Szörényi után Marosvásárhely is Alföldit védi

Szörényi Levente után Dr. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója is nyílt levélben védte meg a Nemzeti Színház igazgatóját, Alföldi Róbertet, írja a szinhaz.hu. Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója örökölheti Alföldi Róbert igazgatói posztját, Alföldi kinevezése ugyanis 2013. június 30-án lejár.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága korábban is hangsúlyozta, pályázat útján fognak új igazgatót kinevezni a Nemzeti élére. A döntést előkészítő szakmai bizottság ezen a héten szerdán össze is ült, az összetételét tekintve azonban nyílt titok, hogy Törőcsik Mari Kossuth- és Jászai-díjas színésznő kivételével minden ember a jobboldalhoz köthető. Többen jelenleg is Vidnyánszky beosztottjai a Magyar Teátrumi Társaságban (például Vasvári Csaba, Fekete Péter, Nagy Viktor színigazgatók), de a a bizottság tagja Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a Vidnyánszky-tulajdonú Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. vezetője és Kerényi Imre miniszterelnöki biztos is.

A döntést a szakmai bizottság szerdai összehívásától számítva 30 napon belül kell meghoznia a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterének, így sokan azt várják a szakmában, hogy már karácsony előtt kihirdetik az új igazgató nevét. A fenti döntési procedúra ellen tiltakozott Gáspárik Attila marosvásárhelyi színházigazgató és egyetemi tanár az alábbi nyílt levéllel:

Kedves Robi!

Napok, hetek óta érzem a késztetést, hogy írjak neked. Halogattam, hogy megírjam jó kelet-európai szokás szerint, Pató Pálosan, de igazából abban reménykedve, hogy az amiről szólni akarok, közben megoldódik. Sosem szerettem, ha munkám alatt bekiabáltak, főleg olyanok, akik – maximum – kibicként jöhettek számításba. Ebben a játszmában mi kibicek vagyunk. Bocsánat, vagyok. Megfogadtam, hogy csak a saját nevemben fogalmazok, mert nagyon sokan óvnak attól, hogy nyilvánosan megszólaljak.

Számomra szörnyű, hogy több mint két évtizeddel Ceaușescu diktatúrája után azt látni-tapasztalni, hogy egyesek megint félnek: méghozzá nem a titkosrendőrségtől, nem az adóhivataltól, hanem egy másik ország politikai hatalmasságaitól. Egy olyan országétól, amelyet sokszor Anyaországnak neveznek. Nos, csupán saját nevemben beszélek. Valóban nem szeretném, ha Románia egyetlen olyan Nemzeti Színházát, amelyben magyar tagozat is működik, valamilyen bántódás érné a véleményem kinyilatkoztatása miatt. Mi esetünkben – igaz – tárgytalan, mert az egyetlen sikeres magyarországi pályázatunkra megítélt 2 millió forintot, amivel előadásokat szerettünk volna Magyarországra vinni, éppen zárolták.

Szóval, mondom, kibic vagyok. Vagyis az az alak, aki nem kap lapot, mert nem az ő kártyapartijáról van szó, de valahogy mégis ott van és figyel, átél, remél, örül, vagy búsul. Kibicként mondom, nem jól van az, ami a budapesti Nemzeti Színház körül van (készülőben). Nem vonom kétségbe a többi pályázó szakmai felkészültségét, de minden körülmény a színház körül arra utal, hogy politikai döntés készül. Tudom, hogy nem kergetett régen téged senki a zongora körül, hogy márpedig Robi, neked igazgatónak kell lenned, ha nagy leszel. Tetted a dolgod, mint színész, rendező, tévés, és egyszer csak nyakadba szakadt az a dolog, amit Nemzeti Színháznak hívunk, aminek tartalmát nap mint nap keressük. Azt a tartalmat, ami a veretes szavak mögött van. Itt és most. Ahogy én látom – távolról néha világosabban lát az ember – te megtaláltad a receptet. Minőségi színház, magas nézettséggel, nemzetközi kitekintéssel, új kérdésekkel, friss válaszokkal. Olyan színházat csinálsz ahol mi, – határon túliként címkézett művészek – otthon érezzük magunkat. Mikor ott játszunk, vagy éppen előadást nézünk: nem érezzük a különbséget, a megkülönböztetést, a vidéki rokon státusunkat, a szegényszagot. Jó nálatok magyar színésznek lenni, éppen olyan jó, mint amikor Párizsban, Varsóban, Londonban játszunk, román útlevéllel ugyan, de a magyar kultúrát képviselve. Önzőnek tűnhet, hogy ennyit beszélek magunkról, de hidd el, itt nagyon sokan várják a folytatást, ENNEK folytatását.

Vannak, akik egy politikai változástól – hirtelen – tehetségesekké lesznek… Nos kedves Barátom, szorítok neked, de ha a Nagy Rendező most nem téged akar akkor annak örülök, hogy színészként, rendezőként nagyobb energiával dolgozhatsz. És mindig lesz hely „ahol felolvashatol”, ha nem is a Duna-parton, de itt a Maros-parton. Üdvözlünk és várunk (egy nyugodtabb időre)!

Novemberben Szörényi Levente, az Illés zenekar énekese és az István a király rockopera írója kelt Alföldi védelmére egy nyílt levélben, amiben többek között ezt írta:

Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt. Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát.