelt oda a dizájnra annyira, mint most. Sok lapra a rajztudás hiányát lelkesedéssel pótoló wannabe-művészek ocsmány grafikái kerültek, amiknek köze sincs az eredeti regényekhez. Ned Stark például egy szomorú, kék Mikulás lett a régi kiadásban, a dothraki barbár, Khal Drogo a pedig úgy nézett ki, mint egy harisnyás íjász Robin Hood sherwoodi csapatából. Szerencsére a cég később már csupa olyan tehetséges kártyaillusztrátort szerződtetett, akiknek a munkáit külön albumokban is megérte kiadni.

Elder Sign

A Fantasy Flight Games nem csak a népszerű, aktuális brandek összeharácsolásában profi, a régi klasszikusokat is előszeretettel hasznosítja újra. Steve Jackson és Ian Livingstone egykori játékgyártó cégétől, a Games Workshoptól átvették például a Hadurakat, a Talizmánt és a Drakula dühét (ezeket mi is teszteltük itt, itt és itt). A Chaosium kiadótól pedig megszerezték az 1987-es Arkham Horror társasjáték jogait, és az újraradizájnolt változattal ismét divatba hozták a geek szubkultúra Stephen King utáni második legnépszerűbb horroríróját, a nőgyülölő, rasszista H. P. Lovecraftet, aki annyi fájdalomcsillapítót tömött magába, hogy tényleg elhitte a novelláiban megírt űrpolipok eljövetelét.

A 20-as években játszódó, utánozhatatlan hangulatú Rettegés Arkhamban 2005-ben jelent meg (a magyar változatot 2008-ban magasztaltuk az egekbe). Azóta is minden évben kijön hozzá egy-két kiegészítő, újabb doboznyi csápos szörnnyel, fedorakalapos nyomozóval és a harisnyakötőjébe pisztolyt rejtő femme fatale-lal. Azoknak a rajongóknak viszont, akik egymáshoz akarják kapcsolni az összes Arkham-kiadványt, lassan már egy focipályára kell kiülniük a játékhoz. A Fantasy Flight-fejesek ezért tavaly úgy döntöttek, régen minden jobb volt, ideje visszatérni a gyökerekhez.

Ez lett az Elder Sign, a remake remake-je. A 87-es Arkham Horror 2005-ös változatából megtartották az eredetileg választható tizenhat karaktert, a segítőtársakat és a tárgyakat, főellenfélnek meghagyták a nyolc szentségtelen űrlény-istent, minden mást viszont az alapoktól gondoltak újra. A játékosok természetesen most is a tipikus lovecraft-i novellaszereplőket alakítják: egy egyetemi professzort, egy régészt vagy egy naiv rokont, aki valami zavaros napló miatt kezdett bizarr, csápos lények és emberáldozó kultuszok után nyomozni. Viszont nem Lovecraft kedvenc városában, Arkhamban kell rohangálnunk, hanem egy múzeumban, így nincs gigantikus játéktábla és papírkorong-hegy, csak pár csomag kártya és néhány dobókocka.

A játék célja, hogy megakadályozzuk a jól ismert Lovecraft-rémségek (Azatoth, Yog-Sothot, Cthulhu és barátai) felébredését, azaz a világvégét. A játékosok nem egymás ellen harcolnak, hanem közösen gyűjtögetik az ősi jeleleket (ez ugye a címbéli Elder Sign) az aktuális főszörny kártyájára. Nyarlahotep legyőzéséhez 11 jel kell, a Nagy Cthulhu felébredése 13 jellel akadályozható meg, és így tovább. Ősi jelet a kalandkártyák sikeres megoldásakor lehet jutalmul kapni, de lehet venni trófeapontokért is, ilyet viszont szintén csak a kalandkártyák megoldásával lehet szerezni.

A kalandkártyákon különböző nehézségű küldetések vannak. A hat speciális, zöld kockával hat pontnyi nagyítót dobni nagyon könnyű feladat, három csápot vagy tekercset összehozni viszont már irgalmatlanul nehéz. A dobásokat a kezdéskor kapott és a játék folyamán gyűjtött tárgykártyákkal könnyíthetjük meg: egy bolond tudós naplójának felhasználásával egy sárga kockát kapunk, a horrorfilmek legendás, ördögi kódexe, a Necronomikon plusz egy piros kockát biztosít, a maffiózók kedvenc dobtáras géppisztolyával mindkét extra kockát megkapjuk, a nyomokkal pedig újradobhatjuk a rossz eredményt. Ha sikerül megdobni a kalandkártyán szereplő ikonokat, például két koponyát és hét pontnyi nagyítót, a küldetést megoldottuk, a jutalomként megkapott tárgyakat pedig felhasználhatjuk majd egy későbbi, sokkal nehezebb küldetéshez. Kudarc esetén viszont sebződünk, amibe természetesen bele is halhatunk.

Az Elder Sign tehát egy kis helyen elférő, ötletesen felturbózott kockapóker, ahol a játékosoknak mindig azt kell kimatekozni, hogy az adott küldetéskártyára rajzolt ikonokat hogyan lehet a legoptimálisabban megdobni. Azaz szórjunk-e el két extra kockát biztosító tárgyat, ha csak egyet kapunk jutalmul, vagy bízzunk inkább a szerencsénkben, mert 10 éve a balatoni nyaraló hekkszagú, kockás abroszos asztalánál is mindig bejött a kis sor, a nagy sor meg a hatospóker?